Összeül a Biztonsági Tanács Szíria miatt

Damaszkusz dacos, de a nyugati szövetségesek szerint sikeres volt a szombat hajnali légitámadás.

Egyike a szombat hajnalban lebombázott épületeknek: egy szíriai kutatóközpont, melyet a vegyifegyverek előállításával és használ

A reménytelenség elől menekülnek el

Nem nyerészkedésből választják az Európai Uniót a menekültek, hanem mert ezt látják az egyedüli esélynek a túlélésre. A helyzet ráadásul egyre drámaibb, a szíriai konfliktus aligha oldódik meg belátható időn belül, Líbiában, ahonnan menekültek százezrei indultak útnak, egyre kaotikusabbak a mindennapok, a Szaharától délre fekvő országokban pedig mind nagyobb területeket foglalnak el az iszlamisták.

Napokon át hányódtak a tengeren. Augusta kikötő Szicíliában FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/GILES CLARKE

Döntésképtelen a szíriai ellenzék

Január 22-én rendeznék meg a Genf 2 békekonferenciát, a meghívókat is postázták már, ám egyelőre az sem biztos, hogy a szíriai polgárháborús felek megjelennek. A Szíriai Nemzeti Koalíció (SZNK) hétfői, isztambuli ülésén vezetőséget választott, de nem tudott dönteni, részt vesz-e a nemzetközi béketárgyalásokon Svájcban.

A harcok elől szíriai családok ezrei menekültek a környező országokba. Fotó: Spencer Platt/Getty Images

Elindultak Szíriából a vegyi fegyverek

Elindult Szíriából az első vegyi fegyverekkel megrakott teherhajó, amelynek szállítmányát az ENSZ égisze alatt létrehozott programban semlegesítik. A szállítmány úticélját nem közölték, csak annyit tudni, hogy Latakia kikötővárosban egy dán teherhajó fedélzetére rakodták be a veszélyes anyagokat.

A vegyi fegyvereket szállító dán teherhajó egy norvég hadihajó kíséretében. Fotó: Andrew Caballero-Reynolds/Getty Images
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang