Leleplezték a mániákus magyar pályázatkiírót, akit senki nem látott, de mindenki beszélt róla

Azt mondta, ő csak egy javíthatatlan ábrándozó. Segíteni akar, mert nálunk mindenki szomorú.

Már rég elesett az NKA

Fekete György január elsejével részben átvette az irányítást a Nemzeti Kulturális Alapnál (NKA). Ám cikkünkből kiderül, eddig sem volt minden fenékig tejfel.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Fekete Györggyel az MMA közgyűlésén FOTÓ: TÓTH GERGŐ

A kitartás diadala

Az elmúlt hét végén ért véget ünnepélyes eredményhirdetésekkel a Magyar Lovasterápia Szövetség X. Nemzetközi és Nemzeti Díjlovas Versenye és Lovasterápiás Versenye a Gyermekmentő Szolgálat Lovasterápiásés Oktató Központjában Fóton, az Élhető Jövő Parkban. Az esemény kiemelt támogatója az OTP Bank, főtámogatója a Mercedes Benz.

Összesen 167 fogyatékkal élő gyermek vett részt a lovas terápiás rendezvényen

A közösségi szolgálat érzékenyebbé tesz

Ételosztással indult el a MOL Új Európa Alapítvány KÖSZ! című pályázati programja szerdán a Menhely Alapítvány Kürt utcai Nappali Melegedőhelyén. Ónodi Eszter színésznő, a szervezet jószolgálati nagykövete és Szilágyi Áron olimpiai bajnok kardvívó középiskolás diákok segítségével osztott ételcsomagot a hajléktalanoknak.

A KÖSZ! program nyitórendezvényén Ónodi Eszter és Szilágyi Áron – iskolások segítségével – élelmet oszt hajléktalanoknak FOTÓ: T

A jókedv segíti a gyógyulást

Tavaszköszöntőnek is mondható jótékonysági gálaestet rendez március első szombatján az Albert Royaards nevével fémjelzett Mosolygó Kórház Alapítvány. A nem mindennapi előzményekkel létrejött civil szervezet - amelyet a holland születésű üzletember Bornemisza Csáky Éva grófnővel közösen teremtett -, idén ünnepli fennállásának tízedik évfordulóját. Ha valamiféle módon össze lehetett volna számolni, hogy a mosolyra "szakosodott" csapat tagjai hány kórházban fekvő beteg kisgyereket vidítottak fel az esztendők során, meglepően nagy számot kapnánk. A gálára négyszáz vendéget várnak, az esemény bevételét természetesen a beteg gyerekek felvidítására szánják. Hiszik, hogy a mosoly gyógyít.

Az alapítvány önkéntesei hisznek a mosoly gyógyító erejében
FORRÁS: MOSOLYGÓ KÓRHÁZ

Aki emberségből már bizonyított

Kállai Gábor május 8-án tölti be 38. életévét. Erre szokták mondani, hogy a legszebb férfikorban van. Élete nagy eseményére készül, néhány héten belül várják párjával, Edittel kisfiukat. Ezt a boldogságot csupán árnyékolja be, hogy az ünnepek előtti egyik napon főnöke magyarázat nélkül kiadta az útját.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang