Rave és rend – Hat fiatal meghal egy klubban, a cégállamra felesküdött tanárnő mellett a dealer a valódi angyal

A tánctér a transzcendencia utolsó maradéka egy kiüresedett világban.

A több szemszögből is követhető produkció egy tömegpánikról mesél

Szétomló látszatok

Nem véletlen, hogy Darvas Bence és Pintér Béla Parasztoperája az egyik legnépszerűbb kortárs magyar darab. Számtalan helyen játszották már sikerrel, most a Radnóti Színház mutatta be Szikszai Rémusz ihletett rendezésében.

Kádár Kinga és Katona Péter Dániel, a háttérben Kováts Adél és Berényi Nóra Blanka

Nemzedéki önreflexió

Három hatvan körüli atomtudósról szóló darab elvileg lehetne nagyon unalmas is. A negyvenes évei elején járó brit írónő, Lucy Kirkwood három szereplős műve viszont egyáltalán nem az.

Két atomtudós nő sok év után újra találkozik: Kováts Adél és Tóth Ildikó a Radnóti Színház színpadán

Minden egyes tétel gazdára talált Az emberség kellékei című jótékonysági aukción

A tizenkilenc ikonikus színházi kellékből összesen közel 1,6 millió forint folyt be.

A kellékek árveréséből 1,6 millió forint gyűlt össze

Apokaliptikus gyötrelmek – A Radnóti Színház az Angyalok Amerikában című előadása sajnos napról napra aktuálisabb

Miközben a nyolcvanas évek Amerikájáról szól, a magyarországi mindennapjainkat érintő áthallásai különösen tanulságosak.

A Pál András és Major Erik által játszott melegpár kálváriája megrázó. Párosuk az előadás egyik nagy erőssége

Mindent eltipró közöny – A szembeszegülés fontosságára figyelmeztet Valló Péter rendezése a Radnóti Színházban

 Az Én, Daniel Blake című előadás a 2016-os Cannes-i Arany Pálma-díjas angol film színpadi változata. 

Valló Péter tervezte a játékteret, amit egy hatalmas gerenda ural, és ahogy telik az idő, egyre inkább ránehezedik a főszereplőre

Elege van a politikai támadásokból, megoldást sürget a színházi világ

Három kontinens mintegy kétszáz kulturális intézménye, köztük az Örkény és a Radnóti Színház, a Freeszfe és a Trafó is aláírta azt a petíciót, amely egyértelmű állásfoglalásra kéri az EP-képviselőket a kultúrát érő politikai támadások ügyében.

Amikor 2019 végén kiszivárgott, hogy az Orbán-kormány beszántaná a Nemzeti Kulturális Alapot, az Örkény Színház előtt gyűltek össze a tüntetők

Verssel szólal föl a társadalmi egyenlőtlenség ellen a Radnóti társulata

Erdős Virág Szóljatok című költeményét mondja a Radnóti Miklós Színház társulata és tágabb alkotóközössége abban a videóban, mellyel a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség és az Oltalom Karitatív Egyesület mellett állnak ki. 

Csendek és kiáltások

Évadvégi bemutatóként Strindberg A pelikán című drámájával zárta a most véget ért szezont a Radnóti. A négy szereplős kamara-előadás emlékezetes színészi játékot hozott.

A Fredriket alakító Major Erik a lelkében is fázik. Tóth Ildikó Anyaként igazából csak magára tud figyelni. Sodró Eliza Gerdája egyértelmű áldozat

Különös szerenád

Az elmúlt évek egyik legfontosabb közéleti és társadalmi problémájára reflektálva született meg a Radnóti Színház és a Publicis Groupe Hungary közös projektje, Az utolsó osztálykirándulás, amelyet már egy kisfilmben is meg lehet nézni. 

Összehozták azokat, akiket elszakított egymástól a politika

A végzet démonai

Robert Icke angol kortárs drámaíró Szophoklész Oidipusza alapján írt egy nagyon izgalmas darabot. A művet a Radnóti Színházban mutatták be Szikszai Rémusz rendezésében rendkívül erős színészi alakításokkal.

Közéletről, politikáról, családi titkokról, tabukól szól a mese, amely tényleg mint egy mai modern görög dráma tárul elénk

Rejtélyes családi útvesztők: 3tél címmel a Radnóti Színház mutatta be a horvát kortárs Tena Štivičić drámáját

A női nézőpontokat közel hozó mű 1945-től a kétezres évek elejéig hív egy tanulságokkal teli szembesítő időutazásra.

Együtt a család: László Zsolt, Tóth Ildikó, Bata Éva, Sodró Eliza és Pálfi Kata

Sokkoló tablóképek

Szálinger Balázs új darabja, a Kályha Kati Rusznyák Gábor rendezésében Nagybányán egy kocsmában játszódik az első világháború végén. Pontosan exponált képek, jelenetek egy tragikus időszakról, ismerős áthallásokkal.

Kikerült a mátrixból - Szálinger Balázzsal Mikes Kelemenről és szonettekről

Szálinger Balázs az elismert kortárs költő, színházi író, szerkesztő a hetedik verseskötete előtt otthagyta a nagykiadói formátumot, és a magánkiadást választotta. Miközben megreformálta saját helyzetét, Koncentráció című új verseskötetében mégis egészen Mikes Kelemenig nyúl vissza a magyar irodalomtörténetben. A József Attila-díjas szerzővel Mikes Kelemen modernségéről, a szonettekről és a közösségi média hatásáról beszélgettünk.

Bezár a Tesla, folytatja a Radnóti

Harmadik évada végén gazdasági okból megszűnik a Tesla Labor, a Radnóti Színház játszóhelye – jelentette be a teátrum.

Ari Zsófia rendezőasszisztens, Sodró Eliza és Pál András, a két legjobb színész és Szijártó Ádám színházi titkár és grafikus

Kultúra a karanténban

A kijárási korlátozások és a rendezvénystop napjaira otthonról elérhető kulturális programokat ajánlunk.

Kultúra a karanténban

A kijárási korlátozások és a rendezvénystop napjaira otthonról elérhető kulturális programokat ajánlunk ezen a hasábon.

Máté Gábor további öt évig vezetheti a Katonát

A főpolgármester több kulturális intézményvezető megbízatását is meghosszabbította.

Színház a virtuális térben

Már több mint tízezer nézője van az eSzínháznak, amely az ország első hazai fejlesztésű, a színházi szakma aktív bevonásával létrejött online előadóművészeti streaming platformja.

Egyedi megoldások kellenek – Nagy a bizonytalanság a koronavírus miatt kényszerszünetre ítélt színházaknál

Főleg a magántulajdonban lévőknek jelent nagy csapást a kialakult helyzet – mondja a Radnóti gazdasági igazgatója.

Csak még egy oldal - Ilyen volt az Irodalom Éjszakája

Különböző országok irodalmába pillanthattunk be csütörtök este a Radnóti Színház színészeinek segítségével. Igazi összművészeti produkció volt.

Letaglóz és felröpít a tízparancsolatról szóló előadás a Radnótiban

Megrázó és egyben felemelő előadást rendezett Sebestyén Aba a Radnóti Színházban Székely Csaba új darabjából a 10-ből. Olyan mint egy fájdalmas zenemű, nem enged el, magában tart sokáig.

Zavarba ejtő a színésznő zaklatása

A színházról és a kiszolgáltatottságról szól Osztrovszkij A művésznő és rajongói című darabja a Radnóti Színházban és mélyen elgondolkodtató, hogy mennyire aktuális.

Felejtés ellen

Tabudöntő, politikai áthallásokkal teli előadás a Radnóti Színházban a Závada Pál regényéből készült Egy piaci nap.

MARKÁNS EGYÜTTES - Az előadásban a minőségi csapatmunka dominál Fotók: Vajda József

Diktátorok örök árnya

Fajsúlyos, látványos rendezői elemeket felvonultató, ám kissé elnyújtott III. Richárdot vitt színre Andrei Serban a Radnóti Színházban, Alföldi Róberttel a címszerepben.

Alföldi (jobbra) elképesztő öltönyében már a színre lépéskor izgalmas Fotó: Vajda József

Serban a Radnótiban rendez

Fotó: Dömölky Dániel

Levélkoncert a Radnóti Színházban

A szenvedély örvényében

A fiatal Fehér Balázs Benő Dosztojevszkij-rendezése a nemrégiben Nemzet Színészévé választott Csomós Mari jutalomjátéka lett.

Vesztébe rohan - Polina (Sodró Eliza) hajszolja

Csomós Mari: Amíg az ember bírja, csinálni kell

Csomós Marit meglepte, hogy a Nemzet Színészének választották. Úgy fogalmazott: fejlett szociális és igazságérzettel éli az életét. Nem hazudozik összevissza. Él, ahogy tud, ahogy a jó sorsa éppen hozza. Jordán Tamás mellett ő is, akárcsak korábban a Nemzet Színészei, aláírt volna.

Mindig nehéz teher valakinek a helyére lépni FOTÓ: VAJDA JÓZSEF

"Ez itt az én hazám..." - Udvarolás a Pesti Broadwayn

Fotó: Molnár Ádám
  • Választás 2026
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang
  • Hirdetések
  • Hírlevél