Gál J. Zoltán főtanácsadó marad a Fővárosi Önkormányzatnál, Kerpel-Fronius Gábor tanácsadóként csatlakozik

Tizenegy önkormányzati főtanácsadót és tanácsadót neveztek ki az új ciklusban, a lista azonban még nem végleges.

Sulyok Tamásnak egyelőre nincs olyan tanácsadói testülete, mint Novák Katalinnak volt

De fenntartja ennek a lehetőségét, amennyiben olyan speciális kérdések kerülnek elé, amelyek ezt szükségessé teszik.

Sulyok Tamás köztársasági elnök

Mezítláb

Nézelődő

Lengyelország nem Magyarország, Orbán Viktor emberei rossz tanácsokkal látták el a Kaczynski-féle PiS-t

Egy lengyel lap szerint a kormánypárt elnöke nagyon bízott a Magyarországon bevált  migránsozásban, genderezésben és sorosozásban.

Kényszeredetten mosolyognak a PiS vezetői, akik most bűnbakot keresnek

Ingyen dolgoznak Novák Katalinnak a tanácsadóiként bemutatott hírességek

Arról a 16 személyről van szó, akit a köztársasági elnök hivatalba lépésének első évfordulóján tanácsadóként mutatott be Facebook-oldalán. További 17 fizetett tanácsadója van, az ő bérezésükre a Sándor-palota azonban már nem tért ki.

Több mint 400 millió forintért foglalkoztat az idén tanácsadókat és főtanácsadókat a Főpolgármesteri Hivatal

A tanácsadók bruttó átlagbére nem kifejezetten magas, nem jelentősen nagyobb, mint Tarlós István, és kisebb mint Demszky Gábor idején, igaz, az elmúlt évek emeléseit elvitte a jelenlegi infláció.

Szépnek kell lenni, napi 1,2 millió forint megy el sminkre, fodrászra és stylistra a közmédiában

Van egy cég, amelyik hét éve mindent visz az MTVA Kunigunda utcai bázisán, és egyre több közpénzt fizetnek neki.

Rogánnál a legjobb tanácsadónak lenni: négyszer annyit fizet, mint Pintér Sándor

Éves szinten csaknem egymilliárd forintba kerül az adófizetőknek a minisztériumoknál ilyen címen foglalkoztatott csaknem száz ember.

Kihelyezett kormányülés 2018.május 18-án, a Klebersberg Kastélyban

Külső segítséget kérnek Tarlósék

Az FKF Zrt. saját átvilágítását bízta az Ernst & Young Kft.-re, míg a Fővárosi Önkormányzat üzletviteli, vezetési, gazdálkodási tanácsokat kért - egyelőre hiába.

Mi történt? - Eltűntek Orbán tanácsadói

Sorra eltűntek a miniszterelnök mellől legfontosabb tanácsadói - figyelt fel a különös (vagy nem is annyira az) jelenségre a Bors. Tanácsokat persze nyilván ma is kap Orbán, hírek szerint gyakran Habony Árpádtól, vagyis legkevésbé a szakemberekére kíváncsi, ők ugyanis szembesíthetnék a hibás döntések következményeivel, amit - közeli források szerint - a miniszterelnök nemigen kedvel. 

Fotó: Dean Mouhtaropoulos/Getty Images

Felpörög a vizsgálat Trump belső köre ellen

Moszkva megpróbálhatja kompromittálni, hamis információkkal félrevinni a Trump-kampány orosz kapcsolatfelvételei ügyében folyó vizsgálatokat.

FOTÓ: GETTY IMAGES/DREW ANGERER

Szijjártó gáláns a közösből: havi 14 milliót fizet tanácsadóinak

Miután a 444 - még november 10-én - megírta, hogy a kormány tagjai havi 95 millió forintot fizetnek politikai tanácsokért, a lap közérdekű adatigényléssel kérte ki a részleteket a minisztériumoktól. A Külgazdasági és Külügyminisztérium esetében volt is összehasonlítási alap, mert Demeter Márta szocialista képviselő írásbeli kérdésére reagálva, Szijjártó Péter külügyminiszter tavaly elárulta, hogy 9 embernek fizet a tanácsokért, bruttó 5 millió forintot - írja az Index.

A képen nem tanácsadóval látható a külgazdasági és külügyminiszter, hanem  Nikola Poposzki macedón külügyminiszterrel MTI Fotó:

Orbán "értékes" tanácsokat kaphat

"A Külgazdasági és Külügyminisztérium nem kezel ilyen jellegű adatokat" - tért ki a válaszadás elől Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter Mesterházy Attila kérdésére reagált így, melyben a szocialista képviselő az iránt érdeklődött, a tárcák államtitkárinak és helyettes államtitkárainak vállalkozásai kaptak-e vissza nem térítendő támogatást.

Válaszol: Mesterházy Attila szocialista képviselő

Lehetnek következményei, hogy felfedte a Kabinetiroda tanácsadóit?

Rogán hét titkos politikai főtanácsosa

Mesterházy Attila kíváncsian várja, lesz-e jogi és nem jogi természetű következménye annak, hogy a nyilvánosság előtt felsorolta, kik adnak politikai tanácsot a Miniszterelnöki Kabinetirodának. Az MSZP-s politikus azért kérdezte meg a tárcáktól, kiket és mennyiért alkalmaznak, hogy bizonyítsa, egyáltalán nem annyira olcsó az állam működése, mint ahogyan azt Orbán Viktor ígérte.

MTI FOTÓ: Soós Lajos

Amiről Rogán hallgat, de Lázár beszél

Megkérdezték Rogán Antaltól, hogy mennyit fizet tanácsadóinak, de ő nem hajlandó ezt nyilvánosságra hozni, csak betekintést enged az adatokba a kérdést firtató képviselőnek. Lázár viszont hajlandó volt elárulni, hogy milyen összegeket tesznek zsebre tanácsadói - írja a HVG. 

Fotó: Molnár Ádám

Miniszterelnökség: jól kerestek a tanácsadók

Jól kerestek tavaly év végén, illetve az idei első öt hónapban a Miniszterelnökség tanácsadói. Demeter Márta szocialista parlamenti képviselő ugyanis még július 21-én kikérte az összes tárcától, hogy kikkel, milyen összegben kötöttek tanácsadói szerződéseket. A tárcák többsége nem gyűjtötte össze külön az információkat, a Lázár János vezette Miniszterelnökség azonban a kormany.hu-ra tette fel a kért szerződések főbb adatait. Minderre az index.hu hívta fel a figyelmet.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang