Euróban kapja a fizetését egy állami cégvezető, így a forint romlása miatt többet keres

Csendes Olivér bére havi bruttó 7500 euró, ezzel pedig jól jár a forint gyengülése miatt, lévén közel 100 ezer forinttal keres többet most, mint a tavaly nyári kinevezésekor.

A Magyar Turisztikai Ügynökségnek is helyet adó irodaépület

„Nem is emlékszem, mikor volt utoljára ennyire rossz nyaram” – Kevesebb volt a magyar vendég a Balatonnál, de ennél aggasztóbbak a foglalási szokások

Egyre többen keresik a rövid és olcsó nyaralást – derül ki körképünkből.

Ellentmondások nyara: jó időben, hétvégén pokrócnyi helyet is nehéz volt találni a strandokon, de aztán a munkanapokon hirtelen őszies lett a forgalom

Az MTÜ 2,3 milliárd forint közpénzt kapott egy dokumentumfilmre, amelynek se híre, se hamva, a rendőrség szerint még a gyanúja sem áll fenn bűncselekménynek

Ez az összeg nagyobb mint a Hadik Andrásról készült jelmezes magyar történelmi nagyjátékfilm költségvetése.

Guller Zoltán

Orbán Viktor veje kaszálta a legnagyobbat a turizmus-fejlesztési pénzekből

A Tiborcz Istvánhoz köthető cégek kapták a legtöbb, vissza nem térítendő támogatást a Magyar Turisztikai Ügynökségtől (MTÜ). 

Elképesztő összeget kapott imázsfilmre az Orbán Ráhel-közeli MTÜ, de a pénz eltűnt, az imázsfilm pedig sehol

Hadházy Ákos nagyon szerette volna megnézni a 2,3 milliárd(!) forintból készült alkotást, a Miniszterelnökség azonban titkolózik.

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

Nincs több túrázás a NER épületegyüttesénél

Hosszabb lesz a kéktúra, hogy kikerülhesse a korábban több kormányközeli tulajdonossal rendelkező birtokot.

"Családi" kedvezményt kapnak Hernádi Zsolt esztergomi luxusszállójának vendégei a helyi élményfürdőben

A Mol-vezér és unokaöccse, a város polgármestere biztosítja a szállóvendégek ingyenes csobbanását.

Nő a foglalások száma a hazai szálláshelyeken

A Magyar Turisztikai Ügynökség szerint jól látható, hogy felértékelődött a belföldi turizmus, a nyitás viszont az átoltottság függvénye.

A járvány miatt elmaradt fesztiválok szervezői most támogatásért pályázhatnak

Megjelent 700 millió forintos keretösszeggel az a pályázat, amely a Covid-járvány miatt elmaradt, vagy jelentősen csökkentett programmal megvalósult, 500 fő feletti könnyűzenei fesztiválok szervezőit támogatja – közölte Facebook-oldalán a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

A 2019-es Sziget fesztivál sajtóbejárása

Demeter Ervin kormánymegbízott panzióját sem kerülte el a közpénzeső

Orbán borsodi jó embere nyolcmilliós állami támogatást kért és kapott a Magyar Turisztikai Ügynökség pályázatán.

A fideszes Szatmáry Kristóf kapott még nyolcmilliót badacsonyi panziójának fejlesztésére

A szálláshely egyelőre nem fogad vendégeket, de idáig már 57 millió forinttal támogatta a Magyar Turisztikai Ügynökség.

Szatmáry Kristóf, fideszes országgyűlési képviselő

Önti a pénzt a kormány a vidéki turizmusba, csak Budapest maradt szárazon

Valamiért csak a fővárosi szállodák nem pályázhatnak az állami forrásokra, közben 60 milliárdot osztanak szét az igénylők között.

Akinek van, annak adatik: Rogán ügynöksége 1,5 milliárdot küldött négy magántulajdonú luxusszállodának

Milliárdosok és orosz befektetők örülhetnek a turisztikai ügynökség gáláns támogatásának.

Népszava

Csaknem egymilliárdos állami támogatás érkezhet a gyanús pécsi szállodabiznisz főszereplőjéhez

Hiába nyomoz a rendőrség Pécsett az egykori Aranyhajó Fogadó eladása ügyében, a NER-lovagként is emlegetett vevő magabiztos.

Ennyit ér egy állami vezető szava

Bő nyolc hónappal azután, hogy a turisztikai ügynökség kijelentette: többségi tulajdonosként sem tervez privatizációt, megkezdődhet a hajózási cég értékes vagyonelemeinek eladása.

55,6 milliót kapott panziójára a mórahalmi fideszes polgármester kabinetvezetője

Ráérzett a Magyar Turisztikai Ügynökség, hogy hová kell a közpénz.

Balatoni szürreál: a szezon után el is készülhetnek a szabadstrandok

Szürreális megoldást vázolt Dömötör Csaba: ősszel fejeződhet be a szabadstrandok felújítása, de a főszezonban le kell állni a munkával. Az ötlet nem jött be.

Kétmilliárdot kap egy Tiborcz-közeli cég a turisztikai ügynökségtől, ahol Orbán Ráhel tanácsadó

Orbán Ráhel Kötcsén

Most kormányelőterjesztést készítenek a divatipar fellendítésére

A cél, hogy a régió divatközpontjává váljon Magyarország.

Illusztráció

Rogánhoz kerülnek az állami hajóscégek

Az állami Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) Zrt. gyakorolja a jövőben a Mahart-PassNave Személyhajózási Kft. és a a Balatoni Hajózási Zrt. feletti tulajdonosi jogokat – derül ki Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszternek a tegnap esti Magyar Közlönyben közzétett rendeletéből.

Menő villa, menő kocsik: flottás autó is jut Orbán Ráhel kedvenc divatcégének

A Magyar Turisztikai Ügynökséget és három leányvállalatát is ellátják bérelt autókkal egy nagy volumenű közbeszerzés révén.

Képünk illusztráció

Szállóvendégek adatai: olyasmit cáfol a turisztikai ügynökség, amit nem állítottak róluk

Az ügynökség vezetője szerint ők csak statisztikához szükséges adatokat kapnak az új turisztikai adatszolgáltatóból. A feladatban közreműködő szoftver ugyanakkor személyes adatot is kezel, ami nagyon jól jöhet a rendőrségnek.

Százéves budai villát kapott az Orbán Ráhel-féle állami divatügynökség

Míg több száz embert bocsátottak el a Magyar Turisztikai Ügynökségtől, az ezért belefért a költségvetésbe, hogy Orbán Ráhelhez közeli Magyar Divat és Design saját irodaházba költözhessen.

Orbán Ráhel

A divatra is rátette kezét Orbán Ráhel

Állami irányítást kapott a divatipar fejlesztése - írja a HVG. Lapátra tették Közép-Európa legrangosabb divateseményének sikeres szervezői gárdáját, hogy a Central European Fashin Week irányítását Orbán Ráhel ismerősei vehessék át - ám ez csak a jéghegy csúcsa. A Magyar Turisztikai Ügynökség 2 milliárdot kapott a divat- és dizájnipar "fejlesztésére", és a kormány - szintén az MTÜ érdekeltségeként - új vállalkozást is indított a feladat elvégzésére.

Fotó: Népszava
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang