Néhány nap alatt három európai múzeumot fosztottak ki, az Europol már új típusú műkincsrablókról beszél

Néhány nap alatt egy reneszánsz oltárképet, Európa egyik legjelentősebb bronzkori aranykincsét és egy egyiptomi királyné 673 gyémánttal díszített nyakékét is elrabolták európai múzeumokból. Az Europol szerint megváltoztak a műkincsrablások módszerei: a tolvajok egyre gyakrabban alkalmaznak nyílt erőszakot, és elsősorban a könnyen értékesíthető, nagy értékű tárgyakat keresik.

Látogatók a rablás után a bécsi Iparművészeti Múzeumban (MAK)

Négy perc alatt lopták el Európa egyik legjelentősebb bronzkori aranykincsét

Kevesebb mint négy perc alatt vitték el a spanyolországi Villena múzeumából Európa egyik legjelentősebb bronzkori aranyleletének nagy részét. A több mint háromezer éves Villenai kincs régészeti értéke felbecsülhetetlen, csaknem tíz kilogramm aranyat tartalmaz.

Egy lopott mosoly

Orwell világa

870 millió euró értékű műkincset lophatott el egy bolgár bűnbanda, 125 helyszínen csaptak le egyszerre a hatóságok

Az uniós igazságügyi ügynökség, az Eurojust keretében hat ország nyomozói göngyölítették fel a bűnszervezetet, amelynek tagjai számos országból loptak, hogy aztán tovább értékesítsék a műtárgyakat.

A párizsi ügyész szerint kisstílű, piti rablók és nem profi bűnözők voltak a Louvre fosztogatói

Ahogy a francia vádhatóság vezetője jellemezte, nem az az Ocean's Eleven-filmek profijai rabolták ki a világhírű múzeumot. Az ékszereket és egy rablót még mindig keresnek.

Laure Beccuau párizsi ügyész

Műkincsrablás a Louvre-ban: bűnszervezetben elkövetett lopás gyanújával eljárás indult egy 38 éves nő és egy 37 éves férfi ellen

Mindkettejüket szerdán vették őrizetbe, egyikük korábban már ismert volt a hatóságok előtt. 

Újabb öt gyanúsítottat vettek őrizetbe a Louvre kirablása miatt

Az eltulajdonított koronaékszerek közül eddig egy sem került elő.

Louvre-ékszerrablás: részben beismerte bűnösségét a két gyanúsított

Az eltulajdonított francia koronaékszereket egyelőre nem sikerült megtalálni, de a két férfit, akik a rablásban részt vettek Párizsban vád alá helyezik. Szervezett bűnszövetségben elkövetett lopás, valamint bűnszövetségben elkövetett bűncselekmény miatt kell felelniük, amely 15, illetve 10 év börtönbüntetéssel sújtható. 

Műtárgymaffia – kísértetiesen hasonló történetek, változatlan szereposztásban

Sokszor nem könnyű megállapítani, honnan származnak az egyes festmények, szobrok. Ám egyre gyakrabban kérik számon a múzeumoktól gondosan őrzött kincseik eredetét. Emiatt most a Getty került bajba.

Már a Getty Múzeum megnyitóján botrány tört ki a kétes eredetű műtárgyak miatt. Sötét szerepet játszott ebben Marion True, a Getty kurátora

Műkincsrablás orosz módra: számos értéktárgyat szállítanak el a megszállt területekről az oroszok

A nemzetközi tiltakozás aligha segít.

Szabaduló festmények – A múzeumok elkezdték visszaszolgáltatni a nácik által elrabolt műalkotásokat

A napokban több, a hajdani tulajdont elismerő lépést tettek intézmények tengeren innen és túl is.

A fosztogatások kora

A harmincéves háború (1618–1648) a műkincsrablások időszaka is volt: több cserélt gazdát, mint valaha. A kultúra súlypontja így Dél-Európából északra helyeződött át. Erről számol be egy drezdai kiállítás.

Biztonsági őröknek is közük lehetett a drezdai műkincsrabláshoz

A nyomozók meg vannak győződve arról, hogy a riasztórendszert korábban megbabrálhatták.

Lába kelt mesterművek nyomában

Fél évszázad után indult újra a nyomozás Caravaggio egyik leghíresebb festményének ügyében, pedig egy plébános már 18 évvel ezelőtt megnevezte, kinél lehet a festmény. Az itáliai mester egy másik műve gyakorlatilag a semmiből került elő néhány évvel ezelőtt. Az eltűnések és hirtelen felbukkanások nem ritkák a műkincspiacon, de több száz év távlatából már nehéz megmondani, hogy vajon eredeti művekről van-e szó.

Több mint 40 milliárd értékű lopott műkincset dobtak piacra

Harminc éve vásárolt a hálózat Indiában, Afganisztánban, Kambodzsában régiségeket a feketepiacon.

Megtaláltak 170 műkincset Hollandiában, amit még a nácik raboltak el

42 holland múzeum talált olyan műalkotást a kollekciójában, amelyet zsidó családoktól vettek el Hitler hatalomra jutása után. Még a holland királyi gyűjteményben is azonosítottak egy ilyen festményt.

Rijksmuseum - illusztráció

Műkincsrablás a Szépművészetiben

"Nyugati típusú" bűncselekmény Budapesten. Elvittek egy Raffaellót is. A festmények nem voltak biztosítva. Egy nagy port felkavaró műkincsrablás 1983-ban

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang