Itt a fővárosi képviselők idei vagyonbevallása: Lego-gyűjtemény, villanyvasút, Rolex, gyöngyfülbevaló

Valamint aprócska chopper, órák, földek, házak, részvények, és pártfizetések.

A fővárosi képviselők vagyonbevallása tartogatott meglepetéseket

Varga Mihálynak már nincs meg sötétpej lova

Nagy értékű vagyontárgya nincs és ingatlant sem vett az elmúlt egy évben.

Varga Mihály a Közgazdász-vándorgyűlésesen 2025. szeptember 4-én

Szijjártó Péter még mindig tartozik a szüleinek 30 millióval, felesége megszerzett több, a dunakeszi házuk közelében lévő telket

Dunakeszi házában 61 négyzetméteres a medence. 

Dobrev Klára 105 millió forintos kölcsönt adott egyik családtagjának

Emellett továbbra is fizeti a kötcsei nyaralóra felvett hitel rá eső részét.

Magyar Péter nem kap pénzt a Tisza Párt vezetéséért

Bankszámlája gyarapodott, de tartozásai is lettek.

Magyar Péter elvitte a show-t. Gyorsan lecsaptak a domainnévre

Lánczi Tamásnak továbbra is kifizetődő a szuverenitásvédelem

Tavaly 63 milliós megtakarítást könyvelhetett el az állami hivatal vezetője.

Kijöttek a vagyonnyilatkozatok, Orbán egyszerűen semmit nem tud félretenni, a feltaláló Rogán kétmilliárdnál jár, Lázár honfoglalózott még egy kicsit

Három nagyhatalmú ember.

Lázár János és Orbán Viktor vonaton Lökösháza felé szeptember 23-án.

Közzétették nyilatkozataikat a magyar EP-képviselők, Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc még nem osztotta el a vagyonát

Az NVB elnöke közölte, minden érintett eleget tett a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségnek.

Működésképtelen autó, egyetlen darab 4iG részvény – Közzétették vagyonnyilatkozatukat a Tisza Párt képviselői

Akad, akinek festménye és egy kétezer kötetes könyvtára is van.

A hétből hat magyar képviselő a néppárt frakcióülésének helyszínén. Tárt karokkal várták őket

Orbán Viktor is alapítója egy külföldről támogatott civil szervezetnek, csak ezt soha nem tünteti fel a vagyonnyilatkozatában

Kérdés, veszélyes-e a magyar szuverenitásra a felcsúti kisvasút. 

Orbán Viktor és barátja, Mészáros Lőrinc. A miniszterelnök helyzetbe hozta a gázszerelőt, aki több mint ezer milliárd forintos vagyonra tett szert 2010 óta

Magyar Péter: Toljuk le együtt a nadrágot, miniszterelnök úr! Áll az alku?

Pénteken benyújtották a törvényjavaslatot, amely vagyonnyilatkozat-tételre kényszerítené a Tisza Párt elnökét. Magyar Péter azt ígéri, hogy nemcsak a sajátja lesz nyilvános, hanem a hozzátartozóié is. 

Magyar Péter és Orbán Viktor Strasbourgban.

Már meg is van a törvényjavaslat, ami vagyonnyilatkozat-tételre kényszerítené Magyar Pétert

Csakúgy, mint a többi magyar európai parlamenti képviselőt.

Szentkirályi Alexandra már „csak” havi 1,7 millióért ad tanácsokat Kocsis Máténak, a kétfarkúak társelnökének két köbméterrel nőtt a lakása

Nyilvánosak a fővárosi képviselők legfrissebb vagyonnyilatkozatai.

Öt budai lakással, egy vadászházzal és 412 milliós megtakarítással büszkélkedhet a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke

Lánczi Tamás kinevezése óta csaknem 65 millió forinttal növelte a vagyonát.

Összesen egymilliárd forinttal többet tudtak félretenni az Orbán-kormány tagjai 2024-ben

Csak a vagyonnyilatkozatok alapján szinte lehetetlen meghatározni , valójában mekkora összegről van szó.

Kormányülés a Karmelita Kolostorban.

Lázár János földeket szerzett, Szijjártó Péter pedig még mindig tartozik a szüleinek a vagyonnyilatkozata szerint

Orbán Viktor és Rogán Antal mellett a kormánytagok is közzétették vagyonnyilatkozatukat. A dokumentumokból kiderül többek között, hogy Lázár János újabb földterületeket szerzett, Gulyás Gergely vagyona ugyanazon a szinten van, mint évek óta, Szijjártó Péter pedig még mindig tartozik a szüleinek 30 millió forinttal.

Országszerte egyre több felirat mutat Lázár János kastélyára

Orbán Viktor vagyona évi négymillió forinttal csökken, Rogán Antal csak a találmányával havi 38 millió forintot keresett tavaly

Megjelent Magyarország legnagyobb és második legnagyobb befolyással bíró politikusának friss vagyonnyilatkozata. 

Átlátszó: Jogszerűen hagyta ki a vagyonnyilatkozatából a kéthektáros birtokát és a házát az Integritás Hatóság elnöke

Erre egy 2022-es törvénymódosítás ad lehetőséget, amelyet feltehetően a titkolózó fideszes vezetők kedvéért hoztak.

Magyar Péter akkor teszi közzé a közeli hozzátartozói vagyonnyilatkozatát, ha Orbán Viktor is

A Tisza Párt elnöke édesanyjának, édesapjának és a testvéreinek a vagyonnyilatkozatát is készséggel nyilvánosságra hozza, amint a miniszterelnök is így tesz.  

Magyar Péter felszólította Orbán Viktort, hogy öt évre visszamenőleg hozza nyilvánosságra a közeli hozzátartozói vagyonnyilatkozatát

Sőt, addig ne vágassák le a hajukat, amíg ez meg nem történik.

Korábbi felvétel

Borkai Zsolt vett egy hajót

Szép emlékei lehettek a korábbi jachtozásról.

Magyar Péter és a Tisza EP-képviselői közzétették vagyonnyilatkozatukat

Az elmúlt három év bevételeiről kellett számot adniuk. 

Bánki Erik 57 milliós osztalékról feledkezett meg a vagyonnyilatkozatában

Fazekas Sándor korábbi agrárminiszter után az ő nyilatkozatában is hibát talált a K-Monitor, amit szintén nyilvánosan elérhető cégadatok ellenőrzésével mutatott ki a szervezet.

Közzétették Novák Katalin záró vagyonnyilatkozatát

Nincs nagy változás.

A fideszes Fazekas Sándor javította vagyonnyilatkozatát, így már nem 2 forint 10 fillér készpénzről számol be

Az említett összeg ugyanis millióban értendő.

Fazekas Sándor

Vagyonnyilatkozata szerint a fideszes Fazekas Sándornak 2 forint 10 fillér megtakarítása van készpénzben

Ehhez jön még 19 forint 50 fillér takarékbetétben elhelyezett megtakarítás. Amúgy képviselőként bruttó 2 166 217 forintot keres, az Állatorvosi Egyetem alapítványában másfél millió forintos tiszteletdíjat kap.

 Fazekas Sándor FOTÓ: Tóth Gergő

Már nincsenek meg Matolcsy György ingatlanjai, a megtakarítása is nagyon megcsappant

A jegybankelnök friss vagyonnyilatkozatában már nem szerepel a balatonakarattyai háza, ahogy csopaki üdülőegyüttese sem.

Aggódhatunk, Kocsis Máté hol hajtja álomra a fejét, Varga Juditnál mindent meghatározott a válás

Fideszes vagyonnyilatkozatokból soha nem elég.

A Fidesz frakcióvezetője 2023-ban Krétán töltötte a nemzeti ünnepet, október 23-át

Kubatov földbirtokos lett, Kósa most is mindenhol ingyen dolgozik

Fidesz-alelnökök friss vagyonnyilatkozatait néztük át.

Amikor az állammal még nem volt gond. Kósa Lajos, Németh Szilárd, Gál Kinga, Orbán Viktor és Kubatov Gábor, a Fidesz újraválasztott vezérkara tavaly novemberben

Gyurcsány több száz millió forintot mozgatott meg, Toroczkai dühből vett egy utat

Hadházynak másfél milliót dobtak össze 2023-ban a munkájának a támogatására és a „kordonbontás miatt kapott  büntetései kifizetésére. Átböngésztük néhány ellenzéki politikus friss vagyonnyilatkozatát.

  • Választás 2026
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang
  • Hirdetések
  • Hírlevél