Iványi Gábor: Az utolsó fűszálakat tapossa le a kormány

Nem elég, hogy Magyarországon hiányzik a társadalom szolidaritás, még üldözik is azt, aki segíti a rászorulókat – erről beszélt Lengyel László, aki előszót írt Iványi Gábor új könyvéhez.

Jogerős, a kormányhivatalnak adott igazat a bíróság az Iványi-féle szegedi Wesley-iskola ügyében

A Szegedi Törvényszék ellentétes ítéletet hozott a fővárosival, ahol korábban a jogerősen éppen a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség javára döntöttek.

Jogerősen Iványi Gábor egyházának adott igazat a bíróság, megszüntette a fővárosi kormányhivatal iskolákat törlő határozatát

Fellebbezésnek nincs helye.

Iványi Gábor az iskolabezárás ellen Budapest Főváros Kormányhivatala előtt tartott tiltakozáson 2024. szeptember 3-án

Alig maradt valami mára az Iványi Gábor-féle MET intézményhálózatából

Az evangélikus egyház fenntartásába került a békéscsabai, szolnoki és nyíregyházi idősek otthona.

Három szociális intézményt vesznek át az evangélikusok az Iványi Gábor vezette MET-től

A nyíregyházi, a békéscsabai és a szolnoki idősek otthona közös megegyezéssel március 1-jétől, szombattól vált fenntartót.

Iványi Gáborékat hosszú évek óta a kormány célkeresztjében

Iványi Gábor: Azt mondanám, hogy vallásüldözés van Magyarországon, nem tudom elfogadni a hatósági erőszakot és arroganciát

Iványi Gábor szerint rá nézve terhelő vallomást akartak hallani a nyomozók Ónodi Istvántól, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség korábban letartóztatásban lévő gazdasági vezetőjétől. Ónodi István nem engedett, holott folyamatosan nyomás alatt tartották. A MET vezető lelkésze a Népszavának adott videóinterjúban szégyenletesnek nevezte a z egyházára nehezedő politikai nyomásgyakorlást. Szerinte egy normális, tisztességes ország nem működhet így, de úgy véli, hogy a hatóságok az ügyet el fogják húzni a parlamenti választásig. 

Bödőcs Tibor videóban kéri az embereket, hogy támogassák Iványi Gábort és az egyházát

A humorista szerint a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség „helyettünk, illetve az állam helyett” foglalkozik a megalázottakkal és a megszomorítottakkal.

Bödőcs Tibor - Korábbi felvétel

Felakasztotta magát egy diák Szegeden, korábban az egyik Iványi Gábor-féle bezáratott Wesley iskolába járt

A fiú az egyik lánytól kért kölcsön egy nyakba akasztható menzakártyát, és azzal próbált véget vetni az életének.

Iványi Gábor egyházát felvették a NAV legnagyobb tartozóinak a listájára

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségen kívül további több mint 200 szervezet szerepel a listán, ennyien tartoznak legalább fél éve több mint 100 millió forinttal az adóhatóságnak.

Nem politikai bosszú

Szegeden is Iványi Gábor egyházának adott igazat a bíróság, a Fővárosi Kormányhivatal pedig nem tartotta a szavát

Korábban ugyanis azt ígérte, tiszteletben tartja a Fővárosi Törvényszék döntését, amely helyt adott a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség azonnali jogvédelmi kérvényének.

Iványi Gábor és szimpatizánsai szeptember 3-án a budapesti kormányhivatal előtt petícióval is tiltakoztak az iskolabezárások ellen

17,5 millió forint gyűlt össze az Iványi Gábor egyháza és intézményei melletti pénteki tüntetésen

Az adományt a bértartozások csökkentésére és a legsürgősebb számlák kiegyenlítésére fordítják.

Iványi Gábor a demonstráción – folyamatosan sanyargatja a hatalom

Döntött a Fővárosi Törvényszék, azonnali jogvédelmet adott a bezárásra ítélt Iványi-féle iskoláknak

Ez egyelőre csak erkölcsi győzelmet jelent.

A Madách Imre Gimnázium felmentett igazgatója miatt tüntettek a Belügyminisztériumnál

Megtette hatását a Madách Imre Gimnázium igazgatójának felmentése, számos iskolában már hétfőn gyűjtötték a tanulók mobiljait.

„Eddig nagyjából hárman jelezték, hogy átvették a gyerekét, harmincan pedig azt, hogy nem" - A szülők még bíznak abban, hogy Iványi Gáborék iskolája visszakapja az engedélyét

A gyerekek tíz százalékának sikerült máshol helyet találni Szegeden, ahol egy munkanappal a tanévkezdés előtt, múlt pénteken derült ki: be kell zárni Iványiék ottani iskoláját. Oda többségében speciális nevelési igényű gyerekek jártak, őket aligha veszik fel más intézménybe.

Saját templomába sem engedték be Iványi Gábort

Eddigi ismereteink szerint négy személyt gyanúsítanak hatósági személyek elleni erőszakkal a Dankó utcában több mint két éve történt események miatt: Iványi Gábor lelkészt, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) vezetőjét, Gurmai Zita szocialista parlamenti képviselőt, Donáth Annát, a Momentum volt elnökét és EP-képviselőjét, valamint Herényi Károly korábbi MDF-es politikust.

Hiába találtak a közelmúltban mindent rendben, újabb állami vizsgálati roham indult Iványi Gábor egyházának intézményeiben

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség szerint mindez annak a gyanúját kelti, hogy a megoldás keresése helyett a szándékos tönkretétel a cél.

Az Oltalom Karitatív Egyesület Dankó utcai hajléktalanszállója

Elkezdett inkasszálni a NAV, minden pénzt elvesz Iványi Gábor egyesületétől és egyházától

A működésre félretett összegeken túl számláikról leemelték azokat a pályázati pénzeket is, amelyeket konkrét projektekre nyertek el. 

Gyanúsítottként idézte be Iványi Gábort a Fővárosi Nyomozó Ügyészség

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezető lelkészének csütörtökön kell megjelennie a hatóság előtt. A héten tanúként további tíz vezető munkatársát idézte be  a NAV Bűnügyi Főigazgatóságának Központi Nyomozó Főosztálya, másoknál adóellenőri vizsgálatot tartanak.

Az ügyészség indítványozta, hogy tartóztassák le Iványi Gábor egyházának a gazdasági vezetőjét

 Bár Ónodi István közölte, csak ügyvédje jelenlétében nyilatkozik, ezt a hatósági személyek „akadékoskodásnak” minősítették.

Iványi Gábor: Személyre szabott vallásüldözés folyik

Az állam átvette a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség több iskoláját. A lelkész szerint az Orbán-kormány nem nézi jó szemmel, hogy közösségük iránt növekszik a társadalmi szolidaritás.

Az egyik érintett intézmény a gulácsi Wesley János Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Tanév közben megszüntette szabolcsi iskoláit Iványi Gábor egyháza

A Klebelsberg Központ szerint a Kisvárdai Tankerületi Központ már az összes érintett helyszínen megszervezte az oktatást. Az egyházi fenntartó már korábban jelezte, a szülők és tanárok kérésére átadná az intézményeket az államnak, hogy az iskolák tovább működhessenek.

Újabb ukrán kitüntetést kapott Iványi Gábor a háború elől menekülő civilek segítéséért

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség és az Oltalom Karitatív Egyesület vezetője az orosz agressziótól szenvedő országba százmilliós értékben juttatott humanitárius segélyek miatt részesült az elismerésben. Presser Gábor egy elektromos zongorát, Nádas Péter az egyik könyvének honoráriumát ajánlotta fel.

Mikola Zsuravlov ezredes átadja az érdemrendet Iványi Gábornak

Nem kaptak fizetést a tanárok, felfüggesztették az oktatást az Iványi-féle abaújkéri iskolájában

A diákok most olyan állami iskolákba kerülnek, ahonnan korábban magatartási problémák miatt eltanácsolták őket. 

Elutasította Iványi Gábor egyházának panaszát az Alkotmánybíróság

E szerint a MET több törvényi követelménynek sem tett eleget.

„Iványi jó ember, Orbán pedig rossz ember”

Figyelemfelkeltő demonstrációsorozatot indított a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség és az Oltalom Karitatív Egyesület a budapesti Dankó utcában. Iványi Gábor szervezetei ezzel szeretnék felhívni a figyelmet, hogy 63 intézményük végveszélybe került, mert az állami minden forrást elvont tőlük. Jelenlegi ellenzéki politikusok nem tolongtak az első megmozduláson. Riport és videó.

Iványi Gábor hatpontos követeléssel állt elő a magyar állammal szemben

A kedden kezdett tüntetéssorozat legfőbb célja, hogy ne szűnjön meg tízezrek, szegények, gyerekek, hajléktalanok ellátása.

Iványi Gábor: Megtörténhet, hogy több száz hajléktalan visszakerül az utcára vagy meghal, mert ellátatlan marad

Ha a kormány nem hagy fel módszeres kivéreztetésünkkel, megtörténhet, hogy több száz hajléktalan visszakerül az utcára, vagy meghal, mert ellátatlan marad – hangsúlyozta Iványi Gábor lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) és az Oltalom Karitatív Egyesület vezetője.

Nyár óta több mint félmilliárd forintot vont el a NAV Iványi Gábor egyházától

Vannak szülők, akik 2-3 ezer forintot hoznak, csak ne szűnjön meg az iskola.

Negyven százalékkal többen ajánlották fel az adójuk egy százalékát Iványi Gábor egyházának a hatósági elvonások és támadások után

Ezzel még nem szűnnek meg a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség súlyos anyagi gondjai.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang