Női érdekvédelmi szervezetek kérik a Tisza-kormánytól, hogy vonják be őket a szívhangrendeletről szóló szakmai egyeztetésbe

„Nehezen lenne érthető, ha a szívhangrendelet kapcsán megvalósuló szakmai egyeztetésből éppen a legfőbb érintettek, a nők és képviselőik maradnának ki” – írta közös, Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszternek címzett levelében 18, a nők reproduktív egészségével és jogaival foglalkozó, páciensi, szülői és más érdekvédelmi civil szervezet és szakértő.

Nem véletlen, hogy Takács Pétert árulózzák az orvosok

Ha lassan is, de kezd vége lenni az egészségügyben dolgozókra kényszerített szájzárnak. Podcast.

A szakmai kollégium szerint politikai döntés volt a szívhangrendelet, a tagozat már a törlését támogatja

A szívhangrendelet eltörlését javasolta az Egészségügyi Szakmai Kollégium Szülészet és Nőgyógyászat Tagozata Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszternek. A testület szerint a végrehajtás „etikai alapja” vitatható.

Hegedűs Zsolt egészségügyért felelős miniszterjelölt kinevezés előtti meghallgatásán az Országgyűlés egészségügyi bizottságának ülésén az Országházban 2026. május 11-én.

„Üzenhetnek-e a magzatok a szívhangjukkal?” – Újabb vitát váltott ki a szívhangrendelet jövője

Hegedűs Zsolt parlamenti interpellációra adott válaszáról szóló Facebook bejegyzése néhány óra alatt csaknem ezer kommentet generált.

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter

Hegedűs Zsolt a hét végén jelenti be, hogy ki lesz az új tisztifőorvos, de biztosan nem Zacher Gábor

Az egészségügyi miniszter négy év múlva is szeretne táncolni, ha nyer a Tisza párt és ha sikerül az egészségügyet fejlődési pályára állítani.

Hegedűs Zsolt az Országgyűlés egészségügyi bizottságának ülésén 2026. május 11-én

Közösségi finanszírozásból valósítaná meg egy katolikus iskola teherbe esett diákjának történetéről szóló rövidfilmjét a Metropolitan Egyetem végzőse

Meichl Frida a szabad döntés fontosságát hangsúlyozza alkotásában és a Népszavának adott interjújában is. 

Egyesült Államok áldatlan állapotban

Az amerikai legfelsőbb bíróság 2022-ben hatályon kívül helyezte a szövetségi szintű abortuszjogot 1973 óta biztosító Roe kontra Wade ítéletet. A szövetségi államok törvényhozása azóta szaporodó tilalomfákat és társadalmi megosztottságot hozott.

A legális abortuszhoz való hozzáférés korlátozásától tartó női választók a demokrata kampány legfőbb célcsoportját alkotják

Semmit nem segít Pintér Sándor szívhangrendelete, sőt, még nőtt is az abortuszok száma

A hormonális fogamzásgátlás minél széleskörűbb elterjesztése lehet az igazi megoldás. 

„Szörnyűség, hogy a megerőszakolt áldozatokkal is szívhangot kell hallgattatni” - Aggályok az egészségügyről szóló törvény módosítása körül

Kereszty Éva jogász szerint nem változott semmi az abortusz engedélyeztetési eljárásában az úgynevezett szívhang-rendelettel. Ennek ellenére a szeptemberi jogszabály módosítás erős indulatokat váltott ki. Különösen azért, mert a kiadását semmilyen érdemi konzultáció nem előzte meg. A Magyar Orvosi Kamara most magára vállalta, hogy a témában érdekelteket összeereszti egy térbe, hogy legalább utólag lehetőséget adjon a nyílt vitára.

A „családbarát” Orbán-kormány alatt miért kényszerül még mindig ilyen sok nő abortuszra Magyarországon?

Itt a Népszava podcast-sorozata, a Hol élünk? 12. adása.

Az Orbán-kormányt is zavarba hozta, amit Pintér Sándor művel az abortusz körül

A sokat vitatott rendelet célja és értelme felől a kormányhivatal is bizonytalan.

Alaptörvény-ellenes lehet a szívhang-rendelet

Az abortusz-törvény szerint az orvos szerepe a terhesség-megszakítással összefüggő döntési folyamatban a terhesség tényének megállapítására szorítkozik. Ezt a kötelességet bővítette ki most a belügyminiszter – hívta fel a figyelmet lapunknak a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) magánszféraprojektjének szakértője. 

„Lehet, hogy Pintér Sándor nem tudja, de az abortusz minden nő számára nagyon nehéz döntés”

Az MSZP szerint a „nehéz helyzetben lévő kismamák érzelmi pressziója” az abortusztörvény szigorítása, a Mi Hazánk Mozgalom örül és azt mondja, bár csak minden javaslatukat megvalósítaná a Fidesz. 

Vezető hírben hozza a BBC a magyar abortusztörvény módosítását

Az Amnesty International Magyarország szerint a fejlemény aggasztó. 

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang