Súlyos károkat okoznak az esőzések Hevesben és Nógrádban, villámárvíz öntötte el a Mátra utcáit (videó)

Házak váltak lakhatatlanná, pincéket, udvarokat árasztott el a víz, patakok léptek ki a medrükből.

Meglőttek egy férfit, aki fegyvert fogott az intézkedő rendőrökre Nógrádban

A gyanúsított súlyos, ám nem életveszélyes sérülést szenvedett.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében újoncok és régi motorosok is megmérettethetik magukat

Régiónként bemutatjuk az előválasztáson induló ellenzéki jelölteket, a köztük zajló küzdelmeket. Sorozatunk hatodik része az észak-magyarországi versengésről szól.

Huszonhét év után új iskolával bővült a pécsi Gandhi Gimnázium

A bátonyterenyei Fáy András Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium tanévnyitóján Sztojka Attila roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság főigazgatója jelentette be, hogy ebben a Nógrád megyei oktatási intézményben is bevezetik a „művészeti alapokon és kollégiumi ellátáson nyugvó oktatási programot, a Gandhi-modellt”.

Elgázoltak, majd sorsára hagytak egy gyereket Endrefalván

Az elütött gyerek súlyosan megsérült, a sofőr tovább hajtott.

Újabb polipszerű közbeszerzés lett gyanús a rendőrségnek

Jász-Nagykun-Szolnok megye után Nógrádban is nyomozás indult a TOP-os pályázatok ügyében – tudta meg a Népszava.

Csúcsra járatott TOP-módszer – Pályázati polip Nógrádban is

Szabolcs megye és a Jászság után Nógrádban is ugyanazzal a gyanús eljárással pályáztatták meg az uniós forrásokat egy fideszes választókerületben – tudta meg lapunk.

Vihar tombolt Nógrádban és Borsodban, fákat csavart ki az erős szél

Az északi megyékben akár 90-110 kilométer/órás szélrohamokkal söpört végig az országot elérő hidegfront.

Képünk illusztráció

Nem hősök, nem mártírok - háromgyerekes családért fogtak össze

Az ismert dakota mondás szerint a hídon akkor kell átmenni, amikor odaér az ember. Ifjabb Baranyi Albin Richárd és családja még nem értek oda. Náluk jártunkkor annak örültek, hogy az új házban tudnak karácsonyozni, lesz húsleves, töltött káposzta, rántott hús.

Ötször nagyobb a jólét Budapesten, mint Nógrád megyében

Még a főváros és Pest megye között is jelentős a különbség.

Fotó: Shutterstock

Kimegyek a fényre (9)

"Ez itt az én hazám..." - Telelő fehér gólya Nógrádban

MTI Fotó: Komka Péter

Szándékosan magukra gyújtotta a házat egy nő

Felgyújtotta házukat egy nő pénteken Nógrád községben, majd megpróbálta megakadályozni édesanyját, hogy kijusson az égő épületből.

Illusztráció/Thinkstock

Lángokban áll egy családi ház Nógrádon

Teljes terjedelmében ég egy családi ház Nógrád községben, a tűzoltók két embert mentettek ki az épületből - közölte a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője hétfőn este.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang