O. Horváth Sári: Hiszitek, mit nem (részlet a díjnyertes drámából)

Az idei Vilmos-díj különleges eredményt hozott: az elismerés történetében először fordult elő, hogy egy alkotó, O. Horváth Sári három egymást követő évben nyerte el a díjat, a Kortárs Magyar Dráma Nyílt Fórumának évente kiosztott elismerését. 2018-ban kapta első Vilmos-díját a Lenni vagy nem című művéért, 2019-ben az Életigenért, idén pedig a hit és a vallás kérdéskörével foglalkozó Hiszitek, mit nem bizonyult a legjobbnak. A három mű trilógiát alkot. A narratív mű dramaturgiáját a dialógok izgalmas, egymásra rímelő összefésülése jellemzi, valamint egy Madonna-sláger vissza-visszatérő motívuma. Központi figurája pedig maga a tudatalatti: az Ego. Mindemellett, ahogy Telihay Péter fogalmazott laudációjában: itt most a valóság reflektált a drámára.

Streep és Trump

Meryl Streep üzent Trumpnak

Politikai felhangoktól sem volt mentes az idei, 74. Golden Globe díjkiosztó. A gálán szenvedélyes beszédben, noha név említése nélkül ostorozta a megválasztott amerikai elnököt az életműdíjjal jutalmazott Meryl Streep. A színésznő figyelmeztetett, nagy bajban lenne Hollywood, ha kiutasítanák a külföldieket, s nagy bajban van Amerika, ha a hatalmasok arra használják a befolyásukat, hogy másokat zaklassanak. Donald Trump, akit január 20-án iktatnak be hivatalába, a New York Timesnak úgy nyilatkozott, nem lepte meg, hogy a „liberális művészvilág” céltáblájává vált a díjkiosztón. Trumpra és az elnökválasztásra a show műsorvezetője, Jimmy Fallon is több megjegyzést tett, Hollywood művészeinek többsége, akárcsak Streep Hillary Clintont támogatta a novemberi elnökválasztáson. 

Nagy bajban lenne Hollywood, ha kiutasítanák a külföldieket – mondta Meryl Streep FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/PAUL DRINKWATER

Olyan rossz, hogy már jó

Oscarra méltó alakítással kelti életre a szörnyű énekéről elhíresült gazdag amerikai örökösnőt Meryl Streep a Stephen Frears rendezte Florence – a tökéletlen hang című filmben, amelyben Hugh Grant tán utoljára remekel a vásznon, szokatlan szerepben.

Florence boldogsága a Carnegie Hall színpadán Meryl Streep káprázatos alakításáben FORRÁS: FREEMAN FILM

Meryl Streep lehet az új Mary Poppins-film Topsyja

Meryl Streep a Disney stúdióval folytat tárgyalásokat a klasszikus Mary Poppins-film folytatása, a Mary Poppins Returns egyik szerepének elvállalásáról.

FOTÓ: Jason Merritt/Getty Images

Arany Medve a migránsfilmért

Lelkes ováció fogadta a Meryl Streep bejelentését: a Berlinale nemzetközi játékfilm zsűrije a fesztivál nagydíját, az Arany Medvét az olasz dokumentumfilmnek ítélte oda. Már bemutatója pillanatától érzékelni lehetett, hogy a sajtó Berlinben folyamatosan a kedvencnek kijáró tisztelettel emlegeti Gianfranco Rosi Tűz a tengeren (Fuokoammare) című dokumentumfilmjét, s a legnagyobb elismeréssel veszi körül a különlegesen időszerű és fontos témát.

Gianfranco Rosi és Pietro Bartolo FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/CLEMENS BILAN

Menekültekről és menekültekért

A Coen-fivérek Ave, Cézár című komédiájának bemutatójával nyílik meg ma este a 66. Berlinale, ahol Meryl Streep elnökletével dönt majd a nemzetközi zsűri, hogy a 18 versenybe meghívott játékfilm közül melyik érdemli ki a február 21-i díjosztógálán az Arany- illetve Ezüst Medve-díjat. Fliegauf Bence rendezése a Fórum programban, Bucsi Réka rövid animációja a kisfilmek között mutatkozik be Európa szezonnyitó filmfesztiválján.

Stefanovics Angéla főszereplésével világpremieren mutatják be Fliegauf Bence Liliom ösvény című filmjét Berlinben FORRÁS: FILMUN

Berlinale - Meryl Streep lesz a zsűrielnök

 Meryl Streep lesz a februári 66. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, a Berlinale zsűrijének elnöke a szervezők szerdai bejelentése szerint. A világhírű amerikai színésznő hosszú pályafutása során először vállalta, hogy filmfesztiválon zsűrizzen.

FOTÓ: Getty Images, Alex Wong

Meryl Streep női egyenjogúságot követelt a Londoni Filmfesztiválon

A nőket a középpontba állító Londoni Filmfesztivál szerdai megnyitóján a női egyenjogúságért szólalt fel a Suffragette című nyitófilm főszereplője, Meryl Streep. A díszvetítést egy nők jogaiért küzdő aktivista csoport késleltette demonstrációjával.

Fotó: Gareth Cattermole/Getty Images Szórakozás

A Saul fia a londoni filmfesztiválon

Nemes Jeles László világszerte rendkívüli elismerésekben részesülő Saul fia című filmje is szerepel a Londoni Filmfesztivál versenyfilmes programjában. Az 59. alkalommal megrendezett seregszemle október 7-én nyílik meg a Meryl Streep főszereplésével forgatott Suffragette című századelői feminista drámával.

Fotó: Molnár Ádám

Meryl Streep forgatókönyvíró műhelyt alapított

40 év feletti női írókat vár Meryl Streep háromszoros Oscar-díjas amerikai filmsztár.

FOTÓ: Getty Images, Andreas Rentz

Tomboló siker

A hétvégén bemutatott Mamma mia! a Madách Színházban őrült nagy siker. Állva tapsoltak és éljeneztek a nézők, egy részük pedig előadás után feltódult a színpadra és a színészekkel, táncosokkal együtt ropta.

Az előadásban a tánckar is főszerephez jut, középen Kiss Ernő Zsolt és Muri Enikő FORRÁS: MADÁCH SZÍNHÁZ

A legjobb szerepekben lubickolhat a háromszoros Oscar-díjas filmsztár

A háromszoros Oscar-díjas Meryl Streep egy új filmjében rockert alakít, majd egy HBO-produkcióban az operasztár Maria Callast is eljátssza.

A 65. születésnapját vasárnap ünneplő Mery Streep és lánya a közelmúltban a Cannes-ban bemutatott The Homesman című Tommy Lee Jo
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang