Lázár gazda Nivában az orránál fogva vezette körbe állami birtokán az első szerencsés polgári vendéget

A mezőhegyesi ménesbirtok jóságos és vendégszerető gazdájának arca mögé bújt a fideszes politikus: utasának kérdéseire mindig azt felelte, amit az hallani akart.

A mezőhegyesi ménesbirtok kormánybiztosa és szolgálati gépjárműve

A ménesbirtok egyben maradása a cél

A ménesbirtok egyben maradását sürgették a Mezőhegyesen tartott vasárnapi nagygyűlés szónokai, hangsúlyozva, a Békés megyei településnek csak akkor van jövője, ha az 1800 hektár eladásra kínált földbirtokot mégsem árverezik el. A demokratikus ellenzék, az MSZP, a DK, az Együtt és a PM politikusai segítséget ígértek a helybélieknek.

Veszélyben a bábolnai ménes

Az LMP válaszokat vár a földművelésügyi minisztertől a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtokkal kapcsolatban. Sallai R. Benedek országgyűlési képviselő hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az állami ménesek is egyre inkább kormányzati és pártkifizetőhellyé válnak, ezzel együtt azonban összeomlik a magyar lótartás.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang