Álmok és hullámok – a kortárs magyar üvegművészet legjava

Kemény, mégis sérülékeny. Átlátszó, mégis ezer színt rejt. Viszonylag kevés művész választja alapanyagként az üveget, pedig ez az anyag is elképesztő lehetőségeket rejt az alkotók számára, hogy gyönyörködtessenek minket. A kortárs magyar üvegszobrászat meghatározó képviselőinek a művei most bemutatkoznak a hazai közönségnek, mielőtt útnak indulnak Velencébe, egy nemzetközi fesztiválra. 

Botos Péter a világon egyedül használ alkotásaihoz optikai üveget

Gázolt a vont Velencén és Hegyeshalomban is, késésekre kell számítani

 Egyes InterCity vonatok csak Székesfehérvártól közlekednek.

Képünk illusztráció

Művészet és aktivizmus

Elbontja az önkormányzat a Velencei-tó partján, a szabadstrandon önkényesen felállított kerítést

2021-ben a Velence Korzó üzemeltetője engedély nélkül kerítette el a szabadstrand egy részét, ami ellen a városvezetés tiltakozott. Mivel a GOMI Kft. többszöri felszólításra sem bontotta el a kerítést, az önkormányzat most saját hatáskörben szabadul meg tőle. 

Korábbi felvétel

Augusztusban történik a csoda

Évtizedek óta nem volt példa arra, hogy két magyar rendező filmje is meghívást kapjon a világ egyik legnagyobb presztízsű seregszemléjére. Idén azonban Enyedi Ildikó és Nemes Jeles László alkotása is esélyes az Arany Oroszlánra. 

Nemes Jeles László 35 mm-es nyersanyagra forgatta az 1957-ben, Budapesten játszódó filmet

Velencét a luxizó milliárdosok nyomják a víz alá, a városlakók foggal-körömmel küzdenek az otthonukért

Hogy a fenébe nem süllyed el? – a kérdés, ami hozzám hasonlóan minden turista fejében megfordul, amikor először jár Velencében, ahol a puha, iszapos talajba több millió cölöpöt vertek, hogy aztán erre építsék fel a világ egyik legszebb és leglátogatottabb városát. A végtelenül precíz, alapos és kreatív munka eredménye évszázadok óta ejti ámulatba az embereket, a városban élmény elveszni, mégis, az utóbbi 75 évben a lakossága drámaian, kevesebb mint harmadára csökkent. A lagúnák városa ugyanis egyfajta időkapszula, ami turistaként nagyon is csábító, ám az egyre növekvő megélhetési költségek, a korszerűsítés hiánya és az évi 25-30 millió látogató szinte kiszorította a városlakókat. Akik maradtak, foggal-körömmel küzdenek az otthonukért, felemelték szavukat a várost legutóbb felforgató, világraszóló luxusesküvővel szemben is, mindhiába.

Megszállja Velencét Jeff Bezos és milliárdos sleppje, a helyiek viszont nem igazán kérnek belőle

Az egyik demonstráción azt üzenték az amerikai milliárdosnak, hogy ha már Velencét kibérelni van pénze, akkor akár adót is fizethetne.

Ingyenes lesz a Velencei-tó egyik felújított strandja

Legalábbis az idén nem kell fizetni, aki Velence csendesebb partszakaszán, az Északi Strandon fürdőzne, élvezné a nyarat.

Képünk illusztráció.

Nem kötelező sarcot vetett ki Velencén a szakrendelő a környező települések önkormányzataira

A település polgármestere vizsgálatot indított az ügyben.

Krausz György polgármester

Semmi nem drága

„Nem hittem, hogy a velenceieknek fáj a foguk" - Schmal Alexandra Kosztolányi Velencéjéről

Kosztolányi Dezső már egészen fiatal kora óta elkötelezett híve volt az olasz kultúrának és nyelvnek, és ennek köszönhetően több ízben is járt Olaszországban. Velence, a „gyémántokkal rakott szelence” természetesen még innen is kiemelkedett. Az utazásait levél- és naplórészleteken, prózai írásokon keresztül bemutató Kosztolányi Velencéje című kötet szerkesztőjével, Schmal Alexandrával beszélgettünk az író velencei kalandjairól, a gondolások fogorvosairól, az örmények szigetéről és a 35 lírás szobaárakról. 

Átutazók

Nézelődő

Az egykori köztársaság nyomában

Velencébe utazva az embert először a kis utcák kanyargós labirintusa, a csatornákat átszelő hidak és a szigetek közti vaporettózás nyűgözi le. De mi a helyzet akkor, ha a városról és a történetéről többet szeretnénk megtudni? Ebben az esetben érdemes jegyet váltani a Dózse-palotába, melynek tereiben az egykori Velencei Köztársaságban érezhetjük magunkat, miközben a város leghíresebb klasszikus festőinek munkáit is láthatjuk.

Ferenc pápa: A börtön kemény valóság, de az erkölcsi és anyagi újjászületés helyévé is válhat

A Vatikán kiállítását, a "Szememmel" című tárlatot a Giudecca női börtönben rendezték be.

Káoszt okozott Velencében a belépődíj

Az egy napra érkező turisták, akik kifizették az öt eurót, QR-kódokkal a kezükben rohangáltak, a szállásadók értetlenkedtek, több száz lakos pedig tüntetett.

Tömegbaleset történt a sűrű köd miatt az M7-esen, halálos áldozat is van

A balesetekben egy férfi életét vesztette, négy embert – köztük egy gyermeket – súlyos, 14 embert könnyebb sérülések miatt láttak el.

Antifasiszta tüntetők hatoltak be a velencei magyar főkonzulátus épületébe

A Magyarországon bíróság elé állított antifa aktivista szabadon engedését követelték.

Velence tovább korlátozza az örökségét fenyegető, sokakat zavaró tömegturizmust

A júniustól életbe lépő szabályok szerint 25 főnél nagyobb létszámú turistacsoportok nem léphetnek be a városba, ahol a hangszórók közterületi használatát is betiltják.

Térfigyelő kamera rögzítette, ahogy a turistabusz lezuhan a hídról Velencében

A baleset 21 halálos áldozatot követelt és 15-en sérültek meg, közülük négy embert ápolnak intenzív osztályon. 

Tragédia Velencében: lezuhant egy busz a felüljáróról, legkevesebb 21 ember meghalt

A halálos áldozatok mellett a balesetnek eddig legkevesebb 18 sérültjéről tudnak.

Már biztos, hogy fizetniük kell majd az egy napra érkező turistáknak Velencében

Az, hogy az intézkedés mennyit ér, viták tárgya, de a városnak lépnie kellett, mert az UNESCO azzal fenyegetőzött augusztus elején, hogy a veszélyeztetett világörökségi helyszínek közé sorolja Velencét a megóvására tett nem elégséges intézkedések miatt.

Turisták áradata a Canal Grandénál

Túl sok a turista, öt eurós napi díjat szednének a látogatóktól Velencében

Azt szeretnék, hogy a látogatók többsége legalább ne a csúcsidőszakban érkezzen.

Zöldes színben fluoreszkált a velencei Canal Grande vize

A hatóságok vizsgálatot indítottak az ügyben.

Hová tűnt a víz a velencei csatornákból?

Bejárták a képek a világot a velencei csatornákról, amelyekben alig csordogál némi víz, a gondolák sárba süppedve pihennek. 

A szokatlan apály lehetetlenné teszi a gondolák és a vízitaxik hajózását a csatornákon

Végére jöttek a nagy drámák

A hogy érzed magad kérdés egyre égetőbb Velencében: a fesztivál végéhez közeledve megérkeztek a könnyfacsaró művek.

Sztárok vonzásában – Martin McDonagh legújabb filmje a rendező eddigi legszomorúbb műve fantasztikus alakításokkal, Olivia Wilde filmje azonban jelentős tévedés

„Hol tartja az Oscar-díját?” – kérdezem. „A klotyón” – jött a válasz. Ezt a poénkodást Martin McDonagh-gal sikerült összehozni, lapunknak adott interjúja után, amikor már csak beszélgettünk és ő arról kérdezett engem, hogy A sziget szellemei (The Banshees of Inisherin) című filmje mellett melyik film tetszett még a versenyből.

Amikor nem jó a sok pénz

A nagy rendezők egyelőre csalódást keltenek, de Cate Blanchett megmentette a totális kisiklástól a Velencei fesztivált.

Áll a bál Velencén, rasszista és náci szólamokat harsogó zenekarok léptek fel egy helyi kempingben

A náci szövegeket a fesztivál területétől több kilométerre is hallani lehetett, több helyi lakos és nyaraló is bejelentést tett az önkormányzatnál.

Újabb botrány Velencén: a Korzót üzemeltető cég a körbekerítés után most elkezdte lezárni a parkolót és felszedni a térköveket

Az önkormányzat szerint ismét kárt tettek a város vagyonában.

Bajban vannak az óceánok

1979 és 2020 között az Északi-sarkvidékről annyi jég tűnt el, mint Németország területének hatszorosa.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang