Friedrich Merz a CDU elnökválasztásának esélyese

Az egykori frakcióvezető megválasztása azonban csak elmélyítené a kereszténydemokraták válságát.

Egymást ölik a német CDU-nál

Miközben még egy-két hónappal ezelőtt a fiatalok is nagyrészt elfogadták, amit a megkérdőjelezhetetlennek tartott pártvezetés mondott, mostanra teljesen megváltozott a helyzet.

Mégis tarolt a CDU

A szeptemberi német parlamenti választás favoritjává léptek elő a kereszténydemokraták azzal, hogy sima győzelmet arattak a Szász-Anhaltban megrendezett választáson.

Bajban a német koalíció?

Élesen bírálták mind a német kereszténydemokraták, mind a szociáldemokraták Horst Seehofert, a keresztényszocialista CSU elnökét, aki előzőleg egy az NDK-val kapcsolatban használt kifejezéssel illette a kancellár politikáját. Mindez azt jelzi, hiába állapodott meg két hete a nagykoalíció a menekültpolitikáról, a pártok között továbbra sincs nyugalom.

A karneválnak ugyan már vége, de Seehofer figurája továbbra is népszerű FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/HORST SEEHOFER

Fenntartással fogadták Seehofer beszédét

Komoly feszültség előzte meg a német kereszténydemokrata CDU Karlsruhéban megrendezett kongresszusának második napján a testvérpárt, a CSU elnöke, Horst Seehofer beszédét. A bajor miniszterelnök ugyanis pártja néhány héttel ezelőtti gyűlésén a CSU küldöttei előtt szállt szembe Angela Merkellel, s mondott ellent a kancellárnak. Bár Merkel és Seehofer ezúttal közösen léptek a pódiumra, ezzel mutatván, továbbra is egységesek, Seehofer meglehetősen szerény tapsot kapott a CDU-tagoktól. Sokan közülük még nem tudták elfelejteni neki három héttel ezelőtti, nem éppen úriemberhez méltó gesztusát.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang