Ezrek tüntettek a Nyemcov-gyilkosság évfordulóján

Tegnap több ezren vonultak fel Moszkvában és Szentpéterváron a két évvel ezelőtt meggyilkolt orosz ellenzéki politikusra, Borisz Nyemcovra emlékezve, akit a Kreml közelében gyilkoltak meg 2015-ben. A szervezők 30 ezer, a rendőrség 5000 tüntetőről tettek említést, független források 15 ezer emberről szóltak. A megmozdulás résztvevői azt skandálták: „a hősök nem halnak meg”.

FOTÓ: Alexander Aksakov/Getty Images

Újabb nyomozás a Nyemcov-gyilkosságban?

A nyomozás újraindítását kérte az orosz Nyomozó Bizottságtól szerdán a tavaly a Kreml tőszomszédságában meggyilkolt Borisz Nyemcov orosz ellenzéki politikus lánya.

Nyemcov-gyilkosság - Törvénytelen letartóztatások

A fellebbviteli ügyekben döntő moszkvai városi bíróság szerdán törvénytelennek ítélte, és felülbírálta három észak-kaukázusi férfi letartóztatását a Borisz Nyemcov orosz ellenzéki politikus megölésében való részvétellel gyanúsítottak közül.

Nyemcov-gyilkosság - Oroszország szerint elfogult az EP

Oroszország-ellenes az Európa Parlament (EP) Borisz Nyemcov megölésével kapcsolatos állásfoglalása - jelentette ki szombaton Alekszandr Lukasevics külügyi szóvivő.

Fotó: Getty Images

„Putyin, Háború” - Kiadják Nyemcov jelentését

Április közepén kiadják Borisz Nyemcov jelentését az ukrajnai háborúról, amelyen a nemrégiben meggyilkolt orosz ellenzéki politikus halála előtt dolgozott - közölte pénteken Ilja Jasin, aki Nyemcovval közösen vezette a liberális RPR-Parnasz pártot. A "Putyin, Háború" című jelentés tervezett közzétételéről Facebook-oldalán számolt be a politikus.

Nyemcov-gyilkosság: Európa nem hisz Putyinnak

Független, nemzetközi vizsgálatot követel Borisz Nyemcov orosz ellenzéki politikus meggyilkolása körülményeinek feltárására csütörtökön elfogadott állásfoglalásában az Európai Parlament.

Fotó: Getty Images

Halállistán Putyin bírálói

Egyre több a kétely a Nyemcov gyilkosságot bevalló Zaur Dadajev bűnössége kapcsán. Az orosz Emberi Jogi Tanács képviselője szerint kínzás hatására vallott a csecsen férfi. A Novaja Gazeta ellenzéki orosz újság valóságos bombát robbantott, állítva, hogy létezik egy ellenzéki kilövési lista. Washington újabb szankciókat foganatosított és drónokat küld Ukrajnának.

Hiába a bebörtönzött állítólagos gyilkos, egyre több szál a Kreml és Putyin felé mutat FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/SASHA MORDOV

Nyemcov-gyilkosság - Nem Dadajev a tettes?

Oroszországban létezik egy "kilövési lista", amelyen ellenzéki politikusok szerepelnek, de Borisz Nyemcov gyilkosa nem Zaúr Dadajev, az ügy első számú gyanúsítottja - állította a Novaja Gazeta című orosz ellenzéki újság honlapján szerdán.

Vallomás - Kiderült a Nyemcov-gyilkosság indítéka

Zaúr Dadajev, a Nyemcov-gyilkosság első számú gyanúsítottja bevallotta, hogy ő szervezte meg az orosz ellenzéki politikus meggyilkolását, és azt állította, azért húzta meg a ravaszt, mert felháborította Nyemcovnak a muzulmánokkal kapcsolatban tett kijelentése, és a vallással szembeni fellépése. Dadajeven kívül a hétvégén további négy személyt állítottak bíróság elé. Mindannyian jól ismerték a fővárost, hiszen ott dolgoztak. 

FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/ALEXANDER AKSAKOV

Nyemcov-gyilkosság: Öt gyanúsított letartóztatását indítványozták

Az orosz Szövetségi Nyomozó Bizottság öt ember letartóztatását indítványozta Borisz Nyemcov megölésével kapcsolatban - közölte a hatóság szóvivője vasárnap.

Nyemcov-gyilkosság: őrizetbe vettek két embert

Vlagyimir Putyin elnököt is értesítette az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat arról, hogy őrizetbe vettek két gyanúsítottat Borisz Nyemcov ellenzéki vezető meggyilkolásával kapcsolatban - írja az origo.hu.

Új videó a Nyemcov-gyilkosságról

Tonya Samsonova újságírónő az Echo of Moscow honlapján publikált blogjára feltett egy új videófelvételt, amely egy autóból készülhetett. A kocsi három perccel a gyilkosság után haladt el a Bolsoj Moszkovorecki hídon, s jól látszik rajta az a hókotró, amely megállt a sétáló Nyemcov és modell barátnője mellett. 

Végső búcsút vettek Nyemcovtól - Fotók!

Egyházi szertartással eltemették Borisz Nyemcov meggyilkolt orosz ellenzéki politikust, volt miniszterelnök-helyettest kedden a moszkvai trojekurovói temetőben. A képre kattintva galéria nyílik!

 FOTÓ: Getty Images

Nem engedik be a lengyel szenátus elnökét Oroszországba

Oroszország nem engedi be területére Bogdan Borusewiczet, a lengyel szenátus elnökét, aki a lengyel küldöttség élén Borisz Nyemcov meggyilkolt orosz ellenzéki politikus keddi temetésére készült Moszkvába utazni. Ezt maga az érintett lengyel politikus jelentette be hétfői sajtóértekezletén.

Fabius: vizsgálatot a "vérlázító gyilkosság" ügyében!

Vizsgálatot sürgetett Laurent Fabius francia külügyminiszter hétfőn Borisz Nyemcov volt orosz miniszterelnök-helyettes "vérlázító meggyilkolásával" kapcsolatban.

Amatőr bűnözők ölhették meg Nyemcovot

A Borisz Nyemcov orosz ellenzéki politikus megölésének felderítésében részt vevő szakembereknek és a szakértőknek megoszlik a véleménye a gyilkosság indítékairól, de abban egyetértenek, hogy nem profi bűnözők hajtották végre a bűncselekményt - írta a Kommerszant című orosz napilap hétfői számában.

Forrás: Facebook

Putyin banánhéja

Nyemcov, a liberális reformátor

Borisz Nyemcov az orosz politikai élet emblematikus alakja volt. Liberális reformátorként Borisz Jelcin elnöksége idején tűnt fel, akinek potenciális utódaként is emlegették. Vlagyimir Putyin hatalomra jutása után legismertebb bírálója lett.   

FOTÓ: Sergey Kiselev/ Getty Images

MostMi! a Nyemcov-gyilkosság ellen - Képek

A MostMi vasárnap délután tiltakozó részvétnyilvánítást tartott az orosz nagykövetségnél: 4 órakor mécsesekkel és virágokkal emlékeztek meg az épület előtt. "Megrázott bennünket Borisz Nyemcov lelövésének tegnap éjjeli híre, úgy gondoljuk, fontos, hogy kifejezzük részvétünket az áldozat iránt, tiltakozásunkat a rendszer ellen, amelyben ez megtörténhetett" - írta a csoport sajtóközleményében. Moszkvában százezres tömeg emlékezett gyászmenettel Nyemcovra. Vlagyimir Putyin elnök politikájának egyik leghevesebb bírálóját a Kreml tövénél kezdődő Bolsoj Zamoszkvoreckij-hídon, Moszkva központjában ölték meg szombatra virradóra. 

Hatalmas tömeg a Nyemcov-gyászmeneten - Fotók!

Gyászmenettel emlékeztek az orosz fővárosban és Szentpéterváron Borisz Nyemcovra, aki brutális gyilkosság áldozata lett helyi idő szerint szombatra virradóra Moszkva központjában. A korábbi miniszterelnök-helyettes Vlagyimir Putyin egyik legkeményebb bírálója volt, péntek este még úgy üzent az orosz elnöknek, hogy "hagyjon fel az agresszióval". A Putyin és az ukrajnai fegyveres konfliktus ellen tervezett felvonulás helyett több tízezren emlékeztek a vezető politikusra, de a hatalmas tömeg egyben Putyin ellen is tüntetett.

Eltűnt a Nyemcov-gyilkosság egyetlen szemtanúja

Anna Durickaja, Borisz Nyemcov orosz ellenzéki politikus meggyilkolásának szemtanúja egyelőre ismeretlen helyen tartózkodik - jelentette ki Hennagyij Breszkalenko, Ukrajna moszkvai konzulja vasárnap az ukrán Szabadság rádiónak nyilatkozva.

A kamera bizonyít: gondosan eltervezték Nyemcov megölését

Egy utcai térfigyelő kamera rögzítette Borisz Nyemcov vezető orosz ellenzéki megölésének pillanatait, de a felvétel ellentmond a rendőrség előzetes feltételezésének.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang