Maruzsa Zoltán szerint jó jegyet kaptak a tanárok a szülőktől és a diákoktól

A PDSZ ügyvivője, Nagy Erzsébet ugyanakkor azt mondta lapunknak, tudnak több esetről is, amikor egy-egy pedagógus szinte csak “elégtelen osztályzatokat” kapott.

Illusztráció.

Az OBH is rájött, hogy kevés a bíróknak 3 nap 124 oldalnyi törvénytervezet véleményezésére, gyorsan kitolták a határidőt

Azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan meddig.

Eltrollkodta a kormány a válaszadást azzal kapcsolatban, miért rúgták ki a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság vezetőjét

Aki korábban kritikus szakvéleményt írt a debreceni akkumulátorgyárról. Rétvári Bence az érdemi kérdésekre válaszul csak annyit írt, mikor lett felmentve munkaköréből Kincses Dániel.

Pintér Sándor kirúgja a debreceni akkumulátorgyárról kritikus szakvéleményt író Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság vezetőjét

A vélemény legsúlyosabb megállapítása szerint Debrecennek az újonnan megjelenő ipari vízigények miatt koncepcionálisan át kell alakítania a teljes városi ivóvíz-, szennyvíz- és csapadékhálózatot, mert az eddigi rendszer néhány év múlva már nem fogja bírni a terhelést.

Az MTA Lukácsról: korszakos hatású filozófus

A törvényszék azután kérte ki az Akadémia véleményét, hogy a Jobbik bírósági úton akarta elérni, hogy a Lukács György Alapítvány ne viselhesse a marxista filozófus nevét.

Leplezett eszköz lesz a poloska

Új büntetőeljárási kódex készül az 1998-ban elfogadott helyett. Ennek tervezetét - a korábban megszokottnak mondható eljárással szemben – civilek, így a Társaság a Szabadságjogokért is előzetesen véleményezhette, és a jogvédők számos örömteli változást fedeztek fel benne. Csak remélhető viszont, hogy a végleges szövegben is megtalálhatók lesznek majd a liberálisabb elvek.

A tervek szerint nemcsak a sajtó tájékoztathatja a nyilvánosságot a bírósági tárgyalásról. Ittas járművezetés miatt Stohl András
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang