Rejtély, mihez kezd Novák Katalin egykori otthonával az állam

Egy korábbi terv szerint húszmilliárd forint is befolyhat az értékesítésből. 

Rákosrendező: A főváros cége hétfőn átutalja az első vételárrészletet

Karácsony Gergely szerint azonban „az igazi munka” csak most kezdődik. 60 napon belül meg kell állapodni a MÁV-val a használati megosztásról, utána egy hónapon belül a fővárosi cég megkezdheti a kommunális hulladék elszállítását.

Rahimkulov Ruszlan cégének ügyvezetőjéhez került a volt soproni gyermekotthon épülete

Az ingatlan tulajdoni lapján megjelent új bejegyzés szerint az orosz származású milliárdos vállalata a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől vásárolta meg a város egyik ikonikus ingatlanegyüttesét. 

Az állam megküldte Budapestnek az elővásárlási jogról szóló tájékoztatót a mini-Dubaj ügyében

Ez alapján valótlannak látszik az a több kormányzati szereplő által is közölt állítás, mely szerint Budapest nem gyakorolhatja az elővásárlási jogát a Rákosrendező területére.

Panama mini-Dubajban: A magyar érdek nem látszik, Zugló polgármestere attól tart, lerázza magáról az önkormányzatot a befektető

A XIV. kerületi önkormányzat is szerepet kér a rákosrendezői üzletből. A szerződés szerint jogi alapja is van rá, de sokkal nagyobb halak úsznak körülötte.

A magyar érdek egyelőre nem látszik: az állam keveset kap, cserébe sokat ígér, és az arab fejlesztő diktálja a feltételeket

„A MNV álláspontja szerint a Főváros elővásárlási jogát felülírja az Egyesült Arab Emírségek uralkodójának akarata”

Vállról indítható magyar szuverenitás.

Mohamed bin Zajed al-Nahján sejk, az Egyesült Arab Emírségek uralkodója

Ki kell adnia az államnak, hogy mennyiért vették meg Orbán Viktor kedvenc újságját

Nagyon titokban akarták tartani a részleteket, azonban a bíróság előtt minden kísérletük elbukott. 

Megvette az állam a TV2 Csoport Róna utcai irodakomplexumának nagyjából felét

Ez összesen 13 043 négyzetméternyi területet jelent, amiért a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 4,5 milliárd forintot fizetett.

Újabb 371 milliárd forintot égetett el az Orbán-kormány tavaly vagyonkezelés címén

A könnyvizsgáló idén is csak korlátozott hitelesítést vállalt.

Az állami vagyon tavaly szinte csak azért nőtt, mert a kormány többlet­adót vetett ki a bányászatra, amivel rögtön megugrott a föld alatti ásványkincsek értéke is.

Nem tülekednek a filmesek Rákóczi története iránt, és ma már a 700 milliós állami pénz sem vonzó

A fejedelem és a nevével összeforrt szabadságharc feldolgozására egyelőre pályázat sem érkezett.

A tavalyi március 15-i Békemenet résztvevői a Kossuth téri  Rákóczi-szobornál

Állami ösztönök

Csak nyerni tud Rogán helikoptereztetője

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ után a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. is feltűnően nagyvonalú a minisztert lagziba reptető tulajdonosi körrel.

Fotó: Szalmás Péter

Senkinek sem kell Kádár János háza

Eladó ingatlan – ez áll az egykori Kádár János-emlékház kerítésén. Az épület mára szinte összedőlt, a csupasz gerendák meredeznek, ember magasságú gaz öleli a romokat. A táblán szerepel még a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. neve, és az, hogy digitálisan is lehet licitálni - írja a sonline.hu.

Kádár János és felesége, Tamáska Mária sírja. FOTÓ: Népszava

Duna Aréna - Valaki üzemeltetni fogja

Fotó: Molnár Ádám

Naponta arra gondolok, meg kell halni

Folytatódik az azbeszt miatt halálosan megbetegedett lőrinci és zagyvaszántói lakosok pere, akik szinte biztosan a helyi, ma már porig rombolt eternitgyár miatt kapták el a gyilkos kórt. Tegnap két felperest is meghallgattak, az orvosok szerint egyiküknek már csak hónapjai lehetnek hátra. A szakszerűtlenül lebontott gyár mérgező törmelékeinek elszállítását néhány hete megkezdték, a munka viszont gyorsan megállt az inotai lerakó közelében élők tiltakozása miatt. Lőrinciben és környékén a lakosok tovább rettegnek, felelősök nincsenek.

Varga József: csoda, hogy még élek. Nem tudom, meddig bírom még… FOTÓ: TÓTH GERGŐ

Egy törvény, amely szinte semmit sem tilt

A Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) döntése értelmében Budapest rendezi a 2017-es vizes világbajnokságot, amely Magyarország történetének eddigi legnagyobb nemzetközi sportrendezvénye lesz - olvasható abban a törvénymódosításban, amelyet a fővárosban és több vidéki helyszínen megrendezendő nemzetközi sportesemény létesítményfejlesztésével kapcsolatban nyújtottak be. Az indítványt elfogadták, ezzel pedig - hivatkozva a beruházás rövid idejére - szinte minden addigi törvényi korlátozást feloldottak. Ezzel a döntéssel azonban több probléma is akad.

"Magyar Csernobil" - Végre lép a kormány?

Haladéktalanul meg kell kezdeni a szennyezett hulladék szétszóródásának és a szennyezés továbbterjedésének megakadályozását, valamint a hulladék elszállítását - olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteki közleményében.

Bizonytalan helyzetben a Bárka Színház

Továbbra is bizonytalan a Bárka Színház sorsa: az intézmény fenntartóváltása még nem történt meg, pénzügyi helyzete súlyos, a dolgozók mintegy 30 százaléka távozott, a teátrum az évadot valószínűleg nem tudja megkezdeni.

Liberálisok: Kinek és mire kell a pesthidegkúti repülőtér földterülete?

A Liberálisok felszólítják a II. kerület vezetését, ill. a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-t, hogy azonnal tájékoztassák a budapestieket a pesthidegkúti repülőtérrel kapcsolatos tervükről, ill. esetleges beépítési szándékukról - olvasható a párt közleményében.

Résnyire megnyitották a hétvégén a Citadellát

Az állam a városligeti múzeum negyed koncepciójába illesztené be a Gellért hegyen álló erődöt - értesült a Figyelő. Mint megírtuk, lapunk úgy tudja, valójában nem világörökségi aggályok, illetve üzleti viszályok vezethettek a Citadella lezárásához, sokkal valószínűbb, hogy a kormány meg kívánja valósítani a felcsúti aréna építészeti megálmodója, a 2011-ben elhunyt Makovecz Imre gellérthegyi terveit. Elképzelései szerint Magyar Panteont kellene létesíteni a város szirtfokán, a Citadella falazatán kívüli körsétányon pedig Hungarikum utcát építeni.

Ellenőrizetlen vagyongazdálkodás

Noha a fideszes többségnek biztos kétharmada volt, az elmúlt ciklusban rendszeresen elmaradtak a kormány gazdálkodásának ellenőrzésére szolgáló parlamenti aktusok. Nem került a Ház elé számos jelentés, beszámoló, de törvények tárgyalása is elmaradt.

Nem lehet racionális magyarázatot találni a Mol-részvények állami megvásárlására FOTÓ: TÓTH GERGŐ

Jóvátehetetlen kárt okoz a Citadella-ügy

Teljesen mindegy, hogy a Citadella körüli jogi vitában kinek van igaza, a most kialakult helyzet komoly károkat okoz Budapest idegenforgalmának - írta a turizmus.com szakportál. 

Mutyizás már a Gellért-hegyen is?

Két hétig biztosan zárva tart a Citadella, de hogy valójában meddig tart a bérlőkkel folytatott jogvita, azt senki nem tudja. Az idegenforgalomnak nagy kárt okozó hétfői rendőri akcióról, és a várható kilátásokról a turisztikai szakma semmilyen információt nem kapott. Akad, aki Kishantoshoz hasonlítja a Gellért-hegyi ügyet, illetve a Citadella teljes üzemeltetés jövedelmének "átcsatornázását" látja a háttérben. Az állítólag hamarosan megépülő Rác Sikló is milliárdos magánüzlet lesz, ha majd kitiltják a buszos turistákat a Citadella környékéről.

Turisták helyett most a rendőrök élvezhetik a budapesti panorámát a Gellért-hegyen. Fotó: Bielik István/Népszava

Mi történik? - Rendőrök zárták le Citadellához vezető utat

A Citadella sorompójánál nem engednek tovább senkit, turistacsoportokat sem. A rendőrök azt közlik az oda érkezőkkel, hogy végrehajtási eljárás van folyamatban. A zárást hétfő estig feloldhatják.

Az állam megveszi az Antenna Hungáriát

Az állam visszavásárolja az Antenna Hungária műsorszóró vállalatot francia tulajdonosától.

Nyílt levélben kérnek segítséget a bárkások

Továbbra is bizonytalan a Bárka Színház helyzete, melynek vezetősége még február 3-án adott ki egy közleményt, amely szerint arra kényszerülnek, hogy több produkció előadásait elhagyják, és felfüggesszék a Rovarok című produkció megkezdett próbafolyamatát.

Seress Zoltán igazgató

Nem süllyed a Bárka

Átmeneti pénzügyi nehézségek miatt maradnak el előadások a Bárka Színházban - nyilatkozta lapunknak Seress Zoltán a teátrum vezetője. Mint elmondta, a színházat a korábbi tulajdonos, a Józsefvárosi Önkormányzat december 18-i határozatával átadta a Magyar Államnak.

Sukoró: Kevesli az elszámoltatást a CÖF

Többet, gyorsabban - ezt kéri "a civil társadalom nevében" a békemenetet szervező, az Orbán-kormány elszámoltatási tempójával elégedetlen Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a mögötte álló szerveződés, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA). Az Orbán Viktor kormányfőt és politikáját dicsőítő, EU-ellenes felhangoktól sem mentes felvonulásairól ismert "civil", de a Fidesz pártalapítványától több tízmilliós támogatáshoz jutott szervezet közleményében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-vel kapcsolatos feljelentésével összefüggésben például hiányolta "a nemzeti vagyon esetleges korábbi elherdálása kapcsán az elkövetők és cinkosaik lehető leghamarabbi felelősségre vonását".

Most hajóstársaságot vásárolt az állam

A Rába, az E.ON földgázüzletága és a Mol egyötödének államosítása után tegnap bejelentették a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. a magyar állam javára megvásárolta a Mahart PassNave Személyhajózási Kft. 51 százalékos részesedését. Ezt Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter és Márton Péter, az MNV  vezérigazgatója mondta el a hajóstársaság tulajdonában lévő Budapest hajón. Az MNV és a Mahart PassNave közötti együttműködést tavaly ősszel kezdeményezte a cég többségi tulajdonosa, a Masped Zrt. a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál (NFM).

MNV FOTÓ: Bielik István
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang