Kiderült, mennyit fizet a Szerencsejáték Zrt. az MLSZ-nek a marketing- és a fogadási jogokért

Az már korábban eldőlt, hogy az M4 Sport közvetítheti a hazai versenysorozatokat, most kiderült az is, hogy a csapatok között hogyan osztják szét a pénzeket.

Az MLSZ kapja, majd továbbosztja a kialkudott pénzt

Gyengén teljesített májusban a magyar építőipar, a kormányváltás hatása jelentkezhetett

Az ágazat teljesítménye az előző hónaphoz képest 6,5 százalékkal kisebb volt, éves összevetésben pedig 10,7 százalékos volt az elmaradás. Ráadásul ötödével kisebb értékben kötöttek új szerződéseket, mint egy éve.

Ruszin-Szendi Romulusz figyelmeztetett, a HM nehogy merje utalni Balásy Gyula cégének a 3,275 milliárdot

Imázsfilmek készítéséről lenne szó.

Ruszin-Szendi Romulusz - korábbi felvétel

Több mint egymilliárdot költött kommunikációra és tanácsokra tavaly Gulyás Gergely minisztériuma, a legtöbb pénzt egy ismert ember cégei vitték el

Több mint bruttó 1,23 milliárd forintért kötött szerződéseket tavaly kommunikációs, sajtókapcsolati, médiatartalom-előállítási, illetve stratégiai, elemzői vagy tanácsadói feladatok ellátására a Miniszterelnökség - derült ki a Népszava közérdekű adatigénylése nyomán.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Jól megfizetik a tanácsokat

Döntött a bíróság, az Orbán-kormánynak nem kell kiadnia, hogy mennyibe került a meghiúsult csádi katonai missziója

Eleve rejtély, mit akartak volna magyar katonák Csádban. 

Orbán Viktor miniszterelnök Déby Itno csádi elnökkel a Karmelita kolostorban 2024. szeptember 8-án

Csutival és az Index rovatvezetőjével is szerződésben áll a KDNP

A Fidesznél pedig mások mellett feltűnik egy kevéssé ismert kőbányai cég és a kormányinfók egyik állandó szereplője is.

Kálmán Olga: Tóni, Tóni, ezt elbuktad!

A Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodának ki kell adnia a VOKS2025-kampány összes szerződését, számláját, miután a DK politikusa jogerősen pert nyert a tárca ellen.

Kálmán Olga 2025. május 21-én

Rogán Antal minisztériuma 3,5 millió forintot költött nőnapi csokrokra

Ezen túl a Miniszterelnöki Kabinetiroda 800 ezer forintért szponzorált egy magyarnóta-versenyt, Navracsics Tibor minisztériuma pedig szintén 3,5 millióért vett rejtjelező készüléket.

Korábbi felvétel

Férfienergia-képzésekre és jachtklubokra is közpénzmilliókat költött az MVM

Csakúgy, mint a Novák Katalin volt köztársasági elnök által létrehozott Családpárti Alapítványra. De vitorlásbálra és repülőnapok rendezésére is jutott pénz.

Bedő Imre, a Férfiak Klubja alapítója

Félmilliárdért készíthet videókat a Fidesz-frakciónak a Kálomista Gábor fia által vezetett cég

Azt nem tudni, ezért az összegért pontosan hány videót kell gyártania a TV Com Kft.-nek.

1,6 milliárd forint kommunikációra, 13,8 millió karácsonyi bulira – Kiderült, mi mindenre költ el vagyonokat a Szuverenitásvédelmi Hivatal

Idén pedig már 6,2 milliárd forintból gazdálkodhat a szervezet.

A Sánc utcai villa, amit idén márciusig bérelt a hivatal

Megvan a jogerős ítélet, az MTVA-nak ki kell adnia a kínai szervezetekkel kötött szerződéseket

A Fővárosi Ítélőtáblát sem győzte meg az MTVA furcsa érvelése.

Több mint hatszáz millió forintot kapott tavaly a közmédiától a cég, amelyet Kálomista Gábor fia vezet

A zsűrizésért pedig milliók járnak az MTVA szerződéslistája alapján.

Kötcsei piknik

A Kúrián is elvesztette a perét Bayer Zsolt felesége a DK politikusával szemben a korrupciógyanús vérplazma-ügyben

Sebián-Petrovszki Lászlót rágalmazással vádolta meg a fideszes publicista felesége, mert a rá nézve terhelő szerződéseket kiperelte és nyilvánosságra hozta.

A Közbeszerzési Hatóság szerint nem árazták túl a Diákhitel Központ kommunikációs szerződéseit

Az egykor saját maga által is aláírt szerződésekről Magyar Péter maga mondta, hogy sokszorosan túlárazottak voltak. Az ügyet hosszú ideje napirenden tartó Hadházy Ákos szerint a propagandára költött minden forint a legnyilvánvalóbb, legszemtelenebb korrupció.

Nincs itt semmi látnivaló

Az újbudai önkormányzat szerint a parkolási ügyben az előző, fideszes vezetést kell keresni

Az ellenzéki irányítású XI. kerület már évekkel ezelőtt új parkolási céget alapított, s megváltak attól a dolgozótól, aki érintett volt a nyomozásban.

Képünk illusztráció

Találkozott Hadházy Ákos és Magyar Péter, tisztázhatják a vitás diákhiteles szerződéseket

Az áprilisban elásott csatabárd nem került elő, sőt, a két politikus egyetértett abban, hogy a korrupció és a propaganda a remélt rendszerváltás legfőbb akadálya.

Beszélt egymással Hadházy Ákos és Magyar Péter a Diákhitel Központ túlárazottnak tűnő szerződéseiről

A két egykori fideszes, ma már ellenzéki politikus eltérően ítéli meg a NER által elvárt, főként a propagandát szolgáló pénzköltéseket, amelynek részleteire Magyar Péter már ne emlékszik. Mindenesetre a június 9-i választásokig elásták a csatabárdot.

Hadházy Ákos szerint a büntetőjogi felelősség kérdését is felvethetik a Diákhitel Központ egyes szerződései, Magyar Péter rágalmazást kiált

A független képviselő közölte, a következő napokban bizonyítani fogja az állításait.

2015 óta 1360 milliárdot költött el az Orbán-kormány Rogán Antal vezetésével kommunikációra

A közbeszerzések csaknem háromnegyede Balásy Gyula cégeihez került a Nemzeti Kommunikációs Hivatal tenderein.

Nem ad ki több szerződést az Integritás Hatóság

Köztük van az a biztonsági cég, amely a NER egyik kedvence. 

Az IH az első lezárt ügyét várhatóan a nyár végén hozza nyilvánosságra

Csak úgy repkednek a tízmilliók a Sándor-palotából zongorára, autóflottára és új bútorokra is

Egy év alatt a köztársasági elnök szinte mindent megújított, kicserélt, lecserélt a hivatalában.

Novák Katalin köztársasági elnök

K-Monitor: Minősíthetetlen a közpénzek átlátható felhasználását ígérő kormányzati honlap

Épp csak arra nem lehet rendesen használni, amire kellene.

Mégiscsak sikerülhetett Jakab Péternek eltüntetnie 103 milliót a Jobbik pártkasszájából

Legalábbis pártja némiképp kiegészítette az eddigi értesüléseket.

Tovább fékezi a BKV-t az elszálló forint, két hónap alatt megduplázódott a felmondott beszállítói szerződések száma

Két hónap alatt megduplázódott a cégnél a felmondott beszállítói szerződések száma – tudta meg lapunk. Így tervezhetetlenné váltak a költségek.

Varga Judit szerint mi magyarok vagyunk Európa lelkiismerete

Azt igazságügyi miniszter a Polgári Magyarországért Alapítvány konferenciáján úgy jellemezte a saját kormányát, hogy az az unióban a „demokráciák demokráciáját” akarja építeni.

Varga Judit igazságügyi miniszter

Lakatot tett a szájára a kormány, nehogy bármit eláruljon az orosz és a kínai vakcinák szerződéseiről

A minisztériumok egymásnak passzolgatják a sajtó munkatársait, a kíváncsi országgyűlési képviselőnek pedig a hazug sablonválaszt prezentálják.

Trükköztek a szerződésekkel a BKK-nál

A vállalat tizenkettő vizsgált szerződéséből tizenegynél szabálytalanságokat találtak a cég új vezérigazgatója által elrendelt jogi vizsgán - értesült a Népszava.

Majdnem ugyanannyit költött az LMP-frakció, mint a nála jóval nagyobb KDNP- vagy DK-csoport

Többek között a párt volt parlamenti vagy önkormányzati képviselőinek is jutott a pénzből.

A fideszes Bácskai vezetett IX. kerület fantomalkalmazottakkal és kényszertörölt céggel is szerződött kommunikációra

A hvg.hu beszélt néhány ilyen alkalmazottal, mondtak furcsaságokat bőven.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang