Elsüllyedt a Sindbad

Hat utas, köztük két gyermek vesztette életét, kilenc ember megsérült a Vörös-tengerben egy tengeralattjáró balesetében. A jármű feltehetően egy korallzátonynak ütközött 20 méteres mélységben.

Az ilyen típusú tenger­alattjárók 25 méter mélyre képesek merülni 44 utassal, akik hatalmas kerek ablakokon nézhetik a tenger alatti élővilágot. Három órát képesek a víz alatt tölteni

Legkevesebb hat ember meghalt, amikor turistákkal a fedélzetén elsüllyedt egy tengeralattjáró Egyiptomban

A sérülteket egy közeli kórházba szállították, négyen kritikus állapotban vannak. A tengeralattjárón orosz turisták tartózkodhattak.

Az érintett cég egyik tengeralattjárója egy korábbi felvételen

Krasznodarban futás közben megölték azt az orosz volt tengeralattjáró-parancsnokot, akit Ukrajnában háborús bűnösként tartanak nyilván

A tisztre négyszer lőttek rá, két fegyvergolyó ejtett rajta halálos sebet.

Képünk illusztráció

Tengeralattjárót találtak egy angliai kisváros parkjában a föld alatt

Igazolódni látszik egy helyi legenda.

A kutatók szerint a park alatti tenger­alattjáró helyi legenda, és csodálatos turisztikai látványosság lehetne belőle, ha betájolnák a pontos helyét

Emberi maradványokra bukkanhattak a Titan roncsai között

A vizsgálatok azóta is tartanak.

Öten vesztek hullámsírba a Titan fedélzetén

Megszólalt James Cameron, a csontjaiban érezte a Titan katasztrófáját

A háromszoros Oscar-díjas rendező „szörnyű iróniának” nevezte a Titan és a Titanic tragédiája közt megfigyelhető hasonlóságot. Azt mondta, van egy újabb katasztrófánk, amelyet szintén az idézett elő, hogy nem törődtek a figyelmeztetésekkel.

James Cameron

Meghaltak a Titan utasai

Rábukkantak a tengeralattjáró roncsaira a Titanic roncsainak közelében. 

A legénységnek több ideje van, mint azt a legtöbben gondolnák – Megszólalt a Titanic roncsainál eltűnt merülőhajót üzemeltető cég társalapítója

Guillermo Söhnlein biztos abban, hogy a fedélzeten lévők már napokkal ezelőtt rájöttek arra: a legjobb, amit tehetnek az életben maradás érdekében az, ha nyugodtak maradnak, és próbálják kiterjeszteni a tartalékaik korlátait.

Fogytán az idő, továbbra sem tudják, merre van a Titanic roncsainál eltűnt merülőhajó

Kiszélesítették a keresést.

Dübörgést hallottak a Titanic roncsainál eltűnt merülőhajó keresése közben

Bő egy napnyi levegője lehet hátra az eltűnt jármű utasainak.

Nincs nyoma a Titanicot kutató merülőhajónak, hatalmas erőkkel keresik a turistákat

A tengeralattjáró vasárnap Kanada délkeleti partjainál tűnt el. A kapitány és négy utas tartózkodott rajta.

Öt utassal a fedélzetén tűnt el a Titanic roncsaihoz tartó tengeralattjáró

A hajó 96 órán át képes a víz alatt tartózkodni. Egy brit üzletember és felfedező, valamint a francia haditengerészet korábbi parancsnoka is a fedélzeten lehet.

Eltűnt egy tengeralattjáró, ami a Titanic roncsaihoz vitt turistákat

Mentőakció indult.

86902

Ausztrália 555 millió euró kártérítést ad Franciaországnak a tengeralattjáró-szerződés felmondásáért

Anthony Albanese

Mégsem emelik ki az elsüllyedt indonéz tengeralattjárót

Az utóbbi hetekben számos fontos elemet és tárgyat is sikerült felszínre hozni a Bali-tenger fenekén, mintegy 838 méter mélységben lévő, legalább három darabra tört roncsból.

Nyilvánosságra hoztak egy videót, amelyen búcsúdalt énekel az elsüllyedt indonéz tengeralattjáró legénysége

Távozó parancsnokuknak készítették a felvételt néhány héttel korábban.

Nincs túlélő az elsüllyedt indonéz tengeralattjárón

Mind az 53 ember életét veszítette a szerencsétlenségben.

Megtalálták az indonéz tengeralattjárót, de félő, hogy már elfogyott az oxigén

A kutatók törmelékeket, tárgyakat találtak és eltűnt helyett már elsüllyedtként kezelik a vízalatti járművet.

Szombatig tart ki az oxigén az elsüllyedt indonéz tengeralattjárón

Nincs sok idő a torpedógyakorlat közben elsüllyedt hadijármű 53 fős legénységének kimentésére.

700 méteres mélységben lehet az indonéz hadsereg eltűnt tengeralattjárója

A német gyártmányú KRI Nanggala-402 típusú hadijárművel mintegy 95 kilométerre a parttól vesztették el a kapcsolatot. A legénység 53 tagjának sorsa ismeretlen.

100 éves amerikai tengeralattjáró roncsaira bukkantak Maryland partjainál

Miután kivonták a szolgálatból, az R-8-at lőgyakorlati célpontként használták.

Illusztráció

Bombával fenyegetve próbált megszökni a börtönből a dán tengeralattjárós gyilkos

Az életfogytiglanra ítélt Peter Madsent elfogták.

Peter Madsent elfogták

Húsz éve süllyedt el a Kurszk tengeralattjáró

2000. augusztus 12-én a Barents-tengeren tartott orosz hadgyakorlat során elsüllyedt a Kurszk atom-tengeralattjáró, teljes legénysége, 118 fő veszett oda. Az 1994 decemberében hadrendbe állt 949A Antyej (NATO-kód szerint Oscar-II) típusú atommeghajtású robotrepülőgép-hordozó korának legfejlettebb tengeralattjárója volt. Oroszország hivatalosan csak két nappal később ismerte el a balesetet, amikor már a hír bejárta a világsajtót, de a későbbi vizsgálatok igazolták hogy, ha a mentés nem késlekedik, akkor sem lehetett volna megmenteni a robbanás után életben maradt matrózokat.

RUSSIA-SUBMARINE-KURSK-ANNIVERSARY

Rejtélyesen eltűnt egy 800 kilós tengeralatti megfigyelőállomás

Már a haditengerészet bevonását fontolgatják egy 800 kilogramm súlyú tengeralatti megfigyelőállomás megtalálásához a Balti-tengerben Németország partjainál.

Megtaláltak egy 50 éve elsüllyedt francia tengeralattjárót

Korábban hiába keresték a 1968 januárjában a dél-franciaországi Toulon partjai közelében eltűnt Minerve-et, amelynek fedélzetén 52-en voltak.

Évtizedek óta sugárzik egy szovjet atomtengeralattjáró a Norvég-tengerben

A megengedett határértéknél százezerszer magasabb sugárzási szintet mértek az 1989-ben elsüllyedt Komszomolec szovjet atomtengeralattjáró környékén.

Képünk illusztráció!

Nukleáris meghajtású lehetett az elsüllyedt orosz tengeralattjáró

A fedélzeten gyanúsan sok volt a magas rangú tiszt.

Orosz atomtengeralattjáró Szeverodvinszk térségében

Kigyulladt egy orosz tengeralattjáró, 14 ember meghalt

Az orosz haditengerészet egyik kutató tengeralattjárójának fedélzetén ütött ki tűz.

Orosz atomtengeralattjáró Szeverodvinszk térségében

Egy tengeralattjáróról szólított fel a vizek védelmére a Seychelle-szigetek elnöke

Egy tudományos tengeralattjáróról elmondott, drámai hangvételű beszédben szólított fel a vizek hatékonyabb védelmére a Seychelle-szigetek elnöke, Danny Faure.

Hiába találták meg az argentin tengeralattjárót, nem tudják felhozni

Argentína nem tudja felszínre hozni saját erejéből az egy éve elsüllyedt tengeralattjáróját, nincsenek hozzá megfelelő eszközei – közölte szombaton az ország védelmi minisztere, pár órával azután, hogy megtalálták a járművet.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang