Orbán Viktorék várhatóan az elmúlt tizennégy év legnehezebb választása elé néznek

Róna Dániel politológus szerint a gazdasági bajokat kormánypárti politikai hibák tetézik.

Novák Katalin és Varga Judit bukásával a Fidesz két népszerű női politikusát veszítette el, ami több szempontból is súlyos csapás a kormánypártra

Nemcsak a Fidesz tévedhetetlenségét, hanem a szervezeti erejének verhetetlenségét is cáfolja a jászberényi időközi választás

A jászberényi időközi választáson a kormánypárt olyan súlyos vereséget szenvedett, amelynek jelentősége túlmutat a városon – állítja Róna Dániel politológus-közgazdász, aki szerint közben csorbát szenvedett a legerősebb ellenzéki párt, a Demokratikus Koalíció hitelessége is.

Nem igaz, hogy mindig nyer a Fidesz

Az utóbbi hónapokban erősödött a kormánypárt – állapította meg két friss kutatás is. A szakértők árnyalták a képet.

Közben Vonáék szavazókat nyernek középről

A baloldal vagy nem ismeri fel, hogy a Jobbik milyen veszélyt jelent rá, vagy nem veszi elég komolyan - állítja Róna Dániel. A Corvinus Egyetemen oktató politológus hét éve vizsgálja a szélsőjobboldali párt térnyerésének okait. Doktori értekezéséből könyv is készült, amelyet december 1-jén mutat be. Úgy véli, a Jobbiknak reális esélye van, hogy 2018-ban blokkoló kisebbség legyen, vagyis nélkülük nincs többség.

Róna Dániel szerint a Fidesz gyengüléséből lehet, hogy nem a baloldal, hanem a Jobbik profitálna - Fotó: Tóth Gergő, Népszava
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang