Ügyészségi feljelentést tettek Pócs János ellen, a fideszes képviselő pénzt fizethet interjúkért

Büntetőeljárás megindítását kéri Pócs János ellenzéki képviselővel szemben Lakatos Ádám gyermekvédelmi aktivista. Állítása szerint – amelyet 35, bizonyítékként szolgáló dokumentummal támasztott alá – a Fidesz politikusa pénzt utal hamis nyilatkozatokért.

Magyar Péter felszólította a Fideszt, hogy „nevelje meg” Pócs Jánost vagy távolítsa el az Országgyűlésből

A kormányfő közölte, a továbbiakban nem tűri el, hogy „bármelyik bűnöző” még egyszer a kiskorú gyermekeit említse.

A Magyar Péter által választott jogi út önmagában a kormányváltó jogalkotás keretei között maradt

Pócs János: Magamon kívül senkinek nem hiszek

A Fidesz parlamenti képviselője a Népszavának azt mondta a Parlamentben: a párt erősödését várja ősszel, saját képviselői mandátumának jövőjéről viszont homályosan nyilatkozott.

Pócs János meg az okos szemüvege

Pócs János szerint nagyjából 28 ezer párttag töltötte ki a Fidesz belső kérdőívét

A képviselő azt mondta, Orbán Viktor a szabadsága alatt maga állította össze a kérdéseket, a válaszokat pedig felhasználnák az őszi parlamenti ülésszak politikai stratégiájának kialakításához.

Korábbi felvétel

A brit mozik betiltanák az olyan okosszemüvegeket, amilyennel Pócs János videózott a parlamentben

Az Egyesült Királyságban elsősorban a filmekről készített kalózfelvételek terjedésétől tartanak, de adatvédelmi szempontok miatt egyre több helyről, pubokból, klubokból, üzleti vagy bírósági tárgyalásokról száműzik ezeket a készülékeket.

Lázár János csak minimálbért kapott júliusban a hiányzásai miatt

A BYD-hoz igazoló Szijjártó Péter pedig annál is kevesebbet.

Pócs János farmjára van bejegyezve egy 150 millió forint közpénzzel támogatott civil szervezet, amelynek a beszámolói sok kérdést felvetnek

Olyan koncerteket is szerveztek, amelyekről az előadók azt állították, nem tudtak a fellépésükről. 

Pócs János Szolnokon, 2026. március 30-án

Legalább a szemüvege okos

Pócs János szemüvegbe beépített kamerával jelent meg a parlamentben

Videózott is vele.

Pócs János, a Fidesz képviselője videófelvétel készítésre alkalmas szemüvegben az Országgyűlés rendkívüli ülésén 2026. július 20-án.

A Fidesz vár, amíg Orbán Viktor meccset néz, csak jövő kedden választja meg az új parlamenti frakcióvezetőt

A képviselőcsoport vezetéséről a Fidesz 28 tagú országos elnöksége dönthet.

Képünk illusztráció

Fideszes provokációk, tiszás kivonulás miatt félbeszakadt az Országgyűlés ülése, Magyar Péter milliós bírságokat követel

A napirend előtti felszólalások közben tört ki a botrány, ezért a Tisza kezdeményezésére összeült a házbizottság.

Undor

Pócs János feljelentést tesz, szerinte a Kontroll lefizette a Szőlő utcai ügy koronatanúját

A fideszes politikus szerint a bizonyítékok hitelességét nem az ő feladata igazolni.

Pócs János Szolnokon, 2026. március 30-án

Pócs János Magyar Péterről: Sátán kék zakóban

Szerinte felmerül a kérdés, miért „borul el” a kormányfő agya, ha meglátja őt.

Magyar Péter miniszterelnök beszédet mond az Országgyűlés plenáris ülésén az Országházban 2026. május 26-án.

Ruszin-Szendi Romulusz a sükösdi SUGO Tamburazenekarnak utalta a Pócs János által neki fizetett 5,5 milliós sérelemdíjat

A fideszes országgyűlési képviselő nemrég jogerősen is pert vesztett a Tisza párt politikusa ellen. Pócs a ma már honvédelmi miniszter keresztnevét írta fel egy leölt, megperzselt disznóra, és egy zsíros vödörre.

Korábbi felvétel

Egy jászberényi fideszes képviselő kis híján elsírta magát, annyira kiakadt azon, hogy Pócs János ismét parlamenti képviselő lehet

Nem várt fideszes felszólalás hangzott el a jászberényi képviselő-testületben.

Pócs János - Korábbi felvétel

Az a gyanús...

„Április 13-án keressél magadnak egy másik országot, baszd meg!” – mondta Pócs János a jászapáti háziorvosnak, aki szerepel a Tisza párt országos listáján

A háziorvos éppen egy szóbeszédnek akart utánajárni a Tisza párt helyi képviselőjelöltjével, amikor Pócs János megjelent. Kölcsönös feljelentés lett a vége.

Pócs Jánossal egy színpadon állva parodizálta ki Orbán Viktort a jobbikos polgármester

A fideszes politikus egyre kellemetlenebbül érezte magát a jelenet alatt. Később azzal vágott vissza, hogy Budai Lóránttal nem áll szóba a lánya.

Budai Lóránt Jászberény polgármestere

Brutális tömegverekedés tört ki a Pócs János által szervezett G.w.M.-buli után, a fideszes politikus szerint a legtöbb hétvégén van ilyen

Pócs János nyilatkozott az ügyben, de az általa elmondottakat az ügyészség több ponton cáfolta.

Pócs János - Korábbi felvétel

Mit rohamoznak meg a fideszesek, ha nem nyer a pártjuk?

Nagy kérdés, hogy a győzelmi tudathoz szoktatott kormánypárti szavazók hogyan fogják elfogadni az áprilisi választás eredményét, ha veszít a Fidesz. Podcast.

Cáfolja Pócs Jánost a fideszes alpolgármester, nem tiszások, hanem az ő családja verte meg a tarnazsadányi férfit

Botos Zoltán szerint Rácz Richárd családja a 12 éves lányát zsarolja.

Pócs János

Pert vesztett Pócs János, megsértette Ruszin-Szendi Romulusz emberi méltóságát a zsírral

A fideszes országgyűlési képviselő tavaly nyáron a volt vezérkari főnök keresztnevét írta fel egy leölt, megperzselt disznóra. A bíróság elsőfokon a Tisza párt honvédelmi szakpolitikusának javára döntött. 

Halotti beszéd

Pócs János egy kisfiú mellett, temetőben kampányolt a 14. havi nyugdíjjal

A jászsági fideszes politikus most is lazán átlépte a jó ízlés határait.

„Ő VOLT A SOROS ROMULUSZ” – írta ezúttal a fideszes Pócs János egy megperzselt disznóra

A Soros Györggyel egyszer már eljátszott akció a Fidesz hivatalos kommunikációjának is a része lett.

Siet a Fidesz, akár már a jövő héten megszavazhatja az átláthatósági törvényt

Orbán Viktor füttyent, a párt ugrik.

Alighogy Csárdi Antal kilépett az LMP-ből, felfüggesztették a mentelmi jogát

A politikus korábban párttársaival tüntetett a gödi Samsung-gyárnál, majd többedmagával lezárt egy utat is.

Pócs János felemelkedik, a nőverő Győrffy Balázs helyét veszi át a parlament mezőgazdasági bizottságában

Jakab István és Hornung Ágnes is új pozíciót kap.

„Kevesebb rosszindulat, több empátia” - Pócs János üzent azoknak, akik bírálták őt, amiért a Tiszán kereste a dunai árvizet

Ezeken a helyeken ugyanis rendszeresen szokott lenni áradás, így semmi gond, ha egy kicsit körbenéz. 

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang