Már az Alkotmányvédelmi Hivatal is vizsgálja Magyar Péter állításait

Beindult a gépezet. 

Magyar Péter: A rendelkezésemre álló információk átadásával folytatódik az együttműködés az Integritás Hatósággal

Konkrét ügyek mentén.

Lakástűzben vesztette életét a neves magyar filmrendező

1990-ben elnyerte a filmszemle különdíját, 2002-ben Balázs Béla-díjat kapott.

Képünk illusztráció.

„Hagyományőrző szervezetként” alakult újra a Munkásőrség

Soraikba „nem ijedős fiatalokat várnak”, akik szívesen ápolnák a munkásmozgalmi hagyományokat.

Munkásőrök, dobtáras géppisztolyokkal 1972-ben

Embercsempészés miatt indult nyomozás a Gruevszki-ügyben

Hivatali visszaélés gyanúja is felmerül Tényi István feljelentése szerint, ami alapján elrendelte a nyomozást egy rendőrezredes.

Nyomoznak a józsefvárosi szavazatvásárlási gyanú miatt

Ezúttal is a fel- és bejelentéseiről ismert Tényi István fordult az ügyészséghez.

A kép illusztráció

Ügyészség: Soros nem szervezkedik Magyarország ellen

Bajban van a magyar kormány, személy szerint Orbán Viktor és propagandagépezete.

Soros György FOTÓ: Népszava

Csapdát állított a kormánynak a feljelentőművész

Pedofil-botrány az MTK-nál - Fideszes tett bejelentést

Tényi István, a fel-és bejelentéseiről ismert fideszes magánszemély bejelentést tett ismeretlen elkövető ellen kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, miután a Fullánk.com azt írta, hogy az MTK úszó szakosztályának edzője kiskorú lányokat zaklatott meztelen képeivel.

Hazaárulást gyanít a fideszes a titkosszolga története mögött

Tényi István, a be-és feljelentéseiről ismert fideszes magánszemély hazaárulás és állam elleni bűncselekmény feljelentésének elmulasztásának vétsége miatt tett bejelentést a Fővárosi Főügyészségen, miután egy kiugrott elhárító súlyos vádakat megfogalmazva a növekvő orosz befolyást tétlenül néző magyar titkosszolgálatokról beszélt az Indexnek.

Fideszes bejelentése alapján kaszálhatják el a kötelező szakmai érettségit

A be-és feljelentéseiről ismert fideszes magánszemély, Tényi István az alapvető jogok biztosához, Székely Lászlóhoz fordult, hogy alkotmányossági kontrollt kérjen a szakmai érettségi vizsgák követelményeinek kései, decemberi ismertetése miatt.

NOlimpia - Fideszes tett bejelentést a rendőrsorfal miatt

Tényi István, fel-és bejelentéseiről ismert fideszes magánszemély hivatali visszaélés bűntett gyanúja miatt tett bejelentést a Központi Nyomozó Főügyészségen, miután az Együtt beszámolt róla, hogy rendőrsorfal akadályozta a párt egyik helyi választókerületének aláírásgyűjtését a budapesti Határ úti aluljáróban.

Meghekkelt Orbán-interjú - Feljelentést tett egy fideszes

Információs adat megsértésének gyanújával fordult a rendőrséghez Tényi István a Fejér Megyei Hírlapban megjelent Orbán-interjú miatt, amibe olyan mondatok kerültek, amiket a kormányfő állítása szerint nem mondott. A fel-és bejelentéseiről ismert fideszes magánszemély szerint bármennyire is elégedetlen valaki Orbán politikájával, attól még nem illik interjút hamisítani.

Pharaon-ügy - Elutasították a fideszes feljelentését

A feljelentéseiről ismert Tényi István Ghaith Pharaon magyarországi tartózkodási engedélyének megadása ügyében tett bejelentést hivatali visszaélés bűntette miatt, de a Fővárosi Főügyészség elutasította azt, arra hivatkozva, hogy a bűncselekmény gyanúja hiányzik.

FOTÓ: Népszava

Magyar SIM-kártyák terroristáknál? - Fideszes feljelentés után indítottak nyomozást

Október elején a Magyar Idők írta meg, hogy egy hajléktalan nevére mintegy kétszázezer feltöltős SIM-kártyát vásároltak, amik terroristákhoz, sőt az Iszlám Államhoz is kerülhettek. Az ügyben egy fideszes magánszemély tett feljelentést terrorizmus finanszírozása és személyes adattal visszaélés miatt. Az ügyben Tényi István bejelentése alapján indítottak nyomozást.

FOTÓ: Thinkstock

Fideszes tett bejelentést a Népszabadság bezárása miatt

Tényi István, a be-és feljelentéseiről elhíresült fideszes magánszemély tett bejelentést médiapiaci koncentráció létrejöttének gyanúja miatt a Mediaworks Zrt. megvásárlása kapcsán, valamint lapunk egyik cikke alapján hivatali visszaélés és csalás vétség gyanúja miatt is.

Feljelentik az '56-os dalt

A feljelentéseiről ismertté vált Fidesz-tag, Tényi István ezúttal az '56-os dal, az Egy szabad országért ügyében tett jogi lépéseket - közölte a Magyar Nemzet.

Eljárás indult a kék villogóval plázázó igazgató ügyében

Tényi István, a feljelentéseiről ismert fideszes bejelentést tett a Bajcsy Zsilinszky Kórház igazgatójának az ügyében, akit többször is megkülönböztető jelzéssel láttak parkolni, többek között a Lurdy Ház előtt, tilosban. A Budapesti rendőr-főkapitányság a fideszes bejelentése alapján eljárást indított az ügy kivizsgálására.

Melegházasság a Deák téren - Tényi bejelentett

A Budapest Pride meleg esküvőt szervezett a Deák térre. Kérdőívük egyik pontjára szerették volna felhívni a figyelmet. A kérdőív, melyet eddig több mint 1500-an töltöttek ki, 11 problémát jár körül: ezek egyike, hogy Magyarországon egy LMBTQ ember nem házasodhat össze azonos nemű párjával. Tényi István, a feljelentéseiről ismert fideszes az V. kerületi Rendőrkapitányságon garázdaság gyanújával bejelentést tett az ügyben.

Illusztráció: Thinkstock

Rendőr ordított Illés Zoltánra a Városligetben - Videó!

Pattanásig feszült a helyzet csütörtökön a Városligetben, az egykori Kertem nevű szórakozóhely helyszínén. A civil tiltakozók pártján álló Illés Zoltán, volt környezetvédelmi államtitkár és egy rendőr összeszólalkoztak, amitől utóbbinak még a sapkája is leesett a fejéről. Mint kiderült az atrocitás nem a politikus hibájából alakult ki, az erről szóló videó felvétel alapján azt a hatósági személy kezdeményezte. Az ügyben érintett rendőrt később egy másik politikus feljelentette, mint ahogyan eljárást kezdeményeztek a fákat kivágó cég ellen is.

A fideszes feljelentőbajnok kicsit túltolta

A Political Capital Institute érthetetlennek tartja, hogy Tényi István olyan ügyben kezdeményezett feljelentést, melyben 2014 őszén már jogerős bírósági döntés mondta ki, hogy semmilyen jogsértés nem történt.

Mészáros milliói miatt tett bejelentést egy fideszes

Tényi István, a feljelentéseiről ismert fideszes magánszemély a Magyar Narancs cikkére hivatkozva korrupciós bűncselekmények kockázatának gyanújával bejelentést tett a rendőrségen. 

FOTÓ: Népszava

Kopaszok fenyegették az MSZP-seket - Bejelentést tett egy fideszes

Ahogy lapunk is beszámolt róla, verőlegények közbelépésével sikerült "megelőzni" az MSZP képviselőit, így ismét nem adhatták le népszavazási kérdésüket a vasárnapi nyitva tartás ügyében. A történtek miatt több százan tüntettek kedd este a Nemzeti Választási Iroda (NVI) épülete előtt, és a kedélyek azóta sem csillapodnak. Most a feljelentéseiről ismert fideszes, Tényi István tett bejelentést hivatali kötelezettség megszegésével elkövetett hivatali visszaélés bűntett gyanúja miatt.

A szocialista Lukács Zoltán és Nyakó István kedden a Nemzeti Választási Iroda előtt FOTÓ: SZALMÁS PÉTER

Habony gyalázó szennylapja - Tényi a Médiatanácshoz fordul

Hatalmas felháborodást keltett a Habony Árpádhoz köthető, G. Fodor Gábor vezette 888.hu cikke, amiben évtizedekkel ezelőtti aktfotókat hoztak le az MSZP-elnök feleségéről, Rába Tímeáról, és akit többek között "maszturbációs segédeszköznek" tituláltak. A közpénzből fenntartott lap tartalmát még fideszesek is elítélték, többek között Deutsch Tamás és Gulyás Gergely is. A portál botrányos cikke miatt Tényi István, a feljelentéseiről ismert fideszes a Médiatanácshoz fordult. 

Taxis tüntetés az Uber ellen - Tényi bejelentést tett

Éjfél óta tüntetnek a taxisok Budapesten az Uber ellen. A kocsik egy-egy forgalmi sávot szabadon hagyva akadályozzák a forgalmat a Bajcsy-Zsilinszky, a József Attila és az Andrássy út kereszteződésénél. A közösségi fuvarozás elleni tiltakozás részt vevői nem jelentették be demonstrációjukat, ezért a feljelentéseiről ismert fideszes bejelentést tett közérdekű üzem működése megzavarása miatt.

MTI Fotó: Lakatos Péter

Van-e diplomája Farkas Flóriánnak? - Tényi feljelent

Évek óta keringenek szóbeszédek arról, milyen végzettsége van Farkas Flórián miniszterelnöki biztosnak. Egyesek úgy vélik, érettségi bizonyítványa is kétséges, ám a parlamenti adatok szerint a kormányfő bizalmasa diplomát szerzett. Farkas Flórián névvel két szakdolgozatot is leadtak, ám az egyiknek érdekes módon nyoma veszett - írja mai számában az mno.hu. Tényi István "a legnagyobb magyar feljelentő" (444.hu) ezt nem hagyhatta annyiban, ahogy a szerkesztőségünkbe is eljuttatott dokumentumból kiderül, bejelentést tett ismeretlen elkövető ellen a 2012. évi C tv. 370. § alapján lopás gyanújával.

Népszava fotó

Nyomoznak Mészáros Lőrinc agrárpénzei után

A magyarnarancs.hu még január 10-én írta meg, hogyan nőtt a Felcsútra utalt agrártámogatások összege Orbán Viktor miniszterelnöksége alatt: szerintük látványosan, hozzátéve, hogy a kétmilliárdot meghaladó közpénz zöme jó barátoknál landolt. Tényi István az ügyben bejelentést tett a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságon, közérdekű bejelentését pedig továbbították a Nemzeti Nyomozó Irodának „további intézkedések megtétele végett”.

FOTÓ: Népszava

Mire jó az Anonymous-videó?

Félelmetes dolgokra képes az Anonymous-csoport, de nagy kérdés, az adatnyilvánosságért és alapvetően pozitív célokért küzdő, számos kiberbűncselekményt elkövető csoport Fidesznek szánt üzenete értékelhető-e terrorfenyegetésként. A kormányoldal mindenesetre így címkézte be a demokratikus alapjogokat ért magyarországi csorbák kiküszöbölését követelő, állítólagos Anonymous-videót.

Háború a Fidesz ellen? - Tényi a TEK-hez fordul

A Daily News Hungary december 25-én számolt be arról, hogy szerkesztőségükbe e-mail érkezett az Anonymous nevű nemzetközi hackercsoporttól, amely szerint a szervezet háborút hirdetett a magyar kormánypárt, a Fidesz ellen. A feljelentéseiről ismert Tényi István bejelentést tett a rendőrségen ismeretlen elkövető ellen terrorcselekmény elkövetésével való fenyegetés miatt, levelét pedig a Terrorelhárítási Központnak is elküldte. Mivel még nem tudni, hogy a fenyegető üzenet valóban az Anonymoustól származik, vagy egy másik szervezet áll mögötte, a szakértők egyelőre nem aggódnak.

Az Anonymous egy nemzetközi hackercsoport, amelynek tagjai Guy Fawkes-álarcot használnak. FOTÓ: GETTY IMAGES/MATTHEW LLOYD

Soros "foglyai"

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang