Vádat emeltek egy férfival szemben, akinek kutyái halálra martak egy idős nőt

A vádlott, bár kutyái könnyen kijuthattak a rossz állapotú kerítésen, és korábban már megharaptak egy embert, nem változtatott a tartási körülményeken. Az ügyészség a Kaposvári Törvényszékhez benyújtott vádiratában a vádlottal szemben – a gondatlan elkövetésre tekintettel – felfüggesztett fogházbüntetést indítványozott.

Kettős emberölés miatt emeltek vádat egy izraeli férfi ellen

A palesztin származású férfi féltékenységből megölte barátnője édesanyját, majd barátnőjével is végzett, és hogy cselekményét leplezze, felgyújtotta a sértettek által bérelt lakást.

Képünk illusztráció

Siófoki panama: hatszázmilliónyi adót csalt az exlégiós

Volt idegenlégiós tüntetett el több mint félmilliárdot egy kiterjedt szekuritis cégpiramison keresztül. A vádlottat és négy társát most fegyházba küldenék.

Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

Testőrök kísérték az „államtitkár urat”

Kőrös Gusztáv Tibort és kilenc társát bűnszövetkezetben elkövetett vesztegetési üggyel vádolják. A volt DK-s politikus közel 170 millió forintos kenőpénzt vett fel hiszékeny vállalkozóktól, aztán mentelmi jogba kapaszkodva próbált szabadulni.

Forrás: Facebook/ATV

Bizarr szenvedély - Robbanóeszközöket gyűjtött a vádlott

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki fémkereső segítségével robbanóeszközöket és lőszereket gyűjtött - tájékoztatott a Somogy Megyei Főügyészség.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang