Tőkés László folytatja ötéves küzdelmét román kitüntetéséért

Bukarestben elölről kezdődik a pereskedés a megvont érdemrend miatt.

Tőkés László Bukarestben: vessenek véget az állampolitikai szintű magyarellenességnek

Tudatosan időzíthette a román igazságszolgáltatás a trianoni évfordulóra az EMNT-elnök állami kitüntetésének visszavonása miatti per tárgyalását.

Tőkés László

Papíron 321 millió forintja maradt a Fidesznek

Elkészült a kormánypártok tavalyi költségvetéséről készült kimutatás, a Fidesz másfél milliárdos bevételének nagy részét elköltötte, a kereszténydemokratáknál sem maradt sok a számlán.

Fotó: Molnár Ádám

Elhunyt az RMDSZ volt magyar politikusa

Életének 69. évében, súlyos betegség következtében vasárnap elhunyt Borbély Imre erdélyi vegyészmérnök, politikus, politikai elemző - tájékoztatott a család. 

Újkori forradalmárok utóélete

A forradalmakról nem véletlenül mondjuk, hogy felfalják gyermekeiket. Legújabbkori forradalmaink esetében sem történt ez másképpen. E forradalmak arcai idővel elkoptak: vagy ők nem tudtak a békeidőkhöz igazodni, vagy az utókor volt rendkívül hálátlan velük szemben. Talán csak Václav Havel maradt mindvégig szimbólum, de Lech Walesa, Tőkés László, Julija Timosenko, Viktor Juscsenko politikai pályája azonban nem úgy alakult, ahogyan ezekben a forradalmi napokban elképzelhető lett volna.

Lech Walesa

Kampány lufik és óriásplakátok nélkül

Nagyon sajátos választási kampány kezdődött tegnap Romániában. Az új szabályozás szerint a hagyományos kampánykellékek és módszerek tiltottakká váltak, ami némiképpen korlátozza a pártok mozgósító képességét. Abban is egyedi ez a megmérettetés, hogy több olyan politikus indul polgármesteri tisztségért, aki ellen bírósági eljárás vagy ügyészségi vizsgálat folyik. Ezúttal sem marad el a magyar-magyar megmérettetés. Megtörténhet, hogy Tőkés László pártjának „ez a harc lesz a végső”.

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere ellen is eljárás folyik FOTÓ: WWW.RMDSZ.RO

Perel Tőkés László

A közigazgatási bíróságon indított perben kéri Tőkés László annak az elnöki rendeletnek a visszavonását, amelyben Klaus Iohannis román államfő megvonta tőle a Románia csillaga érdemrendet - mondta el az európai parlamenti (EP-) képviselő jogi képviselője hétfői sajtótájékoztatóján.

Tőkés Lászlót elutasította a törvényszék

Megalapozatlannak minősítette és elutasította a bukaresti törvényszék Tőkés László erkölcsi kártérítési keresetét, amelyet az EP-képviselő másfél éve indított az 1989-es temesvári forradalmi szerepét elvitató, őt hazaárulónak és idegen kémnek nevező volt Securitate-tisztek ellen - tudta meg hétfőn a törvényszék elnökétől, aki az intézmény szóvivői feladatkörét is ellátja.

Tőkés László miatt adta vissza érdemrendjét

Vizi E. Szilveszter, a Magyarország Barátai Alapítvány elnöke visszaadja a Románia Csillaga tiszti fokozata érdemrendjét, miután Klaus Iohannis román elnök visszavonta Tőkés László román állami kitüntetését.  

Tőkés megszólalt kitüntetésének visszavonása után

Tőkés László szerint a neki adományozott román állami kitüntetés visszavonásával Klaus Iohannis államfő és a visszavonást javasoló becsületbíróság megkérdőjelezte Románia jogát, hogy felléphet a határon túli románok védelmében.

Szijjártó kiakadt az "erőszakos" politikusok és Tőkés miatt

A külgazdasági és külügyminiszter szerint az európai politikusok jelentős része rosszul kezelte a migrációt, bátorítást adtak azoknak az erőszakos embereknek, akik rendőröket támadnak meg és kerítéseket akarnak kidönteni. "Komolyan gondoljuk, hogy ilyen emberekkel akarjuk építeni a jövő Európáját?" - tette fel a kérdést a külügyminiszter a köztévén, majd Tőkés László állami kitüntetésének visszavonásáról is véleményt mondott.

FOTÓ: MTI

Tőkés kitüntetését visszavonta az államfő

Klaus Iohannis román elnök visszavonta Tőkés László román állami kitüntetését.

Tőkés László egy 1990-es felvételen. FOTÓ: Bernard Weil/Toronto Star/ Getty Images

Eljött a konfliktusok lezárásának ideje?

Másfél éves szünet után február 12-én ült össze a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) Budapesten. Orbán Viktor miniszterelnök, aki épp a lillafüredi frakcióülésen volt, Tőkés László révén üzente a tanácskozóknak, hogy „eljött a konfliktusok lezárásának ideje”.

Sokba került Tőkés a magyar költségvetésnek

Alighanem minden idők legköltségesebb magyar pártalapítása volt az Erdélyi Magyar Néppárt megalakítása, a kísérlet politikai csőddel végződött Romániában. A Tőkés László számára létrehozott formáció mögül mára ki is vonult az egykori mentor, az Orbán-kormány. Öt év alatt azonban több mint 4 millió eurót pumpált az erdélyi - úgynevezett - Demokrácia Központokba, hivatalosan a könnyített honosítás folyamatában végzett munkáért.

Diktatórikus vezetés Tőkés László pártjában

Diktatórikus vezetési stílussal vádolják Tőkés László Erdélyi Magyar Néppártját (EMNP). A Fidesz Európai parlamenti képviselőjévé vált Tőkés ugyan csak a párt „védnöke”, az elnöki tisztséget Toró T. Tibor tölti be, de az EMNP kétségtelenül a volt püspök-politikus számára Fidesz és magyar kormányzati segítséggel létrehozott párt. 

Székelyföld: őrtüzek az autonómiáért

Újabb szimbolikus akciót szervezett a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), amelyhez több magyarországi önkormányzat is csatlakozott, akárcsak a székelyzászlók kitűzéséhez. Az SZNT kezdeményezésére szombaton a Székelyföld 68 peremtelepülésén több száz helyszínen gyújtottak őrtüzet az autonómiáért.

Európa komoly vizsga előtt áll

Déván a hétvégén kezdődött meg az a kilenc napos imádságsorozat, amelyet Böjte Csaba ferencesrendi szerzetes kezdeményezett. A sok ezer erdélyi árva atyja azért hív mindenkit közös imára és böjtre, hogy elhallgassanak a fegyverek és megkezdődjön az értelmes párbeszéd kora. Csaba testvér egyedüli erdélyi magyar egyházi emberként a menekültek iránti szolidaritást szorgalmazza.

Böjte Csaba testvér kegyelmet kér Európának Forrás: youtube

Vége az erdélyi testvérháborúnak

A magyar pártok versenyét egyértelműen az RMDSZ nyerte Erdélyben, s ezt a Fidesz zsebpártja, a Magyar Polgári Párt is belátta. Egyértelműen ez derült ki az RMDSZ szombaton véget ért kolozsvári kongresszusán.

Bedarálta az RMDSZ-t is a magyar kormány

Már 2012-ben megköttetett a tűzszünet az Orbán-kormány és a legnagyobb határon túli magyar párt között, a békeszerződést azonban csak február 18-án írták alá. Látszólag egy egyezményről van szó, miszerint ezentúl az RMDSZ is részt vesz a honosításban. A történet viszont ennél többről szól.

Kelemen is beállt a sorba? FORRÁS: WWW.KELEMENHUNOR.RO

Tőkés László téveszméi

Képtelenek voltak elhinni, hogy valóban vége

Pontosan 25 éve, december 22-én fogták el Európa utolsó diktátorát és feleségét. Huszonöt évvel ezelőtt Románia népe a televízió elé szögelve nézte az élőben zajló forradalmat, abban a televízióban, amely évtizedekig csak a diktátor házaspár nagyságát hivatott szolgálni. Aztán ugyanott láthattuk a karácsonyi kivégzést – Európa talán egyetlen nyilvános halálos ítéletének végrehajtását is. Nicolae és Elena Ceausescu azonban még akkor sem hitte el, hogy vége, amikor a kivégzőosztag előtt állt.

A „gyermekszerető” diktátor és felesége, Elena FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/HULTON ARCHIVE

Beismerte vereségét a kormány?

Fél évvel a parlamenti választások után még nem ismertek az új Orbán-kormány nemzetpolitikai célkitűzései, sőt még az sem tiszta, ki is e korábban szimbolikus jelentőséggel bíró terület valódi gazdája. A kettős állampolgársághoz fűzött, voksokban mérhető számításokra rácáfolt az áprilisi választás, így a határon túli magyarok kérdése a futottak még kategóriába került a nemzeti kormány fontossági listáján. A külhoni zsebpártok is leszerepeltek, nekik is bűnhődniük kell.

Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) államfőjelöltje (b) és Toró T. Tibor, az EMNP elnöke is lemondott FOTÓ: MTI/BÍR

Vége a Basescu-érának

Tíz év után véget ér a Basescu-korszak Romániában, amely során a volt hajóskapitányból lett elnök komolyan rányomta bélyegét a román mindennapokra. Állandóan feszegette az alkotmányosság határait, de soha nem volt meg mögötte a végső lépéshez szükséges többség. Magyarbarátsága inkább legenda, mint valóság, de kétségtelen, hogy mindeddig ő volt a romániai magyarok által leginkább kedvelt román politikus. A vasárnapi választás a kormányfő, Victor Ponta győzelmét ígéri.

Túl korai lenne még Basescut búcsúztatni FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/SEAN GALLUP

Basescu vádol, Tőkés lázad

Augusztusban lebegtette meg Traian Basescu román államfő, hogy a november 2-i elnökválasztás jelöltjei között egy ügynök is van, de csak most, alig két héttel a választás előtt nevezte meg. Hétfő este a Realitate hírtelevízióban azt állította, hogy az elnöki tisztségre pályázóVictor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) ügynöke volt 1997 és 2001 között.

Végéhez közeleg a Basescu-korszak

Tizennégyen pályáznak Traian Basescu tíz év után megüresedő tisztségére Romániában. Ha most rendeznék az államfőválasztás első fordulóját, akkor a jelenlegei miniszterelnök, a 42 éves szocialista pártelnök, Victor Ponta győzne. De több mint fél hónap van hátra a kampányból és nem tudni mit húz ki még búcsúzóul bűvészkalapjából a harcot soha fel nem adó Basescu. Eddig már három megabotrányt hozott a kampány, amely abban a tekintetben is egyedi, hogy két magyar és egy szász jelölt is indul a legmagasabb román állami tisztségért.

Basescu már csak néhány hétig maradhat román államfő FORRÁS: FACEBOOK

Erkölcsi kártérítést követel Tőkés László

Erkölcsi kártérítési pert indít Tőkés László EP-képviselő az Antena 3 román hírtelevízió, illetve a csatorna egyik műsorvezetője és két riportalanya ellen, amiért az egyik műsorban hazaárulónak és a magyar titkosszolgálat ügynökének nevezték - jelentette be maga az EP-képviselő pénteken Marosvásárhelyen.

Putyini úton a magyar miniszterelnök

Rég nem tapasztalt vihart kavart Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde. A magyar miniszterelnök nem kevesebbet állított, mint az, hogy a liberális demokráciát Magyarországon a munkaalapú társadalom váltja fel. Orbán megkérdőjelezte a rendszerváltás mérföldkő jellegét is, ostorozta a liberalizmust, külföldről pénzelt aktivistáknak nevezte a civileket, elutasította az európai befogadó bevándorlási politikát. Példaként Oroszországot, Kínát, Indiát emlegette, s fölöslegesnek nevezte a külkapcsolatokban az emberjogi aggályokat. A magyar pártok döbbenten reagáltak e kijelentésekre.

Orbán Viktort Tusnádfürdőn a nemzet miniszterelnökeként tisztelik. Itt, tisztelői előtt tagadta meg a demokráciát FOTÓ: MTI/BELI

Tőkés László: "lészen autonómia"

Tőkés László európai parlamenti képviselő a "lészen autonómia" kijelentéssel parafrazeálta a bibliai "legyen világosság" gondolatot, illetve Gábor Áron 1848-as "lészen ágyú" kijelentését szombaton Tusnádfürdőn, a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján tartott előadásában.

Tőkés László  Fotó: K2 PRESS, Népszava

A román bíróság elutasította Tőkés keresetét

Nem fogadta be a bukaresti táblabíróság Tőkés László európai parlamenti képviselő keresetét, amellyel érvényteleníttetni akarta a román állami kitüntetésének megvonását javasoló becsületbírósági határozatot.

Tőkés László  Fotó: K2 PRESS, Népszava

Csak a Fidesz. És Tőkés

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang