Az én szakértőim

Manapság nehéz úgy kinyitni egy újságot, rákapcsolni egy televíziócsatornára, hogy ne ütközzünk valamiféle szakértőbe vagy elemzőbe. Egy részük valóban nagy tudású, felkészült szakember, nem kis részük azonban maga adományozta magának ezt az immár kétes címet. Nagy divat például biztonságpolitikai szakértőnek lenni. Ez utóbbi hölgyek és urak, már-már úgy tűnik, osztódással szaporodnak a mikrofonok mögött és a képernyőkön.

Döntött a bíróság, rendben találta a Magyar Rádió épületeire kiadott bontási engedélyt

Az ítélet nem fellebbezhető, azzal szemben felülvizsgálati kérelem nyújtható be a Kúriához.

Bontják a Magyar Rádió egykori épületének atombunkerét

Józsefváros önkormányzata, civilek és itt élő emberek tiltakozása ellenére gőzerővel zajlik a Pázmány Campus építése.

Egy vizsgálat szerint a Pázmány-beruházás miatt megsüllyedhet a szomszéd ház, Pikó András Ferenc pápához fordul a bontás leállítása érdekében

A polgármester kiemelte, a dokumentum több biztonsági javaslatot is megfogalmazott, ezek elmulasztása pedig nem csak az épület károsodását, hanem az ott élők veszélyeztetését is jelentené.

Daruk és bontógépek estek neki a Magyar Rádió Pollack Mihály téri egykori sokat látott, legendás épületének

Rombolás

Józsefvárosi megemlékezésre hív a Magyar Rádióhoz Pikó András október 23-án

A kerületi önkormányzat szervezésében tartják a rendezvényt a bontás alatt álló épületnél. 

Józsefvárosi Karthágó – Bontják a Magyar Rádió épületét, mire a civilek pert nyernének, már nem lesz mit védeni

Hiába a tiltakozás, hiába a jogi csűrcsavar, bontják a Magyar Rádió józsefvárosi épületegyüttesét, amely sokkal több, mint falakkal körbevett terek sokasága: a magyar kultúrtörténet és történelmi események, köztük az 56-os forradalom ikonikus helyszíne.

Daruk és bontógépek estek neki a Magyar Rádió Pollack Mihály téri egykori sokat látott, legendás épületének

„1956-ban láttam először, hogy az ember kifordítható”

Beleszületett a rádióba. Gyerekszínészként kezdte, Rózsahegyi Kálmán színitanodájában tanult. Az ígéretes, tüzes tekintetű, fekete szépség azonban egy nap girhes öregasszonyként nézett vissza rá a tükörből. Tizenhat volt, amikor átrajzolta a vonásait a történelem. A születésnapján.

Bontási düh

Gémesi György: Elveszik az önkormányzatoktól a még meglévő védekezési lehetőséget is

Azután nyilatkozott lapunknak a Magyar Önkormányzatok Szövetsége elnöke, hogy kiderült, hogy Debrecenből mondhatják meg, milyen teherautókkal bonthatják a PPKE új budapesti campusának helyét.

Tiltakozók a Magyar Rádió egykori épületénél. Őket és az önkormányzatot is gyorsan megkerülték

Pikó András: A Pázmány Campus máshol is felépülhetne, fájdalmas a Magyar Rádió bontása

Józsefváros polgármestere helyi civil szervezetek tüntetésén beszélt arról, hogy a beruházásnak nincs is jogerős engedélye, mégis rombolnak.

Pikó András: Emberkísérlet a Magyar Rádió bontása, minden törvényes eszközzel megvédjük a lakókat

A helyiek tüntetést tartanak hétfő este. Józsefváros ellenzéki polgármestere szerint  bontásért, az építkezésért és annak következményeiért és kockázataiért a megrendelő a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a felelős.

Már július 31-én körbekordonozták a Rádió épületét

Hétfőn elkezdik bontani a Magyar Rádió épületeit, csak épp a polgármesternek és a helyi lakóknak nem szóltak

Pikó András szerint a kormány kockázatos emberkísérletbe kezd, s nem marad más lehetőség, mint tiltakozni. 

Már július 31-én körbekordonozták az épületet

Elutasították az új Pázmány-campus építése ellen tiltakozó civilek kérelmét, kezdődhet a Magyar Rádió ikonikus épületegyüttesének bontása

A helyére kerülő épületek kiviteli terveit viszont még csak most rajzolják át.

Lázár János felújítási és vételi ajánlatokkal venné rá a józsefvárosiakat, hogy támogassák ötletét

Az építési és közlekedési miniszter a Palotanegyedben tervezett 300 milliárdos beruházási keretből két marokkal szórná a közpénzt, az önkormányzat megkerülésével. Pikó András, Józsefváros polgármestere közölte: amíg az otthonok biztonsága nem garantált, amíg a tervek szükséges módosításáról nincs konszenzus, ebben nem vesznek részt.

Döntött a Kúria, megsemmisítette a Magyar Rádió egykori épületeire kimondott önkormányzati változtatási tilalmat

A helyi rendeletet a Fidesz kerületi polgármesterjelöltje, Sára Botond által vezetett Fővárosi Kormányhivatal kifogásolta.

Kulcsár István: Cenzúra

Most már megvallhatom: 1955-ben kicsempésztem két szerző műveit a Szovjetunióból külföldre, méghozzá a konspiráció szabályainak a legszigorúbb szem előtt tartásával. 

Magyarország volt az egyetlen állam a szovjet tömbben, ahol formailag nem működött cenzúra

Küzdelem a párbeszédért

A „szakma legmegnyugtatóbb jelensége” – vallotta Reményi József Tamásról egy alkalommal egyik kollégája. A tavaly novemberben, 74 éves korában váratlanul elhunyt szerkesztő, kritikus különösen sokoldalú szakember volt, a szépirodalom mellett filmekkel és színházi előadásokkal egyaránt foglalkozott. Életét meghatározta a korszak legnívósabb szakmai folyóirata, a Mozgó Világ, amelyet éppen az ő vezetése alatt botrányos módon vett el a kultúrpolitika 1983-ban az akkori szerkesztőségtől. Állandó szélmalomharcokkal teli pályája a magyar irodalom- és kultúra hányattatott évtizedeinek tökéletes lenyomata. Történetéről egy interjúkötetben mesélt, melynek megjelenését sajnos már nem élhette meg. Pályafutásáról a Mindig volt egy szigetem társszerzőjével, Darvasi Ferenccel beszélgettünk.

Hiába a polgármesteri határozat, az Orbán-kormány szerint az orosz-ukrán háború miatt le lehet bontani a Magyar Rádió egykori székházát

A Pikó András vezette józsefvárosi önkormányzat az Alkotmánybíróságra megy. 

Visszavonta a kormányhivatal a Magyar Rádió egykori épületeinek bontási engedélyét

Korábban ugyanis a józsefvárosi önkormányzat helyi védelem alá helyezte az épületegyüttest.

Rontom-bontom

Józsefváros helyi védettség alá helyezte a Magyar Rádió bontásra ítélt egykori épületeit

A VIII. kerületi önkormányzat társadalmi egyeztetést akar az ügyben.

Páratlan dokumentumokat zár el az MTVA a nyilvánosság elől, amióta elköltöztették a Magyar Rádiót

Az archívumot szinte lehetetlen kutatni.

Az MTVA vezetője dönti el, kit enged be kutatni

Magyarradio.ru

A Népszavának jelentem – Százéves lenne Szepesi György

A száz esztendeje született Szepesi György lapunkat tudósította az örök életű 1954-es labdarúgó-világbajnokságról.

Puskás Ferenc és Werner Liebrich 1954-es labdarúgó-világbajnokság Németország–Magyarország döntőjében

Meghalt Sediánszky János

A legendás újságíró 90 éves volt. Nevéhez több ismert műsor fűződik.

Új városközpont épülhet a régi Rádió helyén

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem kapta meg azt a területet, amely a Magyar Rádió volt épületeinek ad helyet. A fejlesztések után, a teljesen új funkciók mellett vajon marad-e nyoma az egykori legendás stúdióknak?

A Régi Rádiós

Elhunyt Johannesz Zsuzsa

A Magyar Rádió egykori bemondója 73 éves volt.

Orbán Viktor: Maradnak a jelenlegi korlátozások

213-an meghaltak, 1174 ember van lélegezetetőgépen, 9000-en vannak kórházban - közölte a friss adatokat a kormányfő.

Facebook/Orbán Viktor
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang