Berlin megosztott: éleződik az alkotmányos csata az AfD lehetséges betiltása körül

Az SPD szerint a radikális jobboldali párt veszélyt jelent a demokratikus rendre, ezért Karlsruhe elé vinné az ügyet. Friedrich Merz és a CDU viszont attól tart, hogy egy kudarcba fulladó per csak erősítené az ellenzéki formáció áldozati szerepét a szeptemberi tartományi voksolások előtt.

Az AfD betiltását ismét felvető Lars Klingbeil szociáldemokrata alkancellár Friedrich Merz kancellár oldalán a kormány kihelyezett ülésén

Szélsőségnek nyilvánítja a nőgyűlöletet a brit kormány

A július 4-i parlamenti választáson elsöprő győzelmet arató Munkáspárt teljesen új stratégiát hirdet a szélsőségek ellen, beleértve a demokráciát fenyegető szélsőjobboldali és iszlamista eszméket is.

Yvette Cooper

Franciaországban is tüntetéssorozat kezdődött a szélsőjobbnak kedvező bevándorlási törvény miatt

A párizsi tömegek előtt felszólalók szerint a jogszabály nem csupán a francia forradalom alapelveivel szakít, de utat nyit a szélsőséges ideológiák előtt. 

Párizs csak egyike volt annak a 160 francia városnak, ahol tiltakozásokat tartottak

Fennakadt a fekete történelem az ideológiai rostán

Formális a rasszizmus elleni fellépés

Nemzeti, európai uniós és nemzetközi színtéren is növekvő aggodalmat kelt az erőszakos rasszizmus és az intolerancia más formáinak megjelenése, főleg két EU-tagállamban: Görögországban és Magyarországon. Igen aggasztó, hogy félkatonai csoportokhoz kötődő, szélsőséges retorikát alkalmazó pártok jelentős parlamenti képviseletet szereztek - hangsúlyozza az EU Alapjogi Ügynöksége (FRA) 2013 végén közzétett jelentése. A görög és a magyar helyzet áttekintése nyomán a FRA ajánlásokat is megfogalmaz, rámutatva, hogy azok más tagországok számára is tanulságokkal szolgálnak.

A gárdák léte bizonyítja: a magyar kormányzat csak a szavak szintjén szállt szembe az antiszemitizmussal és a rasszizmussal FOTÓ
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang