„Ha a Fidesz nyer, én fejbe lövöm magam” – Videó

Megkérdeztük az utca emberét, mi maradt meg a március 15-i ünnepi beszédekből. 

Trombitás Kristóf volt a leggyorsabb a Fidesz szó szerint hamis zászlós akciójában

Hadrendbe állt a Fidesz kommunikációs gépezete, nem nagyon zavartatták magukat azon sem, hogy lebuktak.

Képünk illusztráció

Szociológusok megszámolták, a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbán Viktort, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyar Pétert

Közzétette kutatási eredményeit Szabó Andrea és több mint ötvenfős csapata, amelyek homlokegyenest ellentétben állnak az Orbán-kormány által ellenőrzött Magyar Turisztikai Ügynökség becsléseivel.

Egy közgazdász szerint a Tisza Párt rendezvényén háromszor annyian voltak, mint a Békemeneten

Baranyi Imre közgazdász előzetes becslése szerint a fideszes eseményen körülbelül 45-55 ezer ember hallgatta Orbán Viktort a miniszterelnök beszédének 10. percében, míg a Nemzeti Menet főszónokát, Magyar Pétert ekkor 140-160 ezren. 

Nemzeti Menet - Tisza Párt

„Megtámadták a tiszások Lázár Jánost” – üzente híveinek a Fidesz, miután nevető emojik jelentek meg a miniszter Facebook-posztja alatt

Orbán Viktor pártja sietve aktivizálta a békeharcosokat.

Lázár János a Békemenetet lezáró díszünnepségen a Kossuth téren március 15-én

Válaszolt a BRFK, 32 embert igazoltattak a március 15-i gyűléseken

Amúgy békésen zajlott minden.

Nemzeti Menet - Tisza Párt

Minden jel szerint szervezett provokáció volt a Tisza Párt tüntetésén megjelenő hatalmas ukrán zászló

Az akció résztvevői tiltakoztak, amikor kérdezni és venni kezdték őket.

A békemenetelők sem veszik komolyan Orbán „bizonyítékait” arról, hogy a Tisza Pártot az ukránok irányítják – Videó

Mikrospoiler: a szuverenista Orbán Viktort is valójában „Brüsszel” fogja. 

Orbán Viktor mintha már az ellenzéki létre készülne, bukásra hangolta a Békemenetet

Ennek jele volt, hogy nem csak a miniszterelnök mondott kampánybeszédet; a kormányfő előtt Szijjártó Péter, és Lázár János szólt a Kossuth téren összegyűlt Fidesz-hívekhez. Elemzés.

Ki nyert tegnap?

Minden idők legnagyobb Békemenete! Minden idők legnagyobb Nemzeti Menete! Galéria!

Sok-sok kép.

Nemzeti Menet - Tisza Párt

A Tisza Párt híveiben fel sem merül, hogy Magyar Péter veszíthet

Itt valaki csalódni fog, mert a fideszesek pont ugyanígy legyőzhetetlennek tartják a kedvenc pártjukat.

Nemzeti Menet - Tisza Párt

Török Gábor: Mind a két nagy párt elégedett lehet, de...

...az, hogy a Fidesz és a Tisza rendezvényén is nagyon sokan voltak, elsősorban az előnyben lévőnek kedvez.

Elképzelni sem tudják, hogy a Fidesz akár veszíthet is

A Békemeneten egyetlen olyan résztvevővel beszéltünk, aki lehetségesnek tartja, hogy – ha az idén még nem is – négy év múlva majd a Tisza Párt nyeri a választást. Mindenki más biztosra vette, hogy az Orbán-kormány hatalmon marad, ami azt jelenti, hogy itt valaki csalódni fog, mert a Magyar Péter hívei pont ugyanígy legyőzhetetlennek tartják a kedvenc pártjukat.

Magyar Péter: Kedves fiatalok, ez a választás leginkább rólatok szól

A Tisza Párt elnöke szerint az Orbán-kormány a szemébe hazudott az embereknek és csak kihasználta a magyarok szabadságvágyát.

Nemzeti Menet - Tisza Párt

Egy rejtőzködő Tisza-önkéntes szerint a Fidesz csak csalással győzhet

A Hősök terétől a Deák térig ért a tömeg a Nemzeti Meneten, de Orbán Viktor nem úgy akar nyerni, mint négy éve, hanem jobban – Percről percre

Békemeneten ennyit még nem beszéltek háborúról, a Nemzeti Menetre rengetegen mentek el. Az április 12-i parlamenti választás előtt a politika simán elviszi ezt az ünnepet is. 

Orbán Viktor: Nem engedjük, hogy Magyarországot a gyűlölet kormányozza

A miniszterelnök ünnepi beszédének a nagy része azért gyűlöletről szólt. Nem úgy akar nyerni mint négy éve, hanem jobban, szerinte pedig biztos, hogy európai katona valamikor ukrán földre lép.

Itt az ünnep, itt vannak a budapesti lezárások

A hétvégén várhatóan sokan vesznek részt az ünnepségeken, érdemes tájékozódni a közlekedési változásokról.

A MÁV azt kéri, hogy az utasok előre váltsák meg a menetjegyüket

Ezt nem ússzuk meg a számháborúval, még egymillió kokárda is üzen

A Kulturális és Innovációs Minisztérium cikkünk megjelenéséig nem részletezte, milyen céllal volt szükség a jelentős mennyiségű kokárdára. 

Március 15-i ünnepség a Szabad Sajtó útján.

A Nagy Márton tárcája által felügyelt Magyar Turisztikai Ügynökség ad becslést, hányan voltak a Tisza Párt rendezvényén

Mobilcella-adatokon alapuló elemzést adnak, tiszteletben fogják tartani a törvényeket.

A Tisza Párt októbert 23-ai rendezvénye,.

Dobrev Klára: Vlagyimir Putyin nyakörvére cserélte Orbán Viktor az európai szabadságot

A Demokratikus Koalíció elnöke a miniszterelnök és Toroczkai László szerelmi kapcsolatáról is beszélt pártja ünnepi fáklyás felvonulása után tartott beszédében. Velejéig demokratának és jófejnek tartja magát, de teljhatalmat ő se akarna.

Kossuth-nagydíjat kapott Kurtág György, Pataky Attila Kossuth-díjas lett

Az elismerést megkapta még mások mellett Rúzsa Magdi, Nemcsák Károly. Trócsányi László Széchenyi-díjat kapott. Mutatjuk a teljes listát. 

Orbán Viktor: Most is vannak, akik ellenünk törnek

A kormányfő hangsúlyozta: sem nekik, sem fizetett bábjainak nem engednek. 

 Orbán Viktor főként az ellenfeleit vette célba

Március 15: Orbán Viktor még feljebb csavarhatja a háborús fenyegetést, ez az ünnep közelebb áll Magyar Péterhez

Bár sok újdonságra nem számíthatunk, a mostani nemzeti ünnep a kampányhajrá meghatározó eseménye lesz – ebben a lapunk által megkérdezett mindkét politika elemző, Ember Zoltán Levente és Virág Andrea is egyetért.

 A Tisza tavalyi ünnepségén. Soha nem látott tömeget ígér mindkét nagy párt

A vakcinainfós emailcímekre küldött, ukránveszéllyel fenyegető levélben hív mindenkit a március 15-ei beszédére Orbán Viktor

A háborúról, az olajblokádról és a veszélyek koráról ír a címzetteknek a kormányfő.

Korábbi felvétel

Magyar Péter szerint a Fidesz vezetése már látja, hogy összehangolt csalások és orosz beavatkozás nélkül nem nyerhetik meg a választást

Március 15-én a Nemzeti Menetet a Holdról és Moszkvából is lehet majd látni – véli a Tisza Párt elnöke.

Korábbi felvétel

Magyar Péter: Az Orbán-kormány meg akarja tiltani, hogy drónfelvételeken lássák a legnagyobb magyar tömegrendezvényt, de a drónjaink fel fognak szállni

Úgy véli, hogy a kormány szeretné megakadályozni, hogy látszódjék a tömeg mérete. 

Korábbi felvétel

Jogi védelem alá helyezték a Békemenetet, a szervezők soha nem látott tömegre készülnek március 15-én

Bayer Zsolt szerint a résztvevőknek meg kell mutatnia, hogy nem hajlandóak részt venni a vad kényszerképzetek világában. 

A CÖF-CÖKA sajtótájékoztató március 9-én a március 15-re szervezett Békemenetről

Orbán Viktor a Kossuth téren mond beszédet március 15-én

A rendezvényre érkeznek a Békemenet résztvevői is.

  • Választás 2026
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang
  • Hirdetések
  • Hírlevél