Feloszlatta magát a PKK

A Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) bejelentette, több mint 40 év után véget vet fegyveres harcának.

A katonailag meggyengült PKK kénytelen volt Irakba visszavonulni

Időközi választás tartanak több megyében, de van borsodi falu, ahol már senki nem akar önkormányzati képviselő lenni

Önfeloszlatás és lemondások miatt kellett kiírni december elejére három kistelepülésen is a voksolásokat.

Képünk illusztráció

Szétesett az ellenzéki összefogás, időközi választás jön Jászberényben

Gedei József DK-s képviselő és a Fidesz kezdeményezte a politikai akciót Budai Lóránt jobbikos polgármester megbuktatása reményében, de végül csak a többi ellenzéki képviselő és a volt kormánypárti polgármester szavazta meg. A képviselő-testület feloszlatta magát.

Budai Lóránt Jászberény polgármestere

Túl ellenzéki a polgármester, feloszlatta magát a mártélyi képviselő-testület

Lázár János megnyert választókerületéhez tartozó településre nem érkezett forrás, a független polgármestert kikezdték, mert Márki-Zay Pétert támogatta.

Mártély pályázatainak több mint a harmadát elutasították

Elvitték a rendőrök Újszentiván polgármesterét, feloszlatta magát a képviselő-testület

A súlyosan túlárazott munkásszállóépítés ellenére az önkormányzat anyagi helyzete rendezett, de a képviselők visszaszereznék a közbizalmat.

Lehallgatási botrány Gyúrón: feloszlatta magát a képviselőtestület

A hetekben kipattant tiltott adatszerzés miatti nyomozás még tart.

Polgármesteri hivetal - Gyúró

Pilismaróton a képviselő-testület önfeloszlatásához vezetett a sóderbánya-botrány

A Dunakanyarban a három hektárnyi fapusztítással járó tervről, a már benyújtott népszavazási kezdeményezésről új képviselők dönthetnek majd.

Szigliget: a polgármester lemondott, a képviselő-testület pedig feloszlatta magát

A Balaton-parti település első embere 18 évig volt a posztján. Utalt arra: eddig tudott ellenállni a külső befektetői nyomásnak, a beépítési láznak.

Balassa Balázs

Kilenc hónapig vajúdott a képviselő testület, hogy feloszlassa magát

Az MSZP-s polgármester tavaly októberben simán nyert, mert fideszes ellenfele elhunyt. A választók 69 százaléka érvénytelenül szavazott, tudatosan.

Egy pottyantós lett az önkormányzat veszte

Kölcsönös vádaskodásoktól, s néhol már-már tragikomédiába hajló vitáktól hangos, rendkívüli önkormányzati ülést tartottak tegnap a Borsod megyei Izsófalván, amelynek végén feloszlatta magát a testület. 

A vita tárgya FOTÓ: NÉPSZAVA

Polgármestert választanak Vaspörben

Polgármestert és önkormányzati képviselőket választanak vasárnap a Zala megyei Vaspörben, miután márciusban feloszlatta magát a képviselő-testület.

Erős politikai gesztus a PM javaslata

Esély ugyan nincs arra, hogy a fideszes többségű parlament megszavazza saját feloszlatását, de nyomásgyakorlásra megfelelő eszköz az erre vonatkozó országgyűlési határozati javaslat. Erről Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese beszélt a Népszavának.

Feloszlatná magát az izraeli parlament

A kneszet képviselői megszavazták az izraeli parlament feloszlatásáról döntő törvényjavaslat első szövegáltozatát, de még kétszer kell szavazniuk annak törvényerőre emeléséhez.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang