Menyasszony bölcsőben – Országát és férjét vesztette Mohácsnál Magyarország királynéja

Portré az országát és férjét vesztett özvegyről, Jagelló vagy másképp Habsburg Mária (1505–1558) királynéról.

Habsburg Mária és II. Lajos. Ahhoz képest, hogy hatalmi érdekek sodorták őket egymás mellé, egybekelésük szerelmi házassággá nemesült

Magyar Péter Mohácson: A magyar történelem a talpra állások története

A miniszterelnök arra kérte a magyarokat, emlékezzenek és legyenek büszkék arra, hogy 500 évvel a mohácsi csata után együtt, magyarul, Magyarországon lehetnek.

Korábbi felvétel

Mohács 500 – Huszonhétezres magyar sereg nézett szembe a többszörös török túlerővel, a magyar elit egyharmada elesett

Magyarország, a magyar állam, a magyar nép egyik legfontosabb történelmi fordulópontja a mohácsi csata, amelynek idén augusztus 29-én van az 500. évfordulója. A tragikus történelmi esemény körülményeit ötrészes interjúsorozattal idézzük fel. Ezúttal a közvetlen előzményekről és magáról az ütközetről esik szó. Harmadik rész.

A mohácsi csata ábrázolása egykori török miniatúrán

Az ötletgazda szerint jót tett Devecser ismertségének a szárnyas pénisz alakú emlékmű

Bár elsőre nem tűnt fel neki a hasonlóság, most már nevetni is tud a történteken.

„Nem állíthatjuk, hogy az európai országok teljesen cserben hagyták volna a magyar uralkodót, kérdéses, hogy II. Lajos mit csinálhatott volna jobban”

Magyarország, a magyar állam, a magyar nép egyik legfontosabb történelmi fordulópontja a mohácsi csata, amelynek idén augusztus 29-én van az 500. évfordulója. Akárhonnan nézzük is, nem voltunk egy súlycsoportban az Oszmán Birodalommal. A történelmi esemény körülményeit ötrészes interjúsorozattal idézzük fel, ezúttal a Mátyástól Mohácsig (1491–1526) tartó időszakra kerítve sort. Második rész.

II. Lajos

„Mátyás király tökéletesen felismerte a helyzetet, nem akarta magára húzni a török szultánt, II. Mehmedet”

Magyarország, a magyar állam, a magyar nép egyik legfontosabb történelmi fordulópontja a mohácsi csata, amelynek idén augusztus 29-én van az 500. évfordulója. A történelmi esemény körülményeit hatrészes interjúsorozattal idézzük fel. Első rész.

Mátyás királyságára európai középhatalomként tekinthetünk

Rákay Philip cége öt nappal a választás után visszavonta a mohácsi csatáról szóló film pályázatát

Az időzítéssel kapcsolatban egyelőre nem nyilatkoztak.

Korábbi felvétel

De miért van kevesebb koponya? – Jövőre lesz az 500 éves évforduló, de még arról is vitáznak, pontosan hol zajlott a mohácsi csata

Felerősödött a vita az elmúlt években arról, hogy pontosan hol is volt az 1526-os mohácsi csata. Jövőre, a nemzeti tragédia 500. évfordulóján a mohácsi emlékhely új arcot kap – kérdés, a hősök előtti állami főhajtás tartalmi elemeit befolyásolja-e az élesedő polémia?

Megújul az emlékhely, kérdés, jó helyen-e? Nyul Zoltán, az építési tárca helyettes államtitkára beszél 2025. október 2-án

Rákay Philip már nagyban dolgozik a mohácsi csatáról szóló filmen

„Előre megnyugtatnék minden fanyalgót, nem fogunk győzni a végén” – mondta korábban a NER-es influenszerből lett producer.

Másképpen alakult volna a világtörténelem, ha a bölcs nőkre bízzák a diplomáciát

A férfiasságukat méregető férfiak után nők tesznek rendet – ismerős? Történelmi példa is akad rá, majd ötszáz éves. A háborúk dúlta Európában két rendkívüli asszony kötött békét: Habsburg Margit, a német-római császár nagynénje és Savoyai Lujza, a francia király édesanyja. Tapasztalt diplomaták voltak, kemény és bölcs nők. Ám Magyarországnak már későn jött a megegyezésük 1529-ben, három évvel Mohács után.

Rákay Philip A rettenthetetlen mintájára forgatna filmet a mohácsi csatáról

Az egyelőre kérdéses, hogy ki lenne a magyar William Wallace, aki hősként szembeszáll a törökkel, az már viszont kiderült, hogy az alkotói által a Trónok harcához hasonlított Aranybulla-sorozatról nem is ígérték, hogy a magyar Gladiátor lesz.

A mohácsi csatáról is filmet forgat Rákay Philip, és megnyugtat minden fanyalgót, hogy nem fogunk győzni a végén

Elvégre az Aranybulla-sorozat hatalmas sikere már bizonyította a producerként működő fideszes influenszer rátermettségét.

Miniszteri biztosa lett az 500 éves mohácsi csatának

Hargitai János a tragikus ütközetről szóló „méltó megemlékezéssel összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztos” lett.

Illusztráció

Miniszteri biztos felel azért, hogy méltó módon emlékezzünk meg a mohácsi csata 500. évfordulójáról

Egy KDNP-s képviselő kapta a megbízatást.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang