Pólóra nyomott identitás

Majoros Zita Szerbiából költözött Budapestre, tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Egyetem képgrafika szakán végezte, majd 2009-ben megalapította a Printát, Magyarország első, fenntartható divattal és szitanyomással foglalkozó márkáját, amelynek üzlete a hetedik kerületben van. A Rumbach Sebestyén utcai boltban a kezdetekről, a mintás pólók identitásra gyakorolt szerepéről és a szitanyomás mikéntjéről beszélgettünk.

Tűz ütött ki egy VII. kerületi lángosozóban

Az épületből kilenc embert kikísértek, a helyszínre mentő is érkezett.

Illusztráció

Két rabbi kezdeményezi, hogy másik kerülethez tartozzon Budapesten a belső-erzsébetvárosi zsidónegyed

Népszavazást akarnak az ügyben.

Erzsébetváros nekiment a sztriptízbároknak

Mindenki dönthet: vagy a szolgáltatást szünteti meg, vagy a vendéglátóhely működését – üzente Niedermüller Péter.

Újra bombariadó volt, most egy erzsébetvárosi iskolában

A BRFK tájékoztatása szerint a II. Rákóczi Ferenc Technikumban bombafenyegetés miatt evakuálták az iskolát. Az épületet átvizsgálták, úgy tudjuk, robbanószerkezetet nem találtak, háromnegyed 12-ig véget ért az akció.

Taxi ütközött kisteherautóval, három ember súlyosan megsebesült az éjjel Budapesten

A kisteherautó sofőrje részeg volt.

Az erzsébetvárosi civil polgármesterjelölt cáfolta, hogy a melegjogi kérdések miatt szűnt volna meg az együttműködése a Tisza Párttal

Állítása szerint ők maguk táncoltak vissza a Magyar Péterékkel való együttműködéstől, mert nem örült volna mindenki a függetlenség elvesztésének.

Beszakadt az úttest egy parkoló autó alatt a Kazinczy utcában

A keletkezett kátyú alatt egy pince található, jelenleg tűzoltódaruval próbálják kiemelni a járművet.

Örök hűség kis hibával – Első férje csendes halálával kezdődött a magyar színésznő végtelenül kalandos élete

Kóczy Alruna 1962 szeptemberében Ausztráliában, a Tasmánia állambeli Hobartban hunyta le a szemét.

Az egykor Gellért Emil vízműgyáros által építtetett, Hársfa utca 10/B alatti bérház

Fegyveres férfi ejtett túszul egy nőt a VII. kerületben, túsztárgyalóval vonult ki a TEK

A férfi azt állítja, nem emlékszik semmire, mert kokaint fogyasztott, amire másfél liter vodkát ivott meg.

Megöltek egy holland férfit egy VII. kerületi Airbnb-lakásban

A párját a helyszínen elfogták a rendőrök.

Bűnügyi helyszínelők dolgoznak a gyilkosság helyszínén a VII. kerületi Kazinczy utcában

Eltűnt egy 14 éves fiú a budapesti kórházból, a rendőrök nagy erőkkel keresik

Dolgos Attila Árpád körülbelül 160 centiméter magas, vékony testalkatú, fekete hajú. Eltűnésekor fekete nadrágot, fekete felsőt és fehér cipőt viselt. 

86 illegális bevándorlót talált a rendőrség Budapest belvárosában, egy társasházi lakásban

Az ingatlanban 30 férfi, 14 nő és 40 gyermek volt, akik nem tudták igazolni magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét.

Kigyulladt egy autó a VII. kerületben

A tűz miatt másik két gépkocsi is megrongálódott. 

Képünk illusztráció

Olyan részeg volt a VII. kerületi lövöldöző, hogy délelőtt sem lehetett kihallgatni

Szerencsére nem sérült meg senki. A 37 éves férfit őrizetbe vették.

Taxiból célzott haragosára, de a gyorsétterem ablakát lőtte ki egy férfi Erzsébetvárosban (videó)

Azonban nem hagyta annyiban és a taxiból kiszállva a közeli aluljáróig üldözte, és még egyszer elsütötte a pisztolyt.

Niedermüller Péter: Tévedés, hogy mindenkinek alapvető joga közterületen a saját autójával parkolni

A DK-s polgármester azt nem mondta meg, mit tegyen az, akinek nincsen saját garázsa, s nem tudja kifizetni a borsos bérleti díjat egy fedett parkolóban. 

Akár az egész házat felgyújthatta volna, olyan módszerrel lopott áramot egy férfi a VII. kerületben

Az egész házon végighúzta a vezetéket. Állítólag nagyon megbánta. 

Schadl György napokkal azelőtt átutalta a megszerzett lakások árát, mint hogy hivatalosan neki ítélték volna őket

Alighanem jóslási képességekkel is rendelkezik a végrehajtói kar letartóztatott elnöke.

Schadl György

Rendőrkézen a bulinegyedben történt késelés harmadik tagja is (videó)

B. Szilvesztert és R. Zsoltot csoportosan elkövetett garázdaság bűntett, míg T. Istvánt súlyos testi sértés, valamint csoportosan elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt hallgatták ki, mindhármukat őrizetbe vették.

Ingyenes tesztelést biztosít az erzsébetvárosi önkormányzat a helyi lakosoknak

December 1 és 17 között minden hatodik életévét betöltött VII. kerületi lakos jogosult az ingyenes tesztelésre.

Elképesztő történet: forgalommal szemben hajtott be az utcába az autós, majd elütötte az azt szóvá tevő biciklist (videó)

Véletlenek sorozatával magyarázza vallomásában tettét a 27 éves férfi.

Ígéretváltó

Róbert a kukák mögé bújt el a rendőrök elől, de sajnos a kamera mindent látott (videó)

Egy VII. kerületi üzletbe akart betörni, majd azt hitte, tökéletes rejtekhelyet talált. Az egyenruhások azonnal tudták, merre keressék.

Értékes elektromos biciklit lopott, hogy azzal lepje meg magát a születésnapján, de lebukott

A rendőrök három másik kerékpárt is találtak nála, amelyekkel a férfi nem tudott elszámolni.

Nem öltözött át Attila a rablás után, egy nap alatt el is fogták

A rabláshoz használt kést is megtalálták nála.

Képünk illusztráció

Halálos lakástűz volt a VII. kerületben

A katasztrófavédelem szerint megelőzhető lett volna a tragédia.

Honatya kontra vlogger: startol a VII. kerületi előválasztás

Budapest egyik választókerületében két kerület szorul össze, mindkettőt ellenzéki, és mindkettőt más párt embere vezeti. Ami közös bennük, az a DK-s országgyűlési képviselő, akinek most momentumos kihívója biztos akad.

Négymillió forint értékű kokaint és marihuánát találtak egy erzsébetvárosi dílernél

A rendőrök 1354 adag drogot vontak ki a forgalomból.

Lemond a Damjanich utcai épületről a Freeszfe Egyesület

Új helyszínt keresnek. Az erzsébetvárosi önkormányzat közölte, az épület hasznosítására új pályázatot lesznek kénytelenek kiírni.

  • Választás 2026
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang
  • Hirdetések
  • Hírlevél