Papp Sándor Zsigmond: Amikor tehén lettem

Otthoni szilveszterünk volt, pedig én most is elhatároztam magamban, hogy ezúttal nem így lesz. Persze mindig rá kell ébrednem, hogy a „kalandosabb”, „bulisabb” verzióval számoló énem csak a húszas éveimből, vagy még korábbi életemből kiabáló verzióm, aki nem kevés nosztalgiával és romantikával színezi a mondandóját, miszerint nem szilveszter a szilveszter hajnalig tartó mulatság nélkül. 

Önfeledt boldogság – a Bécsi Filharmonikusok újévi koncertjét a vállaltan homoszexuális karmester, Yannick Nézet-Séguin vezényelte

Szilveszteri misztérium

Szilveszter az a nap, amikor kifordul a világ a sarkaiból, minden megeshet, minden jó és pazar! Évekig ezt hittem. Azért volt így, mert ezen napon éjfélig fenn maradhattam a testvéreimmel. Érdekes családunk van, amennyire szabadjára voltunk engedve, valahogy ezt az időben lefekvést meglehetősen sokáig megkövetelték tőlünk, még 14 éves koromban is kilencre biztosan ágyban voltam, és talán 18 évesen fordult elő először, hogy nem aludtam otthon valami szerenádbiznisz kapcsán. A szilveszteri bulit mint valami vidéki messiást vártam, még most is érzem a bizsergést. Jó volt gyereknek lenni, nem döntéseket hozni, és ilyen csacskaságoknak örülni.

Szilveszter, Blaha Lujza tér

Egy-két régi szilveszter

Tüzes ló - Borkán muzsgyé

  • Választás 2026
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang
  • Hirdetések
  • Hírlevél