Almási Miklós: Testek és a szemek, amelyek pontozzák látványukat

A test, mint téma-kép-sztori mára valahogy központi szerepet kapott. Magamon is azt vettem észre, hogy egyre többet kell foglalkoznom a testemmel, pedig nem vagyok hiú. Most épp kenegetni kell kificamodott bokámat, de közben a hátam fáj (tornatanár is kell), és hát kinőttem a szemüvegem – úgy tűnik, hogy a testtel való egyre több foglalkozás jelenkori hobbi.

 Beszélgetés közben nem csak a szavak-mondatok jutnak el hozzám, a testbeszéd apróbb-nagyobb részletei is részt vesznek a dialógusban

Egyelőre nem vitte el a TEK a politikus-testbeszédek elemzőjét

Kocsis Máté megtorlása úgy tűnik, részint csúszik.

Hírforrás: a vörös szőnyeg

A szocializmusban is volt sajtó, tv-híradó. Aki akart, négy napilapból is tájékozódhatott. Bár ha huszonöt lett volna, akkor is nehezen sikerül, mert az államilag kontrollált médiában szépen egyenre voltak gyalulva a politikai információk. 

Miért Alaszka,
miért Trump,
miért Putyin?
Az eseményeket
követőknek
be kell érniük
spekulációkkal
néhány felvétel,
a szereplők testbeszéde
alapján

A helyzet fokozódik?

Az agy gyorsan felismeri a hazugot

Az emberi agy kevesebb, mint egy másodperc alatt képes felismerni a hazugot – olvasható a Milano-Bicocca egyetem Plos One kiadványában közzétett tanulmányban, amelyet az intézmény kutatói a pármai és kaliforniai San Diego egyetemével együttműködve publikáltak.

Fotó: Thinkstock/Gettyimages
  • Választás 2026
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang
  • Hirdetések
  • Hírlevél