Márki-Zay Péter nemrég még szobrot állított volna Magyar Péternek, de most már bírál, a demokratikus ellenzékét szervezné

Hódmezővásárhely polgármesterénél Unger Anna NVVH-á elnökké választása után telt be a pohár. Szerinte a miniszterelnököt zsarolják.

Árad a bűz a Lázár Jánoshoz köthető hódmezővásárhelyi fehérjefeldolgozóból, Márki-Zay Péter a Tisza-kormány segítségét kéri

Az önkormányzatnak nem célja a működés ellehetetlenítése, de a bűz elfogadhatatlan.

Rétvári Bence: Magyar Péter jön egy személyes bocsánatkéréssel Polgár Juditnak

A jelenlegi parlamenti ellenzék továbbra is színjátéknak, Magyar Péter erőszakosságának tudja be az államfőjelöléssel kapcsolatos történteket. Korábbi ellenzéki politikusok szerint azonnali közvetlen elnökválasztás lehet a megoldás.

Magyar Péter a Sándor-palota előtt 2026. június 1-jén

Megszűnik a Lázár Jánoshoz köthető hódmezővásárhelyi portál, a Promenad24, Márki-Zay Péter örül

Hódmezővásárhely polgármestere a hírre hosszasan sorolta a  általa ismert bűneit, leginkább azt, hogy állami vállalatok közpénzből finanszírozták a lejáratásokat, és szerinte a működtető cégből még loptak is.

Lázár János Hódmezővásárhelyen – korábbi felvétel

Márki-Zay Péter: Egy valódi jogállamban nem a politikai szereplők körét és a választhatóságukat kell adminisztratív eszközökkel szűkíteni

A Mindenki Magyarországa Mozgalom és a Mindenki Magyarországa Néppárt is elküldte véleményét az Alaptörvény módosításának ügyében.

Korábbi felvétel

Márki-Zay Pétert figyelmeztették, hogy ne feltétlenül akarjon Magyar Péternek szobrot állítani, de a hódmezővásárhelyi polgármester tántoríthatatlan

Túlzás vagy érhető elismerés, ha valaki szobrot akar állítani Magyar Péternek azért, mert legyőzte az autokrácia  felé lépegető Orbán Viktort? Márki-Zay Péter szerint megérdemelne egy ilyen emlékművet a Tisza párt elnöke. De hol húzódik a határvonal az elismerés és a giccs, vagy akár a bálványimádás között? Jöhet mielőbb a mű, vagy ki kell várni, hogy az idő ítélkezzen? Szobrász és művészettörténész mindenesetre óvatosságra int mindenkit, aki kortárs politikus alakját akarja bronzba önteni.

Márki-Zay Péter Hódmezővásárhelye se utalja az Orbán-kormánynak a szolidaritási adót, nehogy Tiborcz Istvánhoz kerüljön még 263 millió forint

Hódmezővásárhely nem az első a sorban, korábban . Attól azonban tartanak, hogy még a Tisza-kormány megalakulása előtt inkasszóval leveszik az időarányos összeget, és csak a távozó kormány belátásán múlik, hogy mire költik.

Korábbi felvétel

Márki-Zay Péter : A régi ellenzék fele hülye, a másik fele áruló, Magyar Péter jól tette, hogy megkerülte őket

Ha Magyar Péter legyőzi a Fideszt és rács mögé zárja a bűnözőit, akkor szobrot állítanak neki Hódmezővásárhelyen.

Márki-Zay Péter: A fideszesek ellopták a „Ne lopj!”-plakátokat Orbán Viktor hódmezővásárhelyi érkezése előtt

A polgármester készült a kormányfő érkezésére.

Fegyvernek látszó tárggyal zavarták meg Márki-Zay Péter rendezvényét, intézkedett a rendőrség

Valaki nem értékelte a narancsos buktás miniszterelnök-búcsúztatót.

Márki-Zay Péter teázni hívta a hamarosan Hódmezővásárhelyre látogató Orbán Viktort

A polgármester a múltkor elmaradt kézfogást is bepótolhatná a kormányfővel.

Lázár János agresszív, barbár népnek nevezte a hódmezővásárhelyieket

Márki-Zay Pétert egy hasonló kijelentése miatt négy éve még szétszedte az Orbán-kormány médiája.

„Lázár Jánosnak arra a két kérdésre kell felelnie, hogy ki írta a cikket és ki adta a megrendelést rá”

Hódmezővásárhelyen tüntettek az építési és közlekedési miniszter ellen, a néhai rendőrkapitány, Szabó Zsolt emlékére.

Lázár János nem érez felelősséget a hódmezővásárhelyi rendőrkapitány haláláért

Az építési és közlekedési miniszter részben meg is védte a hozzá elég közeli portál, a Promenád24-nek az Országos Rendőr-főkapitányság által cáfolt állításait.

Korábbi felvétel

Márki-Zay Péter: Hódmezővásárhelyen teljesen köztudott, hogy ki az a gazember, ki az a bosszúálló, sötét bűnöző, aki ilyen aljasságokra képes

Gyertyagyújtással emlékeztek Szabó Zsolt rendőrkapitányra Hódmezővásárhelyen.

Márki-Zay Péter: Önkezével vetett véget életének Hódmezővásárhely rendőrkapitánya

A város polgármestere közölte, saját halottjuknak tekintik Szabó Zsolt rendőr alezredest.

Egy aktuális kérdés

Újra benyújtja pályázatát Hódmezővásárhely a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyra

Márki-Zay Péter polgármester közölte szerint az önkormányzatuk célja változatlan: biztosítani szeretnék, hogy a kastély ne kerüljön Fidesz- és oligarchakörök kezeibe, maradjon köztulajdonban.

Alkotmányjogi panaszt nyújt be Márki-Zay Péter a Versenyképes Járások Program miatt

Hódmezővásárhelynek egy fillér sem jutott a programból, miközben a járáshoz tartozó három kisebb, fideszes polgármester által vezetett település annak ellenére kapott 500 millió forintos támogatást, hogy a rendeletben megfogalmazottakkal ellentétes célokra pályáztak.

Lázár János meggondolta magát, mégsem adja át Hódmezővásárhelynek a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyt

Visszavonja döntését. 

Nem állít saját listát a 2026-os választáson Márki-Zay Péter pártja

A Mindenki Magyarországa Néppárt a legesélyesebb jelölteket támogatja majd a körzetekben.

A Fidesz arra kéri a hódmezővásárhelyi önkormányzatot, hogy lépjen vissza a szabadkígyósi Wenckheim-kastély tulajdonátvételétől

Márki-Zay Péter polgármester azt mondta, ha a Békés vármegyei önkormányzatok garanciát vállalnak arra, hogy a kastély nem kerül magánkézbe, a hódmezővásárhelyi önkormányzat kész visszalépni.

A szabadkígyósi Wenckheim-kastély

Lázár János minisztériuma felfüggesztené a szabadkígyósi kastély átadását, Márki-Zay Péter szerint a lépés jogellenes

Arra hivatkozni, hogy a helyi Fidesz által beadott népszavazási kezdeményezés bizonytalan helyzetet eredményez, nem állja meg a helyét – szögezte le a hódmezővásárhelyi polgármester.

A felújított szabadkígyósi Wenckheim-kastély átadása 2022. március 19-én

Márki-Zay Péter pártja feljelenti Orbán Viktort a poloskázó március 15-i beszéd miatt

A Mindenki Magyarországa Néppárt közösség elleni uszítás miatt tesz feljelentést, mondván, Orbán Viktor március 15-i beszéde nemcsak megosztó és fenyegető, hanem a demokratikus értékeket is megsértette.

A Márki-Zay Péter vezette Hódmezővásárhely is nyert egy kastélyt Lázár János tárcájától

A szabadkígyósi Wenckheim-kastélyra azért pályázott a megyei jogú város, hogy megakadályozza az újabb lopást. Egyébként Oroszlány fideszes vezetésű önkormányzata is a nyertesek között van.

A szabakígyósi  Wenckheim-kastély.

Lázár János beperelt egy hódmezővásárhelyi nyugdíjast, akinek 10 ezer forint eljárási költséget kell fizetnie

Komoly csorba eshetett a miniszter tekintélyén.

A Lázár-közeli lap úgy kérte számon Márki-Zay Pétert az Indiában teendő utazásáért, hogy Orbán Viktorét egy szóval sem említette

Szelektív figyelem.

Márki-Zay Péter is Indiába utazik

Állítja, nem Orbán Viktor miatt.

Márki-Zay Péter beleállt a jogvitába Majkával a Bindzsisztán-süti ügyében, de a cukrászda inkább lekaparta az arcát és átnevezte az édességet

A rapper perrel fenyegetett.

Egy hódmezővásárhelyi cukrászda Bindzsisztán-szeletet dobott piacra, Majka jogi lépéseket tesz

Most épp Márki-Zay Péter igyekezett rácsatlakozni a témára, a rapper a poszt alatt jelezte, hogy ő ehhez nem járult hozzá.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang