Világsztárok lépnek színpadra a Los Angeles-i tűzvész áldozataiért

Lady Gaga, Billie Eilish, Red Hot Chili Peppers – csak néhány név azok közül, akik fellépnek a FireAid-en, melynek célja, hogy minél előbb talpra álljon a természeti katasztrófával sújtott város és környéke.

Donald Trump közölte, lehet, hogy megszünteti a természeti katasztrófák kezeléséért felelős amerikai ügynökséget

Ha nem, akkor gyökeres átalakítja.

Donald Trump amerikai elnök

Prometheus Los Angelesben

Tűzvész Los Angelesben: enyhült az időjárás, rövid időre fellélegezhetnek a tűzoltók

A jövő hét elejére azonban visszatérhetnek az erős, akár 80 kilométeres széllökések, így újból kiadhatják a nemrég feloldott vörös riasztást. A tűzvész eddig legalább 25 ember életét követelte.

Megint elhalasztották az Oscar-jelölések bejelentését a Los Angeles-i tűzvész miatt

Arról is döntöttek, hogy idén nem rendezik meg az Oscar-jelöltek hagyományos fotózással egybekötött fogadását. 

Orkán erejű szélre készül Los Angeles, ami ismét felszíthatja a lángokat

A város arra készül, hogy kedden újból megerősödhet a szél, ami a tűz kiterjedéséhez vezethet. 

Tűztornádóról készült videó Los Angelesben

Mostanáig több mint 12 ezer épületet emésztettek fel a lángok.

A 2028-as Los Angeles-i olimpia létesítményeit is fenyegeti a tűzvész

Az olimpiai golftornának, az íjászatnak és a futballmérkőzéseknek otthont adó helyszínek is a lángok martalékává válhatnak. 

Egy Los Angelesben elő magyar modell háza is porig égett a tűzvészben

„A Palisades-tűz pusztítása. Még mindig nem hiszem el, ami történt” – írta közösségi oldalán Pillmann Lívia.

Leégett otthonok a kaliforniai Pacific Palisades negyed közelében

Már 16-nál jár a Los Angeles-i tűzvész ismert halálos áldozatainak a száma

Az erős szél a következő napokban nehezítheti a lángok fékezését. 

Kijárási tilalom van a tűzvész sújtotta Los Angelesben, Kalifornia állam déli részén közegészségügyi vészhelyzetet hirdettek

A kedvezőbb időjárás pénteken segített némi lőrelépést elérni a hatóságoknak az erdőtüzek megfékezésében, de a jövő hétre újból visszatérhet az erős szél, így nőhet a lángok továbbterjedésének veszélye.  

2025. január 9-én készült légi felvétel a Kaliforniában tomboló tűzről

Mel Gibson háza is porig égett a Los Angeles-i tűzvészben

A kétszeres Oscar-díjas filmes csak egy a hollywoodi sztárok közül, akiknek otthona megsemmisült a katasztrófában. 

Mel Gibson

Több hollywoodi sztár háza is porig égett a Los Angeles-i tűzvészben

Pokollá vált az álomszerű környék.

Ötre nőtt a Los Angeles-i tűzvész halálos áldozatainak a száma, még mindig szinte fékezhetetlenül terjednek a lángok

Erős szél nehezíti az oltást, a halálos áldozatok száma várhatóan emelkedni fog.

Tovább emésztik a lángok Los Angelest, tömegek menekülnek a lángoló pokol elől

Egy harmadik tűz is keletkezett, miközben az erős szél miatt módosítani kellett az elnöki különgép útvonalát. 

Évtizedes mulasztások vezettek a londoni Grenfell Towerben pusztító tűzvészhez

Számos szerv hibázott, mindez pedig végzetes együttállást eredményezett.

A lángoló toronyház 2017. június 14-én

Videón, ahogy a lángok martalékává válik a legnagyobb varsói bevásárlóközpont

Senki nem tartózkodott az épületben.

Újraindult a légiforgalom a tűzvész miatt lezárt londoni Luton repülőtéren

A tűzoltóság szerint az eddigi vizsgálatok arra vallanak, hogy egy dízelüzemű autó gyulladt ki, és a parkolóház nyitott oldalszerkezetén beáramló légmozgás miatt a lángok gyorsan terjedtek. Nagyjából 1500 autó volt az épületben, a legtöbbjük megrongálódott a tűzvészben.

A hozzátartozók DNS-ét várják az összeégett holttestek azonosításához Hawaiin

Még mindig több mint 1000 embert keresnek.

Száz felett a Hawaiin pusztító tűzvész halálos áldozatainak a száma

A tűz keletkezésének körülményeit vizsgálják, ahogy azt is, hogy miért nem működött Maui szigetén a szirénarendszer.

Több mint ezer embert keresnek még a tűzvész után Hawaiin, a halálos áldozatok száma 99-re nőtt

A következő napokban folytatódik a romok átkutatása, a mentőegységek keresőkutyákat vetnek be.

Több száz eltűntet tartanak nyilván Hawaiin, kutyákkal kutatják át a Maui szigetén porrá égett település maradványait

Már 93-ra emelkedett a tűzvész halálos áldozatainak száma. Közülük még csak néhány embert tudtak azonosítani.

Csoda a hawaii tűzvészben: sértetlen maradt egy katolikus templom, miközben körülötte porig égett a város - videó

Lahainában a város szinte egésze a lángok martalékává lett, a templom mellett csak a paplak és egy közeli iskola úszta meg a pusztítást. Eddig 67 halottról számoltak be a településen.

Legkevesebb 93-ra emelkedett a hawaii tűzvész halálos áldozatainak száma

A halottak tényleges száma valószínűleg jóval magasabb.

Már 80 felett jár a hawaii tűzvész halálos áldozatainak a száma, a hatóságok szinte semmit nem tettek a megelőzésért

Bár egyelőre még gőzerővel dolgoznak a parázsló romok között a kutatócsoportok, ügyészségi és politikai szinten is megkezdődött a felelősségkeresés. Korábbi helyi jelentések arra utalnak, hogy a hatóságok alábecsülték az erdőtüzek veszélyét.

Egy lahainai család azt keresi, mi az, ami otthonukból egyáltalán megmaradt

Ötven fölé nőtt a hawaii tűzvész halálos áldozatainak a száma

Ez az amerikai szövetségi állam történetének legsúlyosabb természeti csapása, ezrek váltak hajléktalanná és mintegy ezer épület romba dőlt.

Videón a tűzvész, ami tizenhat ember életét követelte Dubajban

Egyelőre nem tudni, mitől keletkezett a tűz, azonban sajtóértesülések szerint nem tartották be a biztonsági előírásokat. 

Tüntetések kezdődtek Kínában az országos Covid-zárlat miatt

Az utolsó csepp a pohárban egy tíz halálos áldozatot követelő tűzvész volt Ürümcsiben egy sokemeletes házban.

Lezárások Pekingben

Videón a pusztító tűz, mely 14 ember életét követelte egy thaiföldi éjszakai bárban

Nem ez az első eset, amikor tragédia következik be az ázsiai ország egyik szórakozóhelyén. 

Tűzvészben meghalt egy 37 éves magyar nő Kanadában, a férjét letartóztatták

A férfi korábban állítólag többször is halálosan megfenyegette.

Arrested,Criminal,With,Handcuffs,Behind,His,Body,Concept,For,Crime
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang