Az Orbán-kormány 300 millió forintot költött Sulyok Tamás elnöki rezidenciájának felújítására

A köztársasági elnök tavaly decemberben költözött be a Karády-villaként ismert hegyvidéki ingatlanba, amelybe 25 millió forintért ingóságokat is vásároltak. 

Kovács Gergely: A Fidesz elvitte a kampánycuccait, miután számukra rémisztő feliratokat írtunk rájuk

A fővárosi XII. kerület polgármestere megunta, hogy a kormánypárt az önkormányzati városüzemeltető cég telephelyén tárolta a plakátjait, pultjait. 

Kovács Gergely: A Református Egyház magánkézbe adott egy 9 milliárdos ingatlant, amelyet ingyen kapott az államtól

Ha valaki közfeladat ellátására kap állami vagyont, akkor közérdekű adat annak további sorsa is – írta a XII. kerületi polgármester, hozzátéve, az ügyben a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordulnak.

Tiborcz István nem látta, de politikai célú lejáratásnak tartja a meggazdagodásáról szóló dokumentumfilmet

Orbán Viktor miniszterelnök veje szerint a Direkt36 újságírói nem voltak túl korrektek, amikor rejtett kamerával próbálkoztak.

„Inkább tőlem tudjátok meg” – Kovács Gergely a hivatalában fogadta Tiborcz Istvánt

Átnézték, milyen fejlesztéseket hajt végre Orbán Viktor veje. 

Tiborcz István a budapest atlétikai világbajnokság megnyitóján 2023. augusztus 20-án

Titoktartásra hivatkozva nem írta bele vagyonnyilatkozatába egy kutyapárti képviselő, hogy mennyit keres egy banknál

Amennyiben gyakorlattá válik a jövedelem efféle értemezése, a politikusok ezután bármilyen pluszjövedelmet eltitkolhatnak, s a vagyongyarapodás követhetetlen lesz.

A XII. kerületi polgármesteri hivatal 2024 júniusában, az önkormányzati választás előtti napokban

Kovács Gergely kitűzte, hány kilométerre van a polgármesteri hivatalától Lázár János batidai kastélya

A félreértések elkerülése érdekében a rövidebb és a némileg hosszabb, föld körüli távolságot is feltüntette a XII. kerület polgármestere a hivatalának épületén. 

Beperelte Lázár János tárcáját a XII. kerületi önkormányzat a turulszobor műemléki védelem alá helyezése miatt

Kovács Gergely kutyapárti polgármester szerint az Építési és Közlekedési Minisztérium politikai döntést hozott nem szakmait, ráadásul azt sem tudták, hogy valójában kié a történelmileg jelentéktelen szobor.

Kovács Gergely a Széchenyi-hegy erdejének megmaradásáról tárgyalna Balog Zoltán egyházkerületével és a bencésekkel

A volt rendőrtiszti főiskola tízhektáros, részben erdővel borított telkét még a nyáron kapták meg ingyen a vallási szervezetek. A hatalmas terület értéke 12-20 milliárd forint lehet.

Az Alkotmánybíróság főtitkára lesz a XII. kerület jegyzője

Igazi nagyágyút sikerült igazolnia a Kutyapárt vezette önkormányzatnak. 

Hiába állították le a Tündérhegyi Pszichiátria épületének a bontását, a tulajdonosok menthetetlenre veszélytelenítették

Kovács Gergely, a XII. kerület polgármestere nem sokkal hivatalba lépése után intézkedett. Bár az ingatlant már, ahogy írta, szétbarmolták, azt eredeti formájában újra kell építeni.

Kovács Gergely: A felénél is kevesebbe kerül a Hegyvidéki Önkormányzatnak jövőre a parkolás üzemeltetése

Kovács Gergely polgármester szerint nyílt pályázatok kiírásával rövid időn belül megoldották a lejáró szerződések ügyét. A megtakarítás mellett az új rendszer már tesztüzemben fut, biztosítják a folyamatos működést.

Kovács Gergely reménykedik, hogy a Mi Hazánk Mozgalom elviszi Ásotthalomra XII. kerületi turulszobrot

Ha már ilyen sokan vannak. 

Műemléki védelem alá helyezte Lázár János a hegyvidéki Turul-szobrot

Kovács Gergely XII. kerületi polgármester szerint „ez csak valami tévedés lehet, bizonyára a MÁV-ot akarta műemlékké nyilvánítani a miniszter”. 

Novák Előd Turul térnek nevezné el a XII. kerületi turulszobornak helyt adó, jelenleg névtelen területet

Közeleg az új polgármester, a kutyapárti Kovács Gergely és a szélsőjobb kis leszámolása.

Kovács Gergely: Terjeszkedünk, és a cél Felcsút, azt is bekebelezzük

Budapest XII. kerületének a polgármestere nyomatékosította, hogy a turulszobor nem maradhat a helyén, de kéri a helyiek véleményét. Programokat építene ki, amelyekben a kerület tehetősebbjei tudják segíteni a kevésbé szerencsés helyzetben lévőket, és megkeresett nagykövetségeket, hogy szálljanak be a kultúra támogatásába.

Kovács Gergely leállíttatta a Tündérhegyi Pszichiátria épületének bontását

A Hegyvidék kutyapárti polgármestere szerint a tulajdonost az általa okozott életveszélyes állapot elhárítására is kötelezték.

Kovács Gergely: Tök jogszerűtlenül bontják az egykori Tündérhegyi Pszichiátria védett épületét

A XII. kerület polgármestere szerint a NER-hez kötődő Szivek család azt hiszi, hogy mindent szabad, így az önkormányzat minden érdekeltségükre változtatási tilalmat rendel majd el. A „hülye lakóparkjukra” is.

Kovács Gergely szerint ijesztő és szürreális, hogy eddig 420 ezret keresett, most viszont milliókat fog

Fővárosi közgyűlésről, Turul-szoborról, Magyar Péter és Vitézy Dávid szövetségéről, de még koránkelésről is beszélt a Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöke, a XII. kerület frissen hivatalba lépő polgármestere.

Budapest legjobb kerületét csinálnák a Hegyvidékből a kétfarkúak, lecserélik a fél városházát

Hivatalosan csak októbertől tehetnek közzé álláshirdetéseket az új vezetésű önkormányzatok, de a XII. kerületben, ahol az MKKP tarolt, már előre dolgoztak. 

Kovács Gergely, a XII. kerület októberben hivatalba lépő polgármestere

Decemberig biztosan nem zár be a Budai Központi Kézbesítő Posta

A Magyar Posta közölte, a bérbeadóval folyamatban vannak a tárgyalások, és ezek eredményétől függetlenül biztosítani fogja szolgáltatási kötelezettségeit az érintett kerületekben.

Bezárt a budai központi posta, Schmidt Mária cége hamarosan elkezdi felújítani az épületet

A Major Park névre keresztelt projektről nem sokat tudni.

Kovács Gergely: Pokorni Zoltán mégsem gavallér, félmilliárdos parkolási közbeszerzést írt ki az átadás-átvétel előtt

A Hegyvidék megválasztott kutyapárti polgármestere szerint a kerület néhány hétig még hivatalban lévő fideszes vezetője kényszerpályára állítaná, sőt törvénysértésre kényszerítené őt.

A XII. kerületi polgármesteri hivatal a júniusi választás előtti napokban

Közérdekű adatigénylésből derült ki, hogy nem határozható meg a XII. kerületi polgármesteri hivatal színe

Újabb fejezetéhez érkezett a leendő polgármester és a jegyző küzdelme. 

Kovács Gergely: Jó jel, hogy Gyurcsány Ferenc hangját felemelve a népet hibáztatja, és idegesen nyilatkozik

Úgy véli, hogy 2026-ban a Fidesz már verhető lesz, és arra tippel, hogy egy éven belül feloszlik a Fővárosi Közgyűlés. 

Hivatali visszaélés gyanúja miatt folyik büntetőeljárás Pokorni Zoltán lakásának a takarítása ügyében

A budapesti rendőrfőkapitány elfogultságot jelzett.

Pokorni Zoltán: Orbán Viktor nélkül nem lenne Fidesz

A miniszterelnök nem örült visszalépésének, de elfogadta döntését. 

Kovács Gergely cáfolja Pokorni Zoltán állítását

A megválasztott polgármester Kovács Gergely bemutatta, hogy Pokorni Zoltán, a XII. kerület jelenlegi vezetője, hogyan bűvészkedhetett az építési szabályzattal az októberi átadás-átvétel előtt.

Bekapcsolva maradt egy mikrofon, „szemét, hülye, csöves bandának” tartja a kétfarkúakat a XII. kerület képviselője

Emellett jelezte, volt egy-két arab országban és megállapította, hogy ott sem volt ekkora hülyeség. 

Elvenne több hatáskört az újonnan megválasztott polgármestertől a XII. kerületi önkormányzat jelenlegi fideszes többsége

Jelentős összegű végkielégítésekről döntenének, de nem kellene aggódnia Tiborcz Istvánnak sem. 

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang