Nincs valódi áttörés, Donald Trump második forgatókönyve az teheráni rezsim lefejezése lehet

Az enyhülés ellenére az amerikai elnök bármikor odavághat. Elsődlegesen az iráni nukleáris program katonai megsemmisítésére törekedhet.

Egyelőre senki sem tudja megjósolni, milyen lépéseket tervez Trump, és megrészegítette-e az ameri­kaiak Maduro elleni akciója annyira, hogy Teheránban is hasonló megoldást fontolgasson

Hét ember meghalt, amikor egy fegyveres tüzet nyitott Bangkok egyik piacán

Tettének indítéka egyelőre nem ismert. 

Mintegy 180 idős embert ölt meg egy banda Haiti fővárosában

A támadásokat egy bandavezér rendelte el, aki azt gyanította, hogy gyermekét boszorkánysággal betegítették és ölték meg. A haiti miniszterelnök szerint a banda átlépett egy határt, ezért megtorlást helyezett kilátásba. 

Lövöldöztek egy Las Vegas-i egyetemen, három ember meghalt

Egyelőre nem tudni semmit sem a merénylő indítékáról. 

Ukrán nacionalisták által 1945-ben meggyilkolt lengyelek újabb tömegsírját találták meg Ukrajnában

A lengyel lakosság elleni etnikai tisztogatás során a ma Ukrajnához tartozó Volhíniában és az egykori Kelet-Galíciában mintegy százezer lengyelt mészároltak le.

Tucker Carlsonért, ifj. Donald Trumpért és Elon Muskért is rajongott a lewistoni tömegmészáros

Internetes aktivitása alapján az elkövető egy szélsőjobboldali ámokfutónak tűnik. 

Ismét lövöldözés volt az Egyesült Államokban: három ember meghalt egy fesztivál után

Lényegében szinte naponta történnek fegyveres támadások az országban. 

Nyolc embert, köztük egy 5 éves gyereket gyilkolt meg egy fegyveres ámokfutó egy texasi bevásárlóközpontban

Nyolc embert ölt meg az elkövető, mielőtt a rendőrök lelőtték.

Tömegmészárlás volt egy thaiföldi gyermekotthonban, legalább harmincan meghaltak

Az áldozatok többsége gyerek. 

Képünk illusztráció!

22 civilt gyilkoltak meg az oroszok az ukrán függetlenség napján

A mészárlásban egy tinédzser is életét veszítette. 

Képünk illusztráció.

Újabb tömegmészárlás nyomaira bukkantak Ukrajnában, Makarivban 132 embert gyilkoltak meg

Ahogy szabadulnak fel a városok, egyre több borzalomra derül fény. 

Az egyik EU-tagország miniszterelnöke bizonyítékokat követelt Volodimir Zelenszkijtől, hogy nem megrendezett jelenet volt a bucsai tömegmészárlás

Az ukrán elnök nem árulta el, ki volt az.

Tényellenőrzés: semmi nem igazolja az oroszok állításait a bucsai mészárlással kapcsolatban

Épp ellenkezőleg: műholdas felvételek például azt látszanak alátámasztani, hogy Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is hazudott.

„Borogyankában sokkal szörnyűbb a helyzet, mint Bucsában” – Újabb tömegmészárlással vádolta meg Oroszországot az ukrán elnök

Peszkov szerint megrendezett „jelenet” a bucsai mészárlás

Dmitrij Peszkov

Ukrajna szerint Orbán Viktor cinikus, ha segíteni akar, inkább az EU egységének a megtörésével kellene leállnia

Cinikus dolognak tartják, hogy a magyar miniszterelnök Budapesten akar béketárgyalásokat rendezni.

Franciaország kiutasít 35 orosz diplomatát

Franciaországon is kiutasított orosz diplomatákat a bucsai mészárlásról szóló, hétvégén nyilvánosságra került beszámolók nyomán.

Tíz embert gyilkoltak meg ismeretlenek Mexikóban

A mészárlás mögött alighanem drogbandák állnak.

Képünk illusztráció.

Biden emlékhellyé nyilvánított egy évekkel ezelőtt megtámadott melegbárt

Itt történt az Egyesült Államok történetének egyik legsúlyosabb tömegmészárlása.

Rendőrautók a 2016-os tömeggyilkosság helyszínén.

Most már az Egyesült Államok sem tolerálja a mianmari erőszakot

A Biden-adminisztráció szankciókat léptetett életbe a hétvégi mészárlások miatt.

Beérett a gyűlöletpropaganda

A szélsőjobboldali mozgalmak egyre nagyobb veszélyt jelentenek a társadalomra világszerte. Kutatások bizonyítják, ma már a szélsőjobb terrorfenyegetés a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázat.

Kétszázötvenöt

Megszűnhet a fórum, amelyen az amerikai tömeglövöldözések elkövetői is posztoltak

A texasi és a christchurchi támadások elkövetői is terjesztették szélsőséges nézeteiket ezen a fórumon.

Mészárlás Maliban, száz embert gyilkoltak meg vasárnap éjjel

Egy dogon falut irtottak ki az ismeretlen fegyveresek, törzsi támadás állhat a háttérben.

Őrjáraton egy katona Maliban - illusztráció

Eltemették az új-zélandi mészárlás első áldozatait

A terrortámadás után öt nappal elkezdődtek a gyászszertartások, bár sok áldozatot még nem is azonosítottak.

Letartóztatták a Las Vegas-i tömeggyilkos testvérét

Az egyesült államokbeli Los Angelesben gyermekpornó vádjával letartóztatták a hó eleji Las Vegas-i tömegmészárlást elkövető Stephen Paddock egyik testvérét. 

Fegyver mindenekfelett?

Az Egyesült Államokban a jogos önvédelmet az alkotmány védi. A lakosság jelentős része ki is használja ezt a lehetőséget.

Menekülni próbált a Las Vegas-i merénylő

FOTÓ: TONY TRIP/ANADOLU AGENCY

Las Vegas-i mészárlás - Paddock pénzt utalt a Fülöp-szigetekre

Stephen Paddock, a Las Vegas-i tömegmészárlás elkövetője kamerákat helyezett el a szállodában és tette előtt nagy összeget utalt át a Fülöp-szigetekre - jelentette be szerdára virradóra Joseph Lombardo, Clark megye seriffje sajtóértekezleten.

A szálloda, amelyből a tettes tüzelt. FOTÓ: ROBYN BECK/AFP

Célkeresztben a fegyvertartás az USA-ban

  • Választás 2026
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang
  • Hirdetések
  • Hírlevél