Új szelek fújnak, már az egyik Orbán Viktor által életre hívott intézettől is elvárják, hogy legyen szakmai és független

Hamarosan új vezetője lesz az Orbán Viktor volt kormányfő által életre hívott Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért nevű intézménynek. Mint megtudtuk, a szociális minisztérium a döntéshozatalokhoz kapcsolódó kutatásokat, hatásvizsgálatokat és nemzetközi összehasonlításokat vár majd el a szervezettől.

Teret nyer a szélsőjobb Japánban is

A Kamija Szohei vezette Szanszeito pártot bevándorlásellenes retorikája tette népszerűvé, s ehhez Donald Trump amerikai elnök „merész politikai stílusából” vették a példát

A születések számát tekintve a második legrosszabb év volt 2022 Magyarországon

Igaz, lakosságarányosan, átlagosan ezer főre vetítve a halálozási szám „csak” a hetedik, a születési szám pedig a negyedik legrosszabb.

Nyolcmilliárdan vagyunk

A tusványosi faj(ta)elmélet – Orbán Viktor menthetetlenül belegabalyodott a saját új náci-közeli ideológiájába

Az alábbiakban három témában megpróbálom értelmezni Orbán Viktor tusványosi gondolatait.

Gulyás Gergely erősen torzította a falusi csok eredményeit miniszterjelölti meghallgatásán

Mivel az általa ismertetett adat első hangzásra is meglehetősen túlzónak tűnt, megkerestük a Miniszterelnökséget, hogy megtudjuk, pontosan milyen adatok alapján állította azt.

„Nem fogunk feljutni a Himalájára”

A családpolitikai támogatások stabilitása és rengeteg pénz kell ahhoz, hogy tovább javuljon a termékenységi mutató. A 2-es arányszám viszont túl távolinak tűnik – mondja lapunknak Kapitány Balázs demográfus.

Egykék ezermilliárdokért – Késésben a drágán vett babyboom

Ezermilliárdokat költ a kormány a születésszám növelésére, de évekig késett a fordulat. Idén elindult valami, ám távolról sem biztos, hogy kitartó trendről beszélhetünk.

Hiába a propaganda, gyorsult a népességfogyás

Az idei első félév alig 42 ezer újszülöttje alapján sokan kongatják a vészharangot, hogy 2019 lesz a mélypont, csakhogy nem lehet egyszerűen megduplázni az év első felének eredményét, a gyakorlat ennél sokkal bonyolultabb.

Hiába a kormány családpolitikája: akkor vállalkoznak a párok az első baba érkezésére, ha a nőnek biztos munkahelye van

Az első, de még a második gyerek vállalásakor is hatástalan a kormány családpolitikája, csak az számít, van-e munkája az anyának – derül ki egy friss felmérésből.

Fogy a magyar

A kormány nagyot álmodott, aztán jött a valóság: nem születik több gyerek

Több esküvő és kevesebb válás volt 2017-ben, de csökkent a születések és nőtt a halálozások száma. A demográfiai lejtmenetet azonban semmilyen támogatáspolitika nem tudja megfordítani.

Kis pénz, kis népesedés

Az OECD-országok között 2007 és 2015 között a magyar kormány csökkentette a legdrasztikusabban a szociális ráfordítások arányát. Aligha lesz a családok éve 2018.

A kép illusztráció! FOTÓ: Thinkstock

Több román gyermek született külföldön, mint Romániában

Tavaly először fordult elő, hogy több román gyermek született külföldön, mint Romániában - jelentette ki kedden Andreea Pastarnac, a határon túli románokért felelős miniszter.

A kép illusztráció FOTÓ: Thinkstock

Egyre fogy a magyar

Tavaly valamennyit lassult a magyar népesség létszámának csökkenése - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) éves népesedési jelentésében. A természetes fogyás kicsivel több, mint 6 ezerrel volt kisebb a 2015-ös adatnál, ami főként annak köszönhető, hogy kevesebben haltak meg, mint az előző évben, amikor az influenzajárvány szövődményeibe sok idős ember halt bele. 2016-ban majdnem 127 ezren hunytak el, közülük kiemelkedően sokan az év végéhez közeledve.

Nő ugyan a házasságok száma, de a gyermekeké alig FOTÓ: THINKSTOCKS

Ki akar itt gyereket szülni?

Az Európai Unió tagállamainak többségében - köztük Magyarországon is - 2008 és 2014 között nőtt a mélyszegénység és társadalmi kirekesztettség veszélyével fenyegetett társadalmi csoportba tartozók száma - derült ki az Európa 2020 nevű program céljainak megvalósulását követő jelentésből, amely alaposan rácáfolt a magyar kormány eddigi propagandaadataira. Valójában itthon egyre drámaibb a helyzet, a szakértők egységesek abban: csak az elvándorlás lassítása és a bevándorlás támogatása javíthatna Magyarország népesedési adatain, mert a kiszámíthatatlan foglalkoztatási és szociális politika mellett a fiatalok nem mernek több gyermeket vállalni. A bizonytalan létkörülményeken azonban az sem változtat, hogy hamarosan lecserélik a kérdéssel foglalkozó kormányzati vezetőt.

Hiába a felszólítás: csak nem szülnek a magyar nők FOTÓ: ARC MAGAZIN FACEBOOK-OLDALA

Óvakodj a fészekrablástól!

Óvakodjunk a fészekrablástól!

A rétisaspárnak szerencséje van, akár óriásplakátot is joggal helyeznének el a fészkük mellé: a "népesedési megbízottak" jól működnek, hozzák az eredményeket - fejtegeti holnap megjelenő írásában Szigeti Piroska. 

Kicsit zsúfolt: 11 milliárdnyian leszünk 2100-ban

Az ENSZ tudósai módosították a 2100-as évre vonatkozó népességi előrejelzéseiket. Eszerint a századfordulón 11 több mint 11 milliárdnyian élnek majd bolygónkon. 

Illusztráció/Thinkstock

Kevés gyerek, öregedő társadalom - 8 millióra fogyunk

Gyorsuló ütemben öregszik a magyar társadalom, kevés gyerek születik, a 2011-es népszámlálás óta százezerrel csökkent az ország lélekszáma. A KSH Népességtudományi Kutatóintézetének becslése szerint 2060-ra kétmillióval kevesebb magyar él határainkon belül és harmaduk 65 év fölött lesz.

Szülészet: a jövő homályosabb, mint a múlt FORRÁS: FORTEPAN

DK: az abortusz tiltása nem javít a népesedésen

A Demokratikus Koalíció  szerint a kormány téved, ha azt hiszi, az abortusz betiltásával meg lehetne oldani a népesedéspolitikai problémákat, vagyis az megállítaná a lakosság fogyását.

A nyugdíjban is el kellene ismerni a gyermekvállalást

A nyugdíjrendszer reformját javasolja a kormánynak és az Országgyűlésnek a Népesedési Kerekasztal; a testület által kidolgozott koncepció szerint a nyugdíjszámításnál figyelembe kellene venni a gyermeknevelésre fordított erőfeszítéseket, a felnevelt gyermekek számát és iskolázottságát is.

Csúfos kudarc a családpolitikában

A kisbabáknak a kormány várakozásai ellenére nem "támadt kedvük megszületni"; a Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint tavaly még kevesebb csecsemő született, mint 2012-ben. Az elmúlt tíz évben csak egyszer, 2011-ben volt a tavalyinál alacsonyabb a születésszám, akkor 88 049, tavaly 88 700 gyerek született. A házasságkötést sem sikerült igazán népszerűsítenie a Fidesznek. Tavaly 36 900 házasságot anyakönyveztek, 739-cel többet, mint egy évvel korábban. 

Fotó: Thinkstock
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang