Van új nemzetbiztonsági stratégiánk!

Obama a stratégiai türelem híve

Washingtonban – a lassan közelgő elnökválasztástól nyilván nem függetlenül – a következő két évben a kül- és biztonságpolitika is pártpolitikai harcok terepe lehet. A republikánus többségű kongresszus az Obama-kormányzat Irán-politikáját megkérdőjelező izraeli kormányfő, Benjamin Netanjahu meghívásával, majd 47 szenátor Iránhoz címzett, ámde Obamának szóló, a Hatok és Teherán megállapodását bíráló levelével is jelezte, „emelik a téteket” és ahol tudnak, megpróbálnak keresztbe tenni a demokrata párti elnöknek.

Egyeztetés a Fehér Házban az Iszlám Állam elleni koalícióról FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/SPENCER PLATT

Japán: több pénz a haderőnek

Abe Sinzo japán kormányfő a korábbinál jóval nagyobb hangsúlyt helyez a védelemre, s ez az áprilisban kezdődő, következő pénzügyi évre jóváhagyott büdzséből is kiolvasható. A tokiói kabinet minden idők legmagasabb katonai költségvetését hagyta jóvá: 4980 milliárd jent, azaz mintegy 42 milliárd dollárt fordítanak hadi kiadásokra. A konzervatív japán kormány Kína térségbeli agresszív fellépésére válaszul készül új beszerzésekre, s fokozatosan leépíti a japán önvédelmi erők szerepvállalását szabályozó alkotmányos korlátokat.

Nemzetközi humanitárius misszióban vett részt tavaly az LST Kunisaki, a japán önvédelmi erők egyik hajója FOTÓ: EUROPRESS/GETTY
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang