„Ránk nézett, és megengedte, hogy belefeledkezzünk a hatalmas szemébe. Ilyenkor láthattuk a lelkét, ami csodálatos volt”

A legcsajosabb nő volt, akihez szerencsém volt eddigi életemben. Puha, selymes, finom illatú, és mindig tiszta, mert erre nagyon odafigyelt. Csitri korában igazi amazonként viselkedett. Öntörvényű volt, aki az egyik pillanatban csókokkal halmozott el, majd a másik minutumban szájon harapott. Tartottunk tőle, miközben imádva csodáltuk a létezését. Határozott kis egyéniség volt minden tekintetben. Kenny haverját is lepofozta, ha arról volt szó, máskor meg anyai gondoskodással kiszolgálta. Igazi csapongó, kiszámíthatatlan, erős nőszemély volt.

Gyerekek helyett patkányok futkároznak egy hódmezővásárhelyi játszótéren – Videó

Egyes esetekben a környéken lévő lakásokba is befészkelték magukat. Az önkormányzat megrendelte a rendkívüli irtást.

Ürülék, penész, patkányok - Békés megyei kistermelőre csapott le a Nébih (videó)

A kistermelő tevékenységét azonnal felfüggesztették, a bírság megállapítása folyamatban van.

Görénykaland

Gézuka, a patkány

A patkányfogó

A fővárosban ingyenes a lakossági bejelentésre elrendelt rágcsálómentesítés, a vidéki városokban már vegyesebb a kép. Végigkövettünk egy „természetes” irtási akciót.

Nem véletlenül hallgattak Tarlósék a patkánystatisztikákról

Volt, hogy a megengedett határérték ötszörösét is elérte a fertőzöttség tavaly ősszel – derült ki lapunk közérdekű adatigénylése nyomán.

Élet az oviban, és az istenek akarata

Ezért szaporodtak el a patkányok a fővárosban

Rezsicsökkentés, száraz ősz, fura közbeszerzés, pezsgő párosodási kedv, a hulladékszállítás kormányzati szétrombolása – rengeteg összetevője van annak, hogy egyre másra bukkannak fel a patkányok a fővárosban.

Kész parlamenti bizottsággal vizsgálni a fővárosi patkányhelyzetet az MSZP-Párbeszéd

Őrsi Gergely szerint garantálni tudják, hogy egyéves intenzív irtással és rendes szemétszállítással a "Tarlós-korszak" előtti szintre csökkenthető a patkányok száma.

Illusztráció

Így neveld a patkányodat!

Még 647 milliót ad a főváros patkányirtásra

Dacára, hogy hónapokkal ezelőtt már leszerződött az irtási feladatokra egy konzorciummal. Ráadásul pont annyira lőtték be a keretet, hogy ne kelljen új közbeszerzést kiírni.

Fogas kérdések: tudunk-e szaporodni az űrben?

A tudósok arra kíváncsiak, hogy lehetséges-e biztonságosan megfoganni gravitáció nélküli környezetben. Patkányokkal már összejött a dolog.

Jövök, szerelmem! - Shutterstock illusztráció

Patkányokról, börtönéletről posztol egy "keményfiú" Sopronkőhidáról

A büntetés-végrehajtás belső vizsgálatot indított: miként fordulhatott elő, hogy egy rab a börtönből internetezzen.

Illusztráció/Népszava

"A patkánynak nem élettere a kórház"

Félévente érkezik egy-egy bejelentés a fővárosi kórházakból patkányok feltűnéséről – állítja az irtásra szakosodott cég vezetője. A volt országos tisztifőorvos szerint viszont már a gyanú esetén intézkedni kellene.

Patkányinvázió Makón

Az utóbbi időben ismét elszaporodtak a patkányok a makói városközpontban - ezt olvasói fotók is dokumentálják. Az önkormányzat azt mondja: eddig nem kaptak ilyen bejelentést, de ha kell, megszervezik az irtást – írja a Délmagyarország.

Illusztráció: Thinkstock

A Belvárosban is "bandáznak" a patkányok

Egyre többen és egyre több helyről jelezték, hogy patkányt láttak Budapesten. A fővárosi önkormányzatnál azonban megnyugtattak: a patkányirtás folyamatos, a rágcsálók jelenléte nem jelent közegészségügyi veszélyt - írja a Magyar Idők.

A kép illusztráció FOTÓ: Thinkstock

Vágóhídi hulladék, patkánytetem - Horror a feldolgozóban

Több tonna, szabálytalanul tárolt vágóhídi hulladékot, sőt patkánytetemet is talált a hatóság egy Pest megyei illegális állatihulladék-feldolgozó üzem ellenőrzésekor - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Illusztráció/Thinkstock

Patkányokkal volt tele egy repülőgép

Átmenetileg kivonták a forgalomból az Air India légitársaság egy repülőgépét Újdelhiben, mert patkányok seregével a fedélzetén érkezett meg Kalkuttából.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang