„Nincs se jogosítványom, se felhatalmazásom visszavonni a szombati küldöttgyűlés napirendi pontjai közül a tagdíjemelést” - közölte a Népszava kérdésére Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke. Hozzátette: „nem is lenne erkölcsös, ha egy ilyen horderejű ügyet a küldöttek nem vitatnának meg, mert akárhogyan is ellene vagy mellette döntenek,a következményekért nekik kell viselniük a felelősséget.”
A köztestület elnökét azon a tájékoztatón kérdeztük, amelyre maga hívta össze az újságírókat, hogy tisztázza: a szervezet háza táján minden rendben, s amit végül két részletben tartott meg. Az elsőn azt mondta: a kamara munkája szabályosan zajlik, 48 ezer tagot számlálnak, néhányan közülük az utóbbi hetekben valótlanságokkal árasztották el a közvéleményt. Ám éppen a tisztességes és hallgatag többség nevében kötelességének érezte, hogy cáfolja a mendemondákat. „Az egyik ilyen, hogy másfél milliárd forintos költségvetéssel dolgozunk, de ez nem igaz. Nem közügy, de nyilvános, hogy valójában körülbelül 900 milliós a költségvetésünk” - mondta.
Az elnök beszélt arról is, nem érti, hogy miért a szombati küldöttgyűlés előtt háborodnak fel néhányan, mikor már októberben megszavazta a területi szervezetek tanácsa, hogy tagdíjemelési indítványt tűznek napirendre. „Aki tehát küldöttként napokkal ezelőtt értesült csak az indítványról, az vessen magára”– mondta.
![](/picture/134154/thumbnail/535/00535975.jpeg)
Ezt követően azonban még mielőtt bárki is kérdezhetett volna Kunetz Zsombor mentőorvos, blogger ragadta magához szót. S mint mondta: tételesen szeretné cáfolni az elnök úr által elmondottakat: így például szerinte a kamara nem 900 millió forintból gazdálkodik, mert a köztestület 2015-ös költségvetésében a főösszeg 1,380 milliárd forint. Kunetz Zsombor hosszan sorolta az érveit, hogy miért nincs szükség újabb tagdíjemelésre. Fölrótta, hogy perben kellett kikövetelnie a kamara gazdálkodási adatait, s hiába nyerte meg első fokon az ügyet, még mindig nem kapott válaszokat a bíróság által is jogosnak ítélt kérdéseire. Ezért jött most ide, hogy nyilvánosság előtt is kérdezhesse Éger Istvánt.
A kamara elnöke előbb próbálta tompítani Kunetz Zsombor állításait, aki viszont nem nagyon hagyta őt szóhoz jutni. Végül Éger István dühösen fölpattant helyéről, mentében szólt vissza az újságíróknak: ha van kérdésük a szobájában megtalálják, ott szívesen válaszol, de itt, és most nem vitatkozik.
A második, külön tájékoztatón Éger István a tagdíjemelés szükségességét egyebek mellett a felelős előrelátással magyarázta. Mint mondta: ha két év múlva amikor a mostani elnökség leköszön, nem lenne jó, ha kiürült kasszát lenne kénytelen maga után hagyni. A tagdíjakból befolyt összeg ugyanis nem elég a kamara, az egyre bonyolultabb ügyeket tárgyaló etikai bizottságok működtetésére. Emiatt egy ideje már a megtakarításokból egészítik ki a működtetési költségeket. Ha ez így megy tovább felélik a szervezet tartalékait. Hozzátette: szerinte a 2300-ról 4000 forintra emelt tagdíj nem róhat elviselhetetlen terhet senkire.