Demokratikus Koalíció: Embertelen bánásmód, borzasztó körülmények a Samsung SDI monori beszállítójánál

Az ott egyre kisebb számban dolgozó magyar munkavállalók félnek, de Rónai Sándort, az ellenzéki párt alelnökét megkeresték, hogy nyilvánosságot kapjanak az akkumulátorgyártás további árnyoldalai.

Gyilkos virágcserép vetett véget két idős férfi vitájának Monoron

A gyanúsított letartóztatását elrendelte a bíróság.

A kormányhivatal szerint újra fogyasztható a pilisi ivóvíz, amiben korábban lárvákat találtak

Monor és Monorierdő esetében is több ellenőrzést folytattak, amelyek kedvező eredményt hoztak.

Kökény Dániel tervezőmérnök, a város környezetvédelmi bizottságának a tagja is beszámolt a Pilisen tapasztalt problémáról, és videót osztott meg a cérnavékony élőlényekről

Megölte édesanyját egy monori férfi, majd a holttestet elásta és bejelentette az idős nő eltűnését

Zs. Ádám beismerő vallomást tett, a bíróság elrendelte a letartóztatását.

A holttest fellelési helye az exhumálás megkezdése előtt

Vérfagyasztó videón, ahogy centikkel kerüli el a vonat Monoron az idős asszonyt

A rendőrség vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt eljárást indított. 

Három kiskorú gyermekét vitte el gyámjuktól a 42 éves anya - a rendőrség a lakosság segítségét kéri

Tatai Katalin és gyermekei, a 11 éves Némedi Emília Ida, a 10 éves Némedi Dániel Károly, valamint a 8 esztendős Tatai Mercédesz június 22-e óta nem adtak életjelet magukról.

Már keresték az élettársát brutálisan bántalmazó Tibort, végül egy bolti lopás miatt bukott le

A monorierdei, zuglói lopáson rajtakapott, és elfogott S. Tibort folytatólagosan, aljas indokból vagy célból elkövetett személyi szabadság megsértése, valamint szexuális erőszak bűntettével gyanúsították meg.

Falba verte ötéves kisfia fejét, mert feldühítette, hogy a család valamelyik tagja megette a kekszét

A kisfiú többszörös koponyacsonttörést szenvedett el.

Tömeges karambolok, egy halott és több sérült az M4-es autóúton (fotók)

Monornál a csúszós jeges út öt különböző pontján is baleset történt reggel, a helyszínelések idejére teljes útzárat rendeltek el az érintett szakaszon.

Toroczkaiék rasszista felvonulása miatt fokozott ellenőrzést rendeltek el Monoron

Egy kegyetlen gyilkosság után szervezett felvonulást a városba a Fidesszel gyakran kokettáló Mi Hazánk Mozgalom.

Gyilkosság Monoron: snitzerrel szurkálta össze idős áldozatát a 20 éves gyanúsított

A Pest megyei nyomozók két napon belül elfogták a férfit.

Lopott gázpalackkal a karjaiban, egy bokorban aludt József, amikor a rendőrök elvitték

A férfi mindent vitt, ami a földön volt, mondván, az biztos szemét, neki meg jól jön.

A felismerhetetlenségig roncsolódott egy fának csapódott autó Monornál - egyik utasa nem élte túl az ütközést (fotók)

A sofőr súlyos, másik utasa könnyű sérülést szenvedett.

Halálos vonatgázolás történt Monornál

A balesetben egy 65 éves férfi vesztette életét.

Illusztráció

1000 új számítógépet adományozott a Docler a Monori Gyermekotthonnak

A cégcsoport ezzel a rászoruló gyermekek digitális távoktatását szeretné segíteni.

Csúnya baleset az M4-esen: egy ember meghalt, többen súlyosan sérültek Monornál (fotók)

Egy mikrobusz és egy személygépjármű ütközött össze egyelőre tisztázatlan körülmények között.

Gyálon és Monoron is találtak koronavírus-fertőzöttet

Mindkét beteget kórházban ápolják.

Más autójával rodeózott a földúton egy monori fiatal

Azzal védekezett, hogy csak a tájban akart gyönyörködni.

Képünk illusztráció.

Letartóztatták a férfit, aki fojtogatta és levizelte volt élettársát - áldozata rögzítette a támadást

Gyilkossági kísérlet történt, bíróság úgy véli, ha szabadlábon marad a gyanúsított, megölheti a nőt.

A kép illusztráció

Lakókocsit gyújtottak két emberre, tragédia Monoron

A gyanúsított a sértettek ivócimborája volt, de egy vita után mégis felgyújthatta szállásukat. Az egyik lakó nem élte túl a tüzet.

Képünk illusztráció

Vonat gázolt halálra egy embert Monoron

A Budapest–Cegléd–Szolnok–Debrecen–Záhony vonalon 20-40 perccel hosszabb menetidőre számíthatnak az utasok. Estére állhat helyre a menetrend.

Illusztráció

Hárman kaptak szén-monoxid-mérgezést Monoron

A jelek szerint a gáz is szivárgott a családi házban, ahonnan kórházba vitték a lakókat.

illusztráció

Intercity gázolt el egy embert Monornál - Késésekre kell készülni

Halottak "írtak alá" a monori ajánlóíveken

Választási csalás jeleire bukkantak a képviselőjelölti aláírások ellenőrzésekor a Pest megyei 10-es (azaz a monori) egyéni választókerületben: egyes jelöltek halottaktól származó ajánlásokat adtak le - értesült a 24.hu.

Illusztráció: Népszava

Öten megsérültek egy balesetben Pest megyében

Hármas karambol - Mentőhelikopter Monornál

Fotó: Népszava

Halálos baleset Monoron - Fotók

Összeütközött egymással két személygépkocsi a 4-es főút Pest megyei szakaszán, Monor belterületén csütörtök éjjel, az egyik autó sofőrje a helyszínen életét vesztette - közölte Csámpai Attila, a Pesti Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

FOTÓ: police.hu

Rommá tört a karambolban kigyulladt autó Monornál - Fotók!

Egy ember meghalt és többen megsérültek, amikor két személyautó összeütközött Monornál a 4-es főúton hétfőn - tájékoztatott Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Parkoló kocsikba hajtott egy autós

Parkoló autókba hajtott egy személykocsi a 4-es főúton, Monor belterületén, a baleset miatt lezárták a fél útpályát - közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Ókori sírt tártak fel Monornál

A Monor határában fekvő régészeti lelőhelyen egy Krisztus után 2-3. századi temető harminc sírját tárták fel a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ munkatársai, akik a sírokban az Alföldet a római korban benépesítő, keleti eredetű szarmaták emlékanyagát találták meg.

A kép illusztráció! FOTÓ: Thinkstock
  • Választás 2026
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang
  • Hirdetések
  • Hírlevél