Bár néhány éve felújították, most újra pótlóbuszokat kell indítani a pécsi vasútvonalon

Karbantartási munkákat végeznek.

Illusztráció

Vitézy Dávid: Lázár János arra utasította a MÁV-ot, hogy a sokat késő vonatokat tüntessék el a vonatinformációs rendszerből

A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője több MÁV-os vezető forrásától értesült erről. A trükk lényege, hogy a vonatokat átszámozzák, így a rendszer nem mutatja őket, és nem látszanak későnek. Eközben már el is kellett indulnia az első pótlóbuszoknak a Balaton felé. 

Képünk illusztráció.

Hétfőn is 300 pótlóbusz áll készenlétben, rendőri felvezetést kapnak, ha újra összeomlik a MÁV

Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója szerint pünkösd hétfőn utasok tömegei indulnak el a Balaton térségéből Budapest felé.

Vitézy Dávid: Ez az igazi kuriózum, az egy nap késéssel érkező pótlóbusz

Most jól megmutatják: pótlóbuszokkal lepik el Budapestet, egy nappal azután, hogy leálltak a vonatok.

Elkezdett félni a MÁV, vasárnap a Kelenföldi pályaudvarhoz vezénylik a cég összes klimatizált pótlóbuszát

Ha működik a sorompó, ha nem.

Biztosítóberendezési hiba okozott káoszt csütörtök reggel a szolnoki vasútvonalakon

Jelentős, 30-60, esetenként 60-120 perccel hosszabb eljutási időre, kimaradó járatokra és pótlóbuszos átszállásra kellett készülni.

Továbbra is pótlóbusz jár egy szakaszon a 2-es metró helyett

A BKK még kedd este számolt be arról, hogy a vonalon áramellátási hiba keletkezett.

Illusztráció

Vonat elé hajtott egy autó Sárazsadánynál, mindkét utasa meghalt

Kellő elővigyázatosság a MÁV-nál: a személyvonattal egyidejűleg már rögtön pótlóbuszt is indít a vasúttársaság

 Vajon már a vonat indulása előtt számítanak arra, hogy lerobban? 

Képünk illusztráció

Füst volt a Deák téri megállóban, a teljes vonalon pótlóbusz járt a 2-es metró helyett

Meghibásodott egy biztosíték.

Illusztráció

Késésekkel és buszos pótlással indul a hét a MÁV-nál

A Keleti pályaudvaron egyes vonatok 15-20 perces késéssel járnak, míg a Vásárosnaményból 6:18-kor Mátészalkára induló, valamint a Szendrőről 6:20-kor Miskolcra induló járatot helyettesíteni kell.

A következő két hétvégén egy szakaszon pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett

A kelenföldi vasútállomás, valamint a Budafoki út / Dombóvári út megálló között.

Füstölt egy személyvonat Tiszafüreden, most a mozdony gyulladt ki

A vasúti közlekedés kálváriája ősszel is folytatódik. A Debrecen és Tiszafüred vonalon délután közlekedők jelentős, akár egy órás késésekre számíthatnak.

Képünk illusztráció

Kisiklott egy motorvonat Lengyeltóti állomáson (fotó)

A balesetben nem sérült meg senki.

Képünk illusztráció

Mávinform: Késik a vonat, mert meghibásodott a pótlóbusz, és a pótlóbuszt pótló pótlóbusz késik

Hétköznapok a magyar közlekedésben.

Három héten keresztül teljesen szünetel a vonatközlekedés a győri fővonal egyik szakaszán

Az utasoknak a MÁV szerint 20-25 perccel hosszabb menetidőre kell számítaniuk.

Úgy tűnik, túl sok az utas, új pótlóbuszokat indít a MÁV a győri vonalon

Az október 2-től várhatóan október 26-ig tartó munkálatok alatt Tatabánya–Bicske–Biatorbágy–Törökbálint és Budapest között a kieső vonatjáratokat több pótlóbusszal helyettesítik.

Két hétvégén rövidebb szakaszon jár a 2-es metró

Pályakarbantartás miatt.

Hét ember meghalt Kunfehértónál, amikor a vasúti átjáróban egy vonat belerohant az autójukba

A mozdonyvezetőt könnyű sérülésekkel szállították kórházba.

A súlyos balesetben heten haltak meg, a mozdonyvezető pedig megsérült

Taxi ütközött mentőautóval az Erzsébet körút és a Király utca kereszteződésében

Pótlóbusz közlekedett a 4-es és 6-os villamos egy szakaszán.

Képünk illusztráció!

Elment az áram a szentendrei HÉV-en

Aki arrafelé közlekedik, annak érdemes megnövekedett menetidőre és kényelmetlenségek sorára felkészülnie.

Képünk illusztráció

Személyvonat ütközött autóval Mezőtárkánynál

Sérültről egyelőre nem tudni, de egy távközlési oszlop megsérült.

Vonattal ütközött egy autó Tiszavasvárinál

Az ütközés következtében az autó a sínek mellett árokba esett.

Képünk illusztráció!

Pótlóbusz szállítja az 51-es villamos utasait

A Koppány utca és a Gubacsi út-Határ út között szünetel a villamosközlekedés.

A metrókocsi és a peron közé szorult egy nő lába az Astoriánál (videó)

A mentők a sérültet stabil állapotban vitték kórházba.

Ígéret már bőven van a támogatásra, csak a pénz nem látszik sehol a metrópótló buszokra

Még mindig nincs meg a pénz a fővárosi buszvásárlásra, de a kormány és a városvezetés szerint mindjárt aláírják a szerződést. Csak a BKV nem tud róla.Még mindig nincs meg a pénz a fővárosi buszvásárlásra, de a kormány és a városvezetés szerint mindjárt aláírják a szerződést. Csak a BKV nem tud róla.

Erősen sajnálkozik a BKV a pótlóbuszokon mért gatyarohasztó hőség miatt

A klíma menet közbeni meghibásodása kiszámíthatatlan – írják azzal kapcsolatban, hogy pénteken 40,8 fokot is mértek egy Combino-pótlón.

Az első vadonatúj Volvo, az Euro 6-os kibocsátási normának megfelelő, dízel-elektromos hajtású hibrid csuklós autóbusz halad a S

Egy hónapig nem jár a fogaskerekű

Síneket cserélnek a jármű vonalán, addig pótlóbusz szállítja a Svábhegy felé tartó utasokat.

Utas esett a 4-es metró elé a Fővám téren

Leállt a forgalom az M4-es metró vonalán, miután egy középkorú férfi a sínekre zuhant.

Kezdődik a lezárás: mától pótlóbuszok járnak a hatvani vasútvonalon

Komoly korlátozások lesznek a pályarekonstrukció miatt.

Flirt motorvonat a gödöllői vasútállomáson 2019. január 24-én
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang