Egyre több az SNI-s diák Magyarországon

Mintegy 4600 fővel emelkedett a sajátos nevelési igényű (SNI) tanulók száma a 2024/2025-ös tanévben - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) decemberi gyorsjelentéséből. 

Sok hatéves gyermek éretlenül kerülhetett be az iskolába

“Egy nem toleráns iskola nem tud toleráns felnőtteket nevelni”

A mostani rendszerben nincs kultúrája a személyre szabott tanulási utaknak, ami sok speciális igényű gyermek helyzetét megnehezíti – hangzott el egy szakmai fórumon.

A szegedi Wesley-iskola. A tanévkezdés előtt záratták be

SNI-s fiatalok: egy éve nincs előrelépés a gyógypedagógiákon uralkodó tarthatatlan állapotok ügyében

A Népszava érdeklődésére az ombudsmani hivatal azt közölte, az alapvető jogok biztosa vizsgálatot indított, ám a folyamatban lévő eljárás részleteiről nincs módjuk tájékoztatást adni. 

Van, ahol már tettek lépéseket, de az összkép így is rossz

Sok gyereknek kevés a hely, alig van iskola Magyarországon a speciális igényű tanulóknak

Az Oktatási Hivatal nyilvántartása szerint az intézmények 2,5 százaléka foglalkozik fejlesztő nevelés-oktatással, gyógypedagógiai hálózat működtetésével. Előfordul, hogy hiába van benne az alapító okiratban az SNI-s diákok fogadása, nem tudják őket ellátni, mert nincs hozzáértő szakember.

Gyorsan bezárták az Iványi-féle iskolákat, de a diákok megfelelő elhelyezésével már nem sokat törődik a hatalom

Ezer sebből vérzik Iványi Gáborék iskoláinak bezárása

A köznevelési törvénnyel és a sajátos nevelési igényű tanulók oktatásáról szóló rendelettel is ütközhet az, ahogy a kormányhivatalok megszüntettek Iványi-féle intézményeket.

Több mulasztás ahhoz kapcsolódik, hogy az érintett intézményekben javarészt halmozottan hátrányos helyzetű, SNI-s diákok tanultak

A béremelés nagy előrelépés, de a pedagógushiányon nem segít

Távolról sem oldotta meg az oktatás problémáit a Pedagógusok Szakszervezetének tanév végi értékelése szerint.

Az ablakokat be kellett szögelni, nehogy a kerettel együtt essenek ki – Méltatlan körülmények uralkodnak a magyarországi SNI-intézményekben

A szakszervezet vizsgálatot sürget a munkaerőhiány és a rossz állapotú épületek miatt.

 A tanulási vagy magatartási nehézségekkel, értelmi fogyatékossággal küzdő, autista, mozgáskorlátozott gyerekek ellátásához sok helyen a legalapvetőbb feltételek sincsenek meg

Rengeteg elsős bukott meg a többi évfolyam diákjaihoz képest, az ok egy sokat vitatott kormánydöntés lehet

A mostani, június 15-én zárult tanévben majdnem ötezer elsős évismétlőként ült az iskolapadban - tudta meg a Népszava.

Nem csak tanárhiánnyal küzdenek az iskolák, legalább 14 ezer, a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkatársra is szükség lenne

A NOKS-os dolgozók hiányának egyik legfőbb oka az alacsony bérezés, különösen azokban a munkakörökben, amelyekhez magasabb iskolai végzettség, szakképzettség kell.

Egyre több SNI-s gyerek marad ellátatlan, több megyében is csak 8-9 gyógypedagógus jut száz iskolásra

A többéves gyakorlattal és speciális tudással rendelkező szakemberek egy ebben a körben átlagosnak tekinthető 312 ezer forintos bruttó fizetésért nem maradnak a pályán.

Egyre több az sajátos nevelési igényű gyerek

Hatalmasat nőtt a sajátos nevelési igényű tanulók aránya az iskolákban a járvány és a kötelező beiskolázás következtében.

Valódi oktatás helyett a távlecke maradt az SNI-seknek

Sok fogyatékossággal élő diák semmilyen távoktatást nem kapott, a szülőktől pedig olyan képességeket vártak el, amelyek egy szakember kompetenciájába tartoznak.

Egyre több a fejlesztésre szoruló diák, miközben nincs elég gyógypedagógus

Gyorsabban nő a sajátos nevelési igényű gyerekek száma, mint az őket segítő szakembereké.

Illusztráció

Taigetosz hétezer gyermeknek

BaTMaN az iskolában

Súlyos jogsértések az óvodákban

Ahogyan az iskolákban, úgy az óvodákban sem tesz eleget az állam a fogyatékossággal élő gyerekek kiemelt védelmével kapcsolatos kötelezettségének - állapította meg az alapvető jogok biztosa.

Nemcsak testi, szellemi fogyaték, de a rendszer is „húzza” a kicsiket FOTÓ: SHUTTERSTOCK/OLESAI BILKE
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang