Marakodnak a parlamenti helyeken az ellenzéki pártok, az MSZP és a Párbeszéd kevesli, amit kapna

El se mentek a legutóbbi egyeztetésre, pedig a vita most már egyetlen mandátumról szól.

Az MSZP-Párbeszéd szövetség minden jelöltje összegyűjtötte az ajánlásokat

Szeptember 6-ig folytatják az ajánlások gyűjtését.

Fejtetőről talpra, magyar!

Vaskos dokumentumban, a víziók mellett konkrét számokkal aládúcolva összegezte az MSZP, milyen országot képzel egy 2022-es kormányváltás után. Az ellenzék együttműködése és szavazói számára készült anyag három fejezetre osztotta a jövőképet: az első a szabadság, a jogállamiság és a demokrácia újbóli megteremtéséről, a második az esélyegyenlőségről és a társadalmi igazságtalanságok megszüntetéséről, a harmadik a klímaigazságosságról szól.

Így fogadták az ellenzéki pártok a Fidesz győzelmét Borsodban

A nyilatkozatok szerint hisznek az összefogásban és abban, hogy 2022-ben sikerülhet a győzelem.

Olcsóbb rezsit akar az ellenzék

A létfenntartáshoz szükséges vízre köbméterenként 1 forintot, ugyanennyi áramra, gázra és tűzifára pedig a jelenlegi díjak felét javasolja az MSZP–Párbeszéd. A távhőárat is csökkentenék.

Orbán lódított a Mátrai Erőműről

Már a tavaly decemberi adásvételi szerződésen is szerepelt a ligniterőmű márciusban közzétett, 17,44 milliárdos vételára - derült ki a Párbeszéd adatigénylése nyomán. Az állam ennél még ötmilliárddal többet is fizetett Mészáros Lőrincéknek.

A Fidesz lefújta az ellenzéki klímariadót

A kormányoldal saját elképzeléseire formálta át az ellenzéki pártok klímavédelmi határozati- illetve törvényjavaslatait.

Illusztráció

„Döntenünk kell Európa vagy Orbanisztán között” - üzent az MSZP és Párbeszéd szövetsége

Az unió jövője áll szemben a hatalmukat bebetonozó, a közösség szétverésére játszó despotákkal, meg kell óvni Magyarországot az újfasiszta szemlélettől – mondták csütörtöki fáklyás felvonulásukon az ellenzéki pártok vezetői.

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, az MSZP-Párbeszéd közös listájának vezetője (k), Karácsony Gergely főpolgármester-jelölt (j2) és

Kész parlamenti bizottsággal vizsgálni a fővárosi patkányhelyzetet az MSZP-Párbeszéd

Őrsi Gergely szerint garantálni tudják, hogy egyéves intenzív irtással és rendes szemétszállítással a "Tarlós-korszak" előtti szintre csökkenthető a patkányok száma.

Illusztráció

Mindenki rábólintott az MSZP-Párbeszéd közös EP-listára

A Párbeszéd kongresszusa egyhangú döntéssel jóváhagyta azt a megállapodást, amelyet a párt elnöksége az MSZP-vel kötött az uniós választáson való együttműködésről – jelentette be Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője.

KARÁCSONY Gergely; SZABÓ Tímea; TÓTH Bertalan; JÁVOR Benedek

Kék szívre és egy Európa-párti szövetségre építi választási stratégiáját az MSZP és a Párbeszéd

Szövetséget kötött az MSZP és a Párbeszéd, közös programmal, közös listával és egy szívszimbólummal készülnek a jövő tavaszi európai parlamenti választásra – jelentették be a két párt vezetői a szocialisták szombati választmányi ülésének szünetében.

„A Fidesz-elit tagjai tízmilliós hacukában járnak marhapörköltezni”

Levélben kéri a képviselőket az MSZP és a Párbeszéd frakcióvezetője, hogy fogadják el törvényjavaslataikat, amelyekkel vissza lehetne térni a demokratikus útra, és meg lehetne szüntetni a 7. cikk szerinti eljárást.

"Magyarország több, mint Orbán" - Európa mellett demonstrált az ellenzék

Vasárnap közösen tüntetett a Sargentini-jelentést megszavazó összes ellenzéki párt; az MSZP, a DK és a Párbeszéd.

Megkésett faldöntés

Ami a választás előtt nem ment, az a Fidesz-kétharmad után sikerült: "konstruktív" tárgyaláson van túl az LMP, a DK, a Jobbik, az MSZP és a Párbeszéd.

Forrás: Facebook/Burány Sándor

Karácsony: az MSZP-P frakciószövetségként dolgozik a parlamentben

Az MSZP-Párbeszéd frakciószövetségben politizál az Országgyűlésben - jelentette be Karácsony Gergely szerdán Budapesten újságíróknak. A Párbeszéd társelnöke közölte azt is, Tóth Bertalant választották a frakciószövetség vezetőjének.

Tóth Bertalan, az MSZP-Párbeszéd frakciószövetség vezetője (j), Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke (k) és Bősz Anett, Mag

Keresik a közös jövőt - Felébredni a sokkos állapotból

Fotó: Tóth Gergő

Frakciószövetségben gondolkodik a Párbeszéddel Molnár Gyula

Az MSZP leköszönt elnöke azt javasolja, hogy pártja és a Párbeszéd frakciószövetségként dolgozzon az Országgyűlésben. Molnár Gyula közölte azt is: a június 16-ra tervezett kongresszuson nem indul újra az elnöki posztért - informál az MTI.

Töppedt visszalépési megállapodást prezentált az LMP

Mindössze négy választókerületben koordinál az LMP az MSZP-Párbeszéddel,elmaradt a nagy demokratikus ellenzéki áttörés.

Fotó: Népszava

Karácsony Gergely: ilyen lelkes még sosem voltam!

Most vagy soha! – az MSZP-Párbeszéd ezzel a címmel hirdette meg pénteki kampányzáróját. A helyszín is 1848-ra utalt: a rendezvényt a budapesti Március 15. téren tartották.

Képalá: A miniszterelnökjelölt készen áll arra, hogy a demokratikus pártokkal, a Demokratikus Koalícióval és az LMP-vel közösen

Karácsony: Mindig Gergő maradok!

Itt az ideje, hogy ne csak a külső elnyomás ellen lázadjanak fel a magyarok, úgyhogy ki kell ikszelni Orbánt a hatalomból - így zajlik az MSZP-Párbeszéd kampányzárója.

Népszava fotó/Illusztráció

Az MSZP-Párbeszéd és Karácsony Gergely kampányzárója - Videó

Talpra magyar!

Forrás: Mérce videó

Komáromi Zoltán: felőrli az embert, ha nem tud segíteni

Az ellátórendszer bukik meg, ahányszor csak beteggel kerül kapcsolatba – adott látleletet Komáromi Zoltán háziorvos, az MSZP-P egészségügyi miniszterjelöltje.

Fotó: Szalmás Péter

Az utolsó percben döntők kezében a választás

Hosszú idő óta először mutathat fel több biztos pártválasztót az ellenzék (persze összesen) mint a Fidesz. Ez persze csak akkor ellensúlyozza a kormánypárt egységes bázisát, ha a demokratikus pártok valamiképp együttműködnek. Amennyiben nem teszik, előfordulhat, hogy híveik elszabadulnak, és saját érzéseik alapján szavaznak, nem a párthűség irányítja kezüket az ikszelésnél. Márpedig hiába van csak három nap hátra a választásokig, érdemes lenne együtt mozogni, ugyanis mintegy 400 ezer ember ezekben a napokban dönti el, kire szavaz - a Vasárnapi Hírek cikke.

Fotó: Vajda József

Változást! Most! - Az MSZP-Párbeszéd kampányrendezvénye (videó)

A kampányrendezvény a Marczibányi téri Művelődési Központban zajlott, Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnökjelöltje beszédét azzal indította, hogy ő ma, öt nappal a választás előtt  temetni jött az Orbán-rezsimet.

 MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Soha nem látott részvétel kellene a Fidesz bukásához

Mit mérnek a közvéleménykutatók konferencia. (b-j) Szabó Andrea, MTA TK PTI, Nagy Dániel, Nézőpont Intézet, Ember Zoltán, Irányt

Karácsony: adócsökkentésre van szükség

Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje szerint át kell rendezni az adórendszert, a nettó bérszínvonal megőrzése mellett csökkenteni kell a munkáltatók foglalkoztatáshoz kapcsolódó adóterheit, továbbá az európai átlag szintjére kell emelni a társasági adót, írja az MTI.

Karácsony Gergely. Fotó: Draskovics Ádám

Karácsony: Orbán a saját népével áll harcban

Az európai uniós fejlesztési forrásokat veszélyezteti az a korrupciós kockázat, aminek Magyarország ki van téve - hangoztatta Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd pártszövetség miniszterelnök-jelöltje szombathelyi sajtótájékoztatóján szombaton.

Pártemberek helyett szakértői árnyékkormány

Győzelem esetén pártoktól független szakemberekre bízná kormánya minisztériumainak jó részét Karácsony Gergely.

FOTÓK: Molnár Ádám

Karácsony Gergely: le lehet váltani a kormányt

A választás fejben dől el, le lehet váltani a Fidesz-kormányt, ha a választók el tudják képzelni, hogy más és máshogy vezeti az országot - mondta Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd szövetség miniszterelnök-jelöltje kedden egy lakossági fórumon Budapest XIX. kerületében.

Fotó: Tóth Gergő

Ráfordulnak a célegyenesre, kezdődik a kampányidőszak

Hivatalosan ma kezdődik az idei választás kampányidőszak, március 5-ig lehet gyűjteni az egyéni induláshoz szükséges ajánlásokat. Az MSZP-Párbeszéd lista első 10 helyezettje közül hatan mérettetik meg magukat egyéniben is.

FOTÓ: VAJDA JÓZSEF
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang