Fidesz;bántalmazás;interjú;Varga Judit;Magyar Péter;

Korábbi felvétel

Varga Judit azt állítja, hogy amikor a sajtónak arról nyilatkozott, milyen jó a házasságuk, azt Magyar Péter nyomására tette

Az interjúban az exminiszter meglehetősen sokszor használt pszichológiai szakkifejezéseket, mint a nárcisztikus, a terror és az abúzus. Fizikai bántalmazásról nemigen ejtett szót, ahogyan a lemondásáról, illetve annak a hangfelvételnek a tartalmáról sem, amelyen Rogán Antal körének érintettségéről beszélt a Schadl-Völner-ügyben.

Nem kívánom senkinek, hogy valaha olyan helyzetbe kerüljön, hogy hangfelvételt készít róla azzal a céllal, hogy azzal zsarolni tudja - kezdte Varga Judit történetét Hajdú Péter Frizbi című műsorában.

A műsort Hajdú Péter azzal kezdte hogy Magyar Péter egész pályás letámadást indított Varga Judit ellen, miközben sokáig védte volt feleségét, Sietve leszögezte, hogy az interjú „nem rogáni propagandának” számít.

Varga Judit arról beszélt, hogy a helyzet számára eleve megalázó és „mindig igyekezett távol tartani magát a bulvártól” és nem azért volt a kormány tagja, hogy a „személyes poklát” mutassa be az embereknek. A volt igazságügyi miniszter szerint Magyar Péter „szörnyű bűnökről” hazudott azzal kapcsolatban, hogy milyen volt a házasságuk, ezt szerinte „helyre kell tenni”, Magyar Péter pedig nem az az ember, akinek mutatja magát. Sok olyan jelenet volt az életében, amikor elsírta magát és a környezetében csodálkoztak, hogy milyen szörnyűséget kell elviselnie.

Hajdú Péter a műsorban kijelentette, hogy ez a vallomás nem azzal van összefüggésben, hogy Varga Judit volt férje politikai karrierbe kezdett. Majd arról beszélt, emberileg van problémája azzal, hogy rögzített egy családi beszélgetést.

Visszatérő fordulata volt, hogy előbb-utóbb ki fog derülni..., de ezeket a mondatait nem fejezte be, így nem derült ki, hogy mi fog kiderülni. A veszekedéseknek az alapja viszont szerinte sokkal régebben kezdődött, de nehéz volt lefesteni „a 16 év óta felépülő lelki bántalmazót”. Elmondta, hogy annak idején megérintette Magyar Péter stílusa, vonzó külseje, lánglelkűsége, intelligenciája. Aztán arról beszélt, hogy ami az elején egy nevetlen, szemtelen kisfiús magatartásnak tűnt, az valójában az empátia hiánya és a manipuláció volt.

A legkegyetlenebb Varga Judit elmondása szerint az volt, hogy amikor az első gyermekük megszületett, és örült szerelmük gyümölcsének, Magyar Péter valamilyen megkérdezte tőle, „mi van”, nem tud összerakni egy értelmes magyar mondatot. Erre ő az elmondása szerint sírni kezdett, amire Magyar Péter úgy reagált: „Sírjál, majd elmegy a tejed”. Azzal folytatta, hogy amikor már Magyar Péter észrevette, hogy túl sokat sír, akkor bocsánatot kért, és el tudta halmozni figyelemmel, de amikor úgy látta, hogy „stabilizálódott a helyzet”, akkor kezdődött minden elölről.

Egy következő sérelemként azt a példát hozta fel, hogy egy tervezett osztálytalálkozó alkalmával Magyar Péter tett egy olyan megjegyzést, hogy miért kell „ezekkel a prolikkal  találkozni. Máskor pedig arra tett utalást, hogy a volt miniszternek szerinte nincsenek barátai. Aztán azt fejtegette, hogy minden nap kritizálta valamiért.

De történt olyan is, hogy 2013-ban egy családi ünnepségen Magyar Péter nem volt hajlandó asztalhoz ülni. Ebben az időszakban már felmerült a válás kérdése, de Magyar Péter kérésére elmentek egy párterápiára. Ezt követően Varga Judit gyakorlatilag elismerte, hogy Magyar Péter rá való tekintettel kapta meg a korábbi pozícióit. Állítása szerint 

Magyar Péter „élősködött” Gulyás Gergelyen , noha 25 évig barátok voltak,

szerinte rajta és másokon is „szemérmetlenül” gúnyolódott. Az volt a stratégiája, hogy az összes barátját kritizálta, hogy milyen „béna vagy”, miközben mindig a barátai vagy a szülei jóvoltából került helyzetbe. Aztán Magyar Péter irigysége előbb-utóbb gonoszsággá alakult.

A kapcsolatuk megromlása Varga Judit szerint nem a politikai karrierjével volt összefüggésben, hanem inkább azzal, hogy Magyar Péter állandóan kritizálta őt és az embereket, akikkel találkozott. A volt miniszter saját magát „empatának” nevezte, aki mindig próbálta megjavítani a dolgokat. Magyar Péter őt „beszűkült” állapotban tartotta - magyarázta.

Bár nagyon sokat panaszkodott a szüleinek, a családja szerinte elfogadta, hogy ez a házasság az ő választása volt. Bár korábban azt mondta, hogy nem a politikai karrierjével volt összefüggésben a kapcsolatuk megromlása, ezt követően a korábbi miniszter mégiscsak arról beszélt, hogy miután államtitkár lett, Magyar Péter egyre többet kritizálta. 2021-ben aztán ismét előtérbe került a válás kérdése, néhány hónapra külön is költöztek.

Senki soha nem mondta el, hogy mit csináljak a magánéletben, sem a választási időszakban - jelentette ki ezután Varga Judit. Azt mondta, ő nem akarta elvinni a családot Magyar Pétertől. – Nem vagyok gonosz ember, nem gondolom, hogy a gyereküknek nincsen szükség az apjukra - mondta azzal kapcsolatban, hogy ha annyira bántalmazó kapcsolatban élt, akkor miért döntött a bíróság a közös felügyelet mellett és miért kérték maguk is a közös felügyeletet.

Folyamatosan azzal próbált sakkban tartani, hogy kukákat borogatott az autó elé, beült az autó hátsó ülésére amivel el akart hajtani, bezárt egy szobába 

- mesélte a sérelmeit Varga Judit. Hajdú Péter később már Stockholm-szindrómát vizionált Varga Judittal kapcsolatban, amit ő nem zárt ki, de arról beszélt, hogy neki a család volt az elsődleges és ezt akarta egyben tartani. A korábbi miniszter azzal is megvádolta volt férjét, hogy legidősebb fiúkkal is gyakorta „abuzívan” beszélt.

2020-ban kapott egy könyvet a nárcisztikus pszichopatákról, amelyben elmondása szerint megjelent előtte a saját élete. Azt nem értette, hogy ha „tud kedves is lenni” Magyar Péter, akkor miért nem az. Borzasztóan nehéz a válásról való döntés meghozásától eljutni a tényleges válásig, mert azt is közösen lehet csak végigvinni - fejtegette.

Elmondása szerint történt olyan is, hogy Magyar Péter hazajött egy szórakozóhelyről, volt egy heves szóváltása vele.

„Kijött a szobából, kiment a konyhába, kivett egy kést és azzal kezdett járkálni a házban” 

- mesélte Varga Judit, de hogy konkrétan mit akart a volt férje, azt nem tudta elárulni. Ez szerinte 2018-2019 környékén történt. Arról is beszélt, hogy egyszer Magyar Péter nekilökte az ajtónak, amikor éppen terhes volt.

Szerinte Magyar Péter többször megpróbálkozott azzal, hogy „megjavul”, de ezt követően is egyre inkább azt érezte csak, hogy „gyűlöli” őt. Arra soha kapott választ, hogy pontosan mi a baja vele, mint ahogy azt sem értette, hogy férje miért ragaszkodik egy rossz házassághoz. Ezt követően arról beszélt, hogy gyerekeik számára is rossz minta volt az a szeretetlenség, ami a családban volt.

Volt férjét zavarta, hogy neki mindig megvolt az egzisztenciája, nem szorult máséra. Azt is abúzusnak élte meg, hogy Magyar Péter olykor is megjegyzést tett, hogy biztos csak azért megy misére, hogy mutassa az embereknek, hogy ott van.

Amikor először külön költözött tőle, Varga Judit szerint nagyon nehéz volt, hogy hazamenjen  kipakolni a cuccait. Magyar Péter nem akarta kiengedni, ekkor dobálta ki a cuccait az ablakon, amiről az ominózus 2020-as rendőri jelentés szólt. Szerinte arról volt szó, hogy a nagyszülőkhöz akart elmenni lenyugodni, ami egy szürreális jelenetté vált. Volt férje szerinte önsorsrontó szándékú ember, s ha nem úgy működik a világ, ahogy ő szeretné, akkor „mindenki pusztuljon körülötte”. A gőgje és a nárcisztikus énképe mindig nagyobb volt, mint az észszerűssége. Mindig mindenkire irigy volt - tette hozzá.

Varga Judit azt is állította, hogy amikor különböző lapoknak arról nyilatkoztak, hogy milyen jó a házasságuk, azt is csak Magyar Péter nyomására tette. Azért maradt benne a házasságban 16 évig, mert tudta, hogy tud másképp is viselkedni, ha akar. Magyar Péter a válás kérdésében pedig mindig passzív volt, annyit mondott, hogy váljon el, ha akar, de cselekedni nem cselekedett. Magyar Péter állandóan hipotetikusan fenyegetőzött felvételekkel kapcsolatban, Varga Judit elmondása szerint arra számított, hogy egy olyan videót tesz közzé, ahol a gyerekekkel üvöltözik, nem ez történt.

Varga Judit azt is manipulációként élte meg, hogy a bontóperben felolvasták a bíróságon Magyar Péter egy levelét, amitől ő elérzékenyült. Szerinte ez azért volt manipuláció, mert jegyzőkönyvbe vették. A beszélgetés egy pontján a fideszes politikus látványosan könnyeivel küszködött, amikor arról beszélt Magyar Péternek, hogy változzon meg, mert ha őt egyszer „kivágja a lelkéből”, akkor már csak szabad akar lenni.

Ezt követően Varga Judit arról is beszélt, hogy Magyar Péter „árulása” most sok mindenkinek „leejti a tantuszt”, arra a kérdésre azonban először nem válaszolt, hogy a két, Magyar Pétert támadó Facebook-bejegyzését ő írta-e. Csak másodszori kérdésre mondta, hogy „persze”, majd azt fejtegette, hogy szerinte az, hogy Magyar Péter ezt kétségbe vonta, az is csak azt jelzi, hogy ő nem nézte ki belőle, hogy képes erre egy nő.

Ezt követően Varga Judit önmagának némiképp ellentmondva arról beszélt, hogy nem szeretné kiteregetni a családi szennyest. Magyar Péter egy sértett ember, aki nem bírja elviselni, hogy annyi fenyegetőzés és manipuláció ellenére ott tudta hagyni - mondta.

Varga Judit szerint Magyar Péter azzal is fenyegetőzött, hogy ha elviszik az állami céges pozícióit, akkor biztos, hogy neki már nincs hova hátrálnia, ezt pedig majd „megemlegeti” ő is meg a gyerekei is. Ezt állítása szerint leírta. Számos kommunikációs csatornáról már letiltotta az exminiszter, csak egyet hagytak nyitva az alapvető ügyintézésre. Egy alkalommal emiatt az egyik gyerek telefonján megüzente, hogy börtönbe juttatja Varga Juditot is meg saját magát is, a gyerekek pedig intézeti nevelésbe kerülnek majd emiatt.

Varga Judit azzal folytatta, hogy Magyar Péter állítólag egyszer azt mondta neki, hogy „börtönben fogsz megrohadni”, majd amikor a gyerekük szólt neki a másik szobában valamiért, akkor egyszeriben lágy hangnemre váltott. Elmesélt ehy történetet is arról, hogy Magyar Péter egy alkalommal öngyilkosságot színlelt, mentőt kellett hívni hozzá.

Ezt követően a „balos szervezeteket” bírálta, amiért most az ügyében szerinte hallgatnak, pedig három megye kivételével már minden megyében megnyitotta az áldozatsegítő központokat. Arról is beszélt, hogy azok, akik az isztambuli egyezmény ellenzése miatt bírálják, azok szerinte politikát csinálnak és nem veszik figyelembe, hogy az intézkedések tartalma a lényeg.

Varga Judit szerint lesznek még csalódások, mert vannak olyan ismerős családok, amelek kimentek Magyar Péter március 15-i tüntetésérere, noha a család női tagjai szerinte tudják, hogy ő min megy keresztül. Pedig amit Magyar Péter tesz, az szerinte kizárólag azért történt, mert Varga „nem engedett a zsarolásnak”.

Ezt követően a volt igazságügyi miniszter ismét könnyeivel küzdve elmondta, milyen jól esnek neki az együttérző üzenetet, amiket kap. Hajdú Péter erre válaszul arról lamentált, hogy milyen fura, hogy neki most magyarázkodni kell, és hogy sokan biztos nem fogják elhinni Varga Judit történetét és azt fogják mondani, hogy Rogán Antal irányítja őket. Mindezek után Varga Judit kifejtette, hogy ő most nagyon boldog ember, mert fantasztikus élmény visszanyerni azt az énjét, aki azelőtt volt, hogy „ezt a szörnyeteget” megismerte. Szerinte a gyerekein is látszik a változás, a nagyfiuk azóta nem hajlandó visszamenni az apjához. 

A kérdésre, hogy mit csinál most, Varga Judit elárulta, hogy elkezdett egy asztalosképzést kezdett el. Sokat barkácsolt gyerekkorában is, aztán meglátja, hogy mire megy vele. – Lehet úgy is élni, hogy egyszerűen csak elfogadnak és szeretnek - magyarázta.

Annak ellenére, hogy az interjú 105 percig tartott, gyakorlatilag egy szó sem esett sem a Varga Judit fideszes képviselői  lemondásához vezető elnöki kegyelmi botrányról, sem Magyar Péter hangfelvételének tartalmi részéről: nevezetesen Rogán Antal körének érintettségéről a Schadl-Völner-ügyben, ügyészségi dokumentumok manipulálásáról vagy Völner Pál kormányzati figyelmeztetéséről.

Ha igaz, amit állít, a Fideszben miért hagyták, hogy megtörténjen?