A frankfurti reptéren vették őrizetbe egy szír dzsihadista német feleségét

A gyanú szerint a kétgyermekes asszony maga is az Iszlám Államnak dolgozott egy rakkai kórházban ápolóként.

A frankfurti repülőtérről vizsgálóbíró elé vitték terrorizmussal gyanúsított nőt

Meghosszabbították a kivégzésekkel gyanúsított F. Hasszán letartóztatását

Három hónapig rácsok mögött marad a szír férfi, akit többen már az Iszlám Állam hóhérjaként emlegetnek.

F. Hasszán elfogása

Mindjárt kiderül, hogy az Iszlám Állam vezérét fogtuk el

Hollik István kormányszóvivő már csak terroristavezérnek nevezte a hamis papírokkal elkapott F. Hassszánt, és migránskártyázva ugrott neki Brüsszelnek.

Letartóztatták az Iszlám Állam Magyarországon elfogott, feltételezett tagját

A Fővárosi Törvényszék egy hónapra rendelte el a szír férfi letartóztatását. Ügyvédje korábban lapunknak elárulta, mindent tagadó védencét többek közt azzal gyanúsítják, hogy részt vett 20 ember meggyilkolásában.

A Terrorelhárítási Központ (TEK) különleges egysége szállítja a terrorizmus miatt március 22-én őrizetbe vett szír állampolgárt

Ahmed H. - Indokolta a bíró a korábbi ítélet hatályon kívül helyezését

Hatályon kívül helyezte a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön a röszkei közúti átkelőnél 2015 őszén történt tömegzavargás miatt terrorcselekmény elkövetésével vádolt Ahmed H. elsőfokú ítéletét, és új eljárás lefolytatását rendelte el.

MTI Fotó: Ujvári Sándor

A szír eset

Egy embertelen ítélet kapcsán

Szíriáról, elfogultan

Magyarország egy szír ember szemével

Abdul húsz éve él Magyarországon, Szíriából, Aleppo városából származik. Remekül beszél magyarul, családja, vállalkozása van, adózik és bár valamilyen homályos oknál fogva nem kapott még magyar állampolgárságot, ennek ellenére szeret itt élni és szereti a magyarokat. Számára teljesen természetes, hogy tolmácsként segíti a menekülteket, hogy hívő muszlimként adományokkal támogatja a Migration Aid civiljeinek munkáját. 

Ki az, aki neki, a szüleinek azt mondhatja: maradjanak otthon Szíria 2015 nyara Fotó: Ahmet Sik/Getty Images Hírek
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang