A gitárikon június 11-én az MVM Dome-ban lépett színpadra, ahol telt ház előtt elevenítette fel öt évtizedes pályafutásának legemlékezetesebb pillanatait.
A második októberi koncertjére is néhány óra alatt elfogytak a jegyek, így egy harmadikat is tartanak az MVM Dome-ban.
A világbajnoki felkészülési mérkőzésen rekord dőlt meg, több mint 16 ezren voltak az MVM Dome-ban. A magyarok szerdán utaznak Herningbe, ahol szombaton a németek ellen kezdik a világbajnokságot.
A legvagányabb metálba övezett rock and roll szólt az MVM Dome-ban szombat este, amikor a 2001-ben alapított Volbeat két nagyszerű előzenekarral adott koncertet. A program összesen négyórás volt.
A Groupama Arénát is üzemeltető Sportfive működteti ezentúl az új, MVM Dome-ra keresztelt, 20 ezres kézicsarnokot. Az ügy kacifántos – ami aligha véletlen.
Öt, általunk kompetensnek gondolt szervezetből négy válaszolt úgy, hogy nem tud semmit az új, húszezer fős aréna jövőjéről. Az állami hivatal hallgat.