A hírt maga az állami tulajdonú társaság közölte, az osztalékot nem pénzben, hanem csaknem ötszáz felújított, modernizált ingatlannal teljesítik.
A miniszterelnök a folyamat kidolgozásával Nagy Mártont és Gyopáros Alpárt bízta meg.
A vezetőcserét az állami szolgáltató seikeresnek nevezett átalakításával indokolták. Ugyan a múlt év végén jelentős béremelést ígért a kormány, az aktuális áremelésekkel együtt azonban jelentős létszámleépítés is kezdődött.
A Posta középtávú átalakításának első szakasza sikeresen lezárult, ezzel egy új vezetésre van szükség.
Hosszú a kérdések listája.
Görgényi Ernő nehezményezte, hogy egy, a Fidesz számára kellemetlen anyag terjesztéséről Torma Béla a szakma szabályait betartva nem szólt neki előre.
Bezárhatnak az úgynevezett postaboltok is, amelyek csokoládékat, gyermekjátékokat is kínáltak az ügyfeleknek.
Sok embert érinthet az ideiglenesnek mondott intézkedés, de egy elképzelés szerint a jövőben a városközpontokban lehúzott rolók egy részét a külvárosokban és az agglomerációkban engednék fel.
Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere nyílt levélben kért egyeztetést a Magyar Posta Zrt. vezetőjétől.
Nem ismeretlen neki a terep.
Egyszeri, 100 ezer forintos rendkívüli rezsitámogatást kér dolgozói számára a Postások Szakszervezete, az FKF Zrt-hez hasonlóan.
Sajátosan képzeli a kormány a gazdaságvédelmet: tavaly ezen a címen vett bélyegmúzeumot, adott készpénzt fideszes alapítványoknak, de százmilliárdok sorsa így is ismeretlen.
Megtévesztő, a Magyar Posta nevét és arculati elemeit, logóját használó, veszélyes emailt és sms-t küldenek, erről érkezett több bejelentés a postához - hívta fel a figyelmet szerdán a társaság.
A postások még nem kaptak ajánlatot az alapbér emelésére, a felkínált egyszeri pluszpénzt pedig túl kevésnek tartják.
A 2021-es év madara látható a bélyegszépségverseny magyar résztvevőjének egyik címletén.
Az internet fejlődésével okafogyottá vált a szolgáltatás.
Drágább lehet, ha valaki brit webshopból rendel magának terméket.
Négy évbe és hat ügyészségi hosszabbításba került, hogy végül ne történjen semmi az ügyben.
A húszból eddig hat üdülőjét hirdette meg eladásra a Magyar Posta Zrt., amely egyebek mellett ingatlanok eladásából fedezné a dolgozók béremelését. A fél tucat – jellemzően balatoni – ingatlant összesen 1,03 milliárdért kínálja a cég.
Az állami szolgáltató betartja a júliusi postástüntetés után kötött megállapodást, miközben a kormány még tárgyal erről Brüsszelben.
Az eladó egy olasz cégek és magánszemélyek tulajdonában lévő társaság.
Csak az maradhat, aki október 14-ig kitölti az elutasító nyilatkozatot.
Tavaly még sok dolgozó nyaralt ott, ma már az ingatlan eladásán ügyködik a Magyar Posta.
Több belföldi és nemzetközi csomagtermék díjszabását módosítja a Magyar Posta július elsejétől.
Demonstrációra készülnek a Magyar Posta dolgozói, mert a munkáltató nem ment bele átlagos 10 százalékos béremelési követelésükbe.
Már el is indult a Magyar Posta közös cége a negyedik legnagyobb kínai csomaglogisztikai vállalattal.
A Mészáros Lőrinc eszéki focicsapata elnökének többségi tulajdonában álló postával kapcsolatban nagyjából csak annyit tudni, az működik. De ezt is csak az MNHH állítja.
A korábbi elnök-vezérigazgató közös megegyezéssel távozik a cégtől.
Jelentősen megdrágult a Posta csomagautomata szolgáltatása. Az egyre népszerűbb rekeszek 80 százalékkal kerülnek többe, ráadásul a forgalmas, karácsonyi szezon előtt jött az emelés - írja az Origo.