Meghalt Mihály Tamás, az Omega basszusgitárosa

A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész 73 éves volt.

Áll a bál az Omegánál - Perre is mehetnek szerzői jogok miatt

Nem csitulnak az indulatok az Omega háza táján. Mihály Tamás levénemberezte Kóbor Jánost, és perrel fenyegeti. Az énekes elmondta a Borsnak: áll a jogvita elé.

Kóbor János MTI Fotó: Soós Lajos

Omega-történet, vég nélkül

Napok óta zeng-zúg az internet és a hazai bulvársajtó: a Felcsútra tervezett Omega-koncert miatt szakad az emblematikus zenekar. Mihály Tamás basszusgitáros ugyanis nem hajlandó a Pancho Arénában fellépni, annak politikai stichje miatt. Ebben a mellékzöngében a zenésznek alighanem igaza van. Felcsúton azonban nem az Omega együttes játszik, hanem, ahogyan eddig is, a Mihály nélküli zenekar adja elő az Oratóriumot. Hogy Mihály is tagja az Omegának? Hát...

2007-ben még együtt, összhangban: Debreczeni Ferenc, Molnár György, Kóbor János, Mihály Tamás, Benkő László

Csonka Omega Felcsúton

Az Omega Management az együttes basszusgitárosának sajtóban tett bejelentéseire reagálva a következő tájékoztatást adja. Nem felel meg a valóságnak, hogy Mihály Tamás azért nem vesz részt az Omega Oratórium június 13-i Beat-Mise koncertjén, mert azt politikai színezetűnek tartja, és valami ellen ezzel tiltakozik. Az elmúlt két esztendőben Mihály Tamás egyetlen egy koncerten játszott, a tavalyi Szabadságkoncerten, de nem szerepelt sem az Omega Rapszódia, sem az Omega Oratórium produkciókban sem itthon, sem külföldön.

A Pancho Aréna Fotó: Népszava
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang