Szijjártó Péter szerint egy dologban az Európai Unióban is egyetértés van: nagy a baj Ukrajnában

A magyar diplomácia vezetője az EU külügyminiszteri tanácsának luxemburgi ülésén az Orbán-kormány „békepártiságát” ajánlgatta.

Alexander Stubb finn elnök szerint megengedhetetlen, hogy Putyin nyerje meg a háborút

A NATO-hoz tavaly csatlakozott ország államfője az orosz szabotázsakciók növekedésére, a lengyel külügyminiszter a Baltikum destabilizálására is számít.

Alexander Stubb finn államfő (balra) lengyel kollégájával, Andrzej Dudával is találkozott

A NATO 1,1 milliárd dollár értékű lőszerbeszerzéssel siet Ukrajna segítségére

Összesen 220 ezer tüzérségi lövedékről van szó, amelyről most négy, meg nem nevezett szövetséges ország nevében kötöttek szerződést.

Színvallás

Egyelőre egymilliárd eurós lőszertámogatást kap az EU-tól Ukrajna

Az egységesen meghozott csütörtöki döntés azonnali segítséget jelent az orosz agresszor ellen harcoló ukrán csapatoknak. 

Háborús bűnökkel gyanúsítható oroszok ellen adhat ki elfogatóparancsot a Nemzetközi Büntetőbíróság

Jelenleg az ukrán gyermekek Oroszországba hurcolása és a civil infrastruktúra elleni támadások ügyében gyorsult fel a nyomozás.

Orosz katonák által túszul ejtett ukrán gyermekek rajzai egy Csernyihiv megyei iskola alagsorában

„Magyarországon a béke megőrzéséhez fejlesztik a haderőt és fegyvergyárak fognak épülni, miközben a megtámadott Ukrajna fegyverekkel való segítése a béke ellen van”

Oroszország a brutális agresszióval elérte, hogy bármiféle kényszer nélkül is minden korábbinál ukránabb világ legyen – mondta Fedinec Csilla történész, az ukrán-magyar kapcsolatok szakértője. 

Egyértelműen elítélte az orosz agressziót a magyar honvédelmi miniszter Londonban

Szalay-Bobrovniczky Kristóf Magyarország brit kapcsolatainak erősítésért utazott a szigetországba.

Biden: Amerika támogatja Ukrajnát az orosz agresszióval szemben

Az Egyesült Államok elnöke az ukrán államfőt fogadta. Újabb 60 millió dolláros katonai segítséget ígért keleti szomszédunk határvédelmére.

New York Times: Szolnoknál azt tanulja 1400 katona, hogyan állítsa meg a betörő oroszokat

Persze a feltételezett putyini agresszió célpontja a Baltikum.

Orosz agresszió: tengeralattjárót venne Románia

A Maria Regina román fregatt egy 2015-ös NATO hadgyakorlaton. Fotó: DANIEL MIHAILESCU / AFP

Az EU és a NATO is kiáll Ukrajna mellett

Közös hangon szólal meg az EU és a NATO az ukrajnai válság, az orosz agresszió ügyében, mindkét szervezet kiáll Ukrajna szuverenitása és területi épsége mellett - közölték szerdán az MTI-vel brüsszeli diplomáciai források, miután együttes ülést tartottak az EU-országoknak az unióhoz akkreditált, kül- és biztonságpolitikai kérdésekben illetékes nagykövetei, valamint a NATO-országoknak a szövetséghez akkreditált nagykövetei.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang